Az útlevéltarifák 2,5 ezer forinttól indulnak, ám a számla közel 70 ezer forintra is emelkedhet. Így érdemes időben lépni, ha pedig az útlevelünket elveszítjük, akkor bizony drágán meg kell fizetnünk az árát. 2,5 ezertől akár 67 ezer forintos tételt is jelenthet az útlevélcsere. Az összes eljárásban, ami közös, hogy az útlevélcserét bármelyik járási hivatalban elindíthatjuk, kivéve a 24 órán belüli eljárást választjuk mivel ezt csak és kizárólag a budapesti Központi Okmányirodában lehet kérvényezni. Valamint még az is fontos, hogy a 3 – 7 nap alatt elkészülő útlevelet is csak itt lehet átvenni.
2,5 ezer forint: Meg kell felelni bizonyos feltételeknek a legolcsóbb megoldáshoz. Ennyiért 1 évig érvényes, ujjlenyomat nélküli útlevelet adnak 20 napon belül, ez azonban nem mindenkinek elérhető. Szintén 2,5 ezer forintba kerül a 70 év felettieknek a 10 évre szóló ujjlenyomatos útlevél. A fiatalok útleveléért is ennyit kell fizetni, a 6 és 18 év közötti korosztály tagjainak kiadott útlevél pedig 5 évre szól. Ezekre is maximum 20 napot kell várni.
7,5 ezer forint: A következő lépcsőben szintén 20 napon belüli átfutási idő mellett 5 évig érvényes útlevelet adnak.
14 ezer forint: Ezért az összegért már 10 évre szóló útlevél jár, legfeljebb 20 nap alatt.
15 ezer forint: Az új útlevél megrendelésekor le kell adni a régit. Ha nincs meg, elveszett vagy megsemmisült, akkor duplázódnak az előbb felsorolt díjak. Tehát az 5 évre szóló 20 napos útlevél ebben az esetben 15 ezer forintba kerül.
28 ezer forint: Ugyanaz a forgatókönyv, mint az előbb: ha nincs meg az útlevél, akkor a 10 évre érvényes okmányt 28 ezer forintért készítik el.
Extrák 19–39 ezer forintért: Ha a 20 napos ügyintézés nem fér bele, akkor felárért megsürgethetjük az eljárást. A 7 nap alatt elkészülő útlevélért 19 ezer forint többletet kell fizetni, a 3 napon belüli útlevélért már 29 ezer forintos felárat kérnek. Ha pedig 24 órán belül kell az útlevél, akkor 39 ezer forintra rúg a többlet. A legdrágább megoldás 67 ezer forintba kerül a 24 órán belül 10 évig érvényes új útlevél.
Kivételek - Abban az esetben nem kell fizetni, ha az útlevelet azért kell lecserélni, ha az úgynevezett biometrikus azonosítót tartalmazó tároló elem nem, vagy épp hibásan tartalmazza az előírt adatokat. Lehet kérni ingyenes eljárást is, a jogosultak körét a vonatkozó kormányrendelet szabja meg.
Útlevélbiznisz számokban - Az idén április végéig 120 ezer új útlevelet bocsátott ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, tavaly pedig összesen 407 ezret. A hivatal idősoros statisztikáiból látható, hogy a nyári hónapok jelentik a főszezont: tavaly júniusban 45 ezer, júliusban pedig közel 50 ezer útlevelet adtak ki összesen, míg a több hónapban 20-40 ezer útlevél ment ki.
Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}
Új aktualitások
- Látássérülteket segít a Lapról hangra projekt - 25/06/2015 11:49
- A Magyar Szakszervezeti Szövetség perli a Magyar Államot? - 25/06/2015 11:25
- A Prezi Európa egyik legjobb technológiai vállalkozása - 25/06/2015 11:19
- Lépést tart a fejlődéssel a Magyar Posta - 25/06/2015 11:12
- Trafikellátó miatt több ember is elvesztheti a munkáját - 20/06/2015 21:21
- Hadiözvegyek és Hadiárvák anyagi támogatása, járadéka - 18/06/2015 21:19
Régebbi aktualitások
- Magyarországon a menekülteket embertelen körülmények várják? - 12/06/2015 06:30
- Júliusban áttörés jöhet a gázellátás terén - 27/05/2015 20:55
- Mennyi pihenőidő jár a 24 órás beosztásban? - 27/05/2015 20:36
- Újraindulhat a magyar szarvasmarhák exportja Törökországba - 25/05/2015 13:17
- Földgázt talált a Mol Pakisztánban - 21/05/2015 08:07