1 logoVersenytilalmi megállapodást általában a munkaviszony kezdetén kötnek a munkáltatók munkavállalójukkal, ha – jogos gazdasági érdekeik védelme érdekében – a munkaviszony megszűnését követően szeretnék korlátozni vagy kizárni azt, hogy munkavállalójuk a náluk megszerzett tudást felhasználva a versenytársuknál helyezkedjen el. Mivel a versenytilalmi megállapodás a felek jogviszonyát, magatartását a munkaviszony megszűnését követően hivatott alakítani, sokszor évek telhetnek el addig, amíg a „fiókban porosodó” versenytilalmi megállapodás hatályba lép és valódi jelentőséghez jut.

Az eltelt hosszú idő alatt pedig jelentősen változhat a munkáltatónak a versenytilalmi megállapodás fenntartásához fűződő érdeke. Egyértelmű jogi szabályozás hiányában azonban a gyakorlatban sok problémát okoz, hogy a sok esetben jogi képviselő közreműködése nélkül elkészített versenytilalmi megállapodás nem tartalmazza a munkáltató elállási jogát. Azaz azt, hogy a munkáltató a munkaviszony végéig egyoldalúan legyen jogosult eldönteni, hogy fenntartja-e a versenytilalmi megállapodást.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, egyik közelmúltban hozott elsőfokú ítéletében – a szerződéses szabadság elvéből levezetve – kimondta, hogy a munkáltató, bizonyos feltételek fennállása esetén, akkor is jogosult lehet egyoldalú jognyilatkozattal elállni a versenytilalmi kikötéstől, ha az elállás joga a versenytilalmi megállapodásban nem került kifejezetten kikötésre.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás