fiatal gazda palyazatA fiatal gazda pályázat 2015. évi keretének a terhére, még lehet pályázatokat benyújtani. A fiatal gazda pályázat elindítása, illetve uniós szintű támogatottsága nem véletlen. A társadalom elöregedése, már ismerős fogalom mindenkinek, de sajnos ez azt is jelenti, hogy ez a folyamat a mezőgazdasági termelőket is érinti. Statisztikai adatok alapján, a termelők egyharmada 65 évnél idősebb, és ami ennél is elgondolkodtatóbb, hogy a 35 éven aluli mezőgazdasági termelők aránya, alig 6 %. Ez azt jelenti, hogy nem lesz utánpótlás ezen a területen. Az unió, felismerve a veszélyes helyzetet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapon keresztül, támogatást biztosít az tagországok számára, amelynek a célja a fiatal gazdák számának a gyarapítása. Mire is kell számítanunk a fiatal gazda pályázat 2015 évi benyújtásakor? Elmondjuk.

A fiatal gazda pályázat egy alkalommal ad segítséget, költségek fedezésére, illetve fejlesztési célra, mezőgazdasági tevékenység elkezdéséhez. A keretösszeget tekintve 2014-ben a kormány nagymértékű emelést hajtott végre. Az eredetileg 4,5 milliárd Ft-os keretösszeget felemelte 15 milliárd Ft-ra, amely így jóval több pályázat pozitív elbírálását teszi lehetővé. A fiatal gazda pályázat kiírására a keret a következő hétéves turnusra is rendelkezésre fog állni, azaz, a 2014-2020 közötti években is. Jó hír, hogy az uniós támogatás összege 2014-től az eddigi 50.000 eurós maximum összegről, 70.000 euróra emelkedett. Ez is mutatja a program fontosságát.

Az elnyerhető támogatás nagysága függ, az vállalat, illetve vállalkozás üzemméretétől. Ez alapján a támogatás nagysága lehet 20.000, 30.000, vagy 40.000 eurós. Mely követelményeknek kell megfelelni? Az igénylő mezőgazdasági vállalkozó kora 18 és 40 év között kell, hogy legyen, rendelkeznie kell valamilyen mezőgazdasági végzettséggel, illetve igazolni kell, hogy nem igényelt semmilyen más támogatást az MHV-tól. Továbbá vállalja a pályázó, hogy először hoz létre gazdaságot, és vállalja azt is, hogy abban, mint vezető dolgozik, és azt legalább 5 évig működteti. Gondoskodik róla, hogy az üzleti tervben vállalt üzemméretet a működés 4. évéig eléri, illetve ha hamarabb eléri, akkor azt a méretet a 4. év végéig fenntartja. Garantálnia kell továbbá, hogy az üzemméret a 4. év végégig eléri a 4 EUME-t. A 4 EUME ugyanis a gazdaságilag életképes üzem megfelelője az európai szabványban. Sikeres pályázat esetén az elnyert támogatás összegéből 90 % már az első kifizetési kérelemmel lehívható. Részletesebb információt a 34/2014. (IV. 4.) VM rendeletből lehet szerezni. 

Mondja el véleményét nekünk:
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás