Bejelentett azt a Magyar Nemzeti Bank, hogy 1,1 milliárd euró értékben biztosít forrást a deviza alapú személyi- illetve autóhitelek forintosítására. A jegybanki közlemény pedig kerüli azt, hogy a forintosítási árfolyammal kapcsolatban bármilyen információt adjon. Pedig a legnagyobb vita, pont erről volt az elmúlt napokban. A piaci árfolyamon történő forintosítás ugyanis nem segítség az adósok számára. A devizatartalék terhére kész devizaforrást biztosítani a Magyar Nemzeti Bank friss közleménye szerint a devizaalapú személyi- illetve autó hiteleket nyújtó pénzügyi szolgáltatások részére, annak érdekében, hogy ügyfeleik hiteleit forintosítsák, így az árfolyamkockázattól megszabadítva őket.
Nem jelent azonban a bejelentés önmagában komoly meglepetést, a Magyar Nemzeti Bankról ugyanis tudni lehetett, hogy a devizatartalékban dúskál, az érintett kör megmentésére nagyságrendileg 1,1 milliárd eurót fog felemészteni. A jelzálog alapú forintosításhoz pedig ezzel ellentétben 9 milliárd euróra volt szükség, így ez nagyobb kiadással jár. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának (MT) döntése szerint az MNB 1,1 milliárd euró értékig biztosítja a szükséges devizát a forintosításához. Ám ezúttal akár svájci frankban is kész a deviza - szükségletet kielégíteni a jegybank.
Ez az összeg ahhoz elegendő, hogy a háztartások megmaradt devizahitelei is kivezetésre kerüljenek. A devizaalapú gépjármű- illetve személyi - hitelállomány közel 250 ezer háztartás számára jelent napjainkban is még problémát, emellett pedig a fertőzési kockázat is jelentős, mivel ezek a hiteladósok a devizahitelükön felül egyéb, jellemzően már forintosított jelzáloghitellel is rendelkeznek. A Monetáris Tanács döntése szerint az MNB kész arra, hogy feltétel nélkül, azonnal a bankok illetve egyéb pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsássa a konverzióhoz szükséges devizát. Emellett pedig lehetővé teszi azt is, hogy a megvásárolt összeget a hitelintézetek legfeljebb egy éven át az MNB-nél tartsák. A lehetőség nemcsak közvetlenül a jegybanki partnerkör, hanem közvetve, a partnerkörbe tartozó intézményeken keresztül az ilyen hitelállománnyal rendelkező pénzügyi szolgáltatók (lízingcégek) teljes körének rendelkezésére áll.
Árfolyam - Ez még mindig egy nyitott kérdés. A jelzáloghitelek cseréjéhez is piaci árfolyamon adta a Magyar Nemzeti Bank a devizát, miközben saját könyveiben így tekintélyes árfolyamnyereséget realizált. A bankok szerint a január svájci frank megugrás miatt a piaci árfolyamon történő forintosítás lényegében olyan hatással járna, mintha az érintett autóhitelesek lényegében nem kaptak volna vissza semmit a tisztességtelenül felszámított kamatemelések, illetve az árfolyamrés után, hiszen a két hatás lényegében kioltotta egymást. Így viszont olyan, mintha arra és az elszámolásra nem került volna sor, az autóhitelesek terhei a statisztikák szerint nem, vagy maximum 5 százalékos mértékben csökkentek.
Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}
Új aktualitások
- Lejárt jogosítvány megújítása, meghosszabbítása - 20/07/2015 09:02
- Végleg kivont autó újra forgalomba helyezése - 10/07/2015 22:01
- Autópálya határátkelő Magyarország és Románia között - 04/07/2015 22:18
- Külföldi autópálya matrica vásárlása online - 04/07/2015 22:10
- Regisztrációs adó - Regadó kalkulátor - 18/06/2015 21:25
- Könnyen megúszhatjuk a kerékbilincset illetve a lopóautót - 17/06/2015 09:55
Régebbi aktualitások
- Mit kell tenni, ha vadállat fut az autóútra? - 09/06/2015 08:53
- Ellenőrzik a harmadik országból behozott gépjárműveket - 20/04/2015 10:47
- Gépjármű illeték: mikor, mennyit kell fizetni? - 28/03/2015 22:18
- Több elektromos gyorstöltő állomásra lenne szükség - 26/03/2015 08:47
- EKÁER szám igénylés - Most már egyszerűbb! - 19/03/2015 22:38