Aktualitasok hirportalA Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Nemzet szerint könnyíthet a vasárnapi boltzárat is érintő szabályokon. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) heteken belül módosíthatja azt a rendeletet, amely felsorolja, mely termékek értékesítésénél szükséges külön képesítés – erősítette meg a Magyar Nemzetnek a tárca. A vasárnapi boltzár szempontjából ez azért lehet érdekes, mivel ha bizonyos termékkörök kikerülnek, az a boltok vasárnapi nyitva tartását segítheti. Mely üzletek lehetnek nyitva?

A hatályos szabályok szerint vasárnap csak a 200 négyzetméteresnél kisebb alapterületű boltok lehetnek nyitva, ám azok is csak abban az esetben, ha a tulajdonos, illetve valamely családtagja áll be dolgozni. Viszont ebben az esetben nincs meg minden dolgozónak a képesítésük, például élelmiszer eladására, így ha a szabályt könnyítik, akkor ők korlátozás nélkül dolgozhatnak vasárnaponként.

Mely termékekre vonatkozik majd a változás és mikor? Nem árulta el ugyan azt a szaktárca, hogy pontosan mely termékeknél lehet változás. Mindössze annyit tudunk, hogy „az előző kormány által 2010-ben alkotott NFGM (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium) rendelet adminisztrációcsökkentés céljából átdolgozás alatt van”, illetve hogy „néhány héten belül várható fejlemény”. A minisztériumi módosítás a Magyar Nemzet szerint azért is érdekes, mivel Lázár János csütörtökön azt mondta: „a kormány nem azzal foglalkozik, hogyan tudna ebből a kérdésből visszavonulni”.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás