Aktualitasok hirportalA MOL néhány héttel ezelőtt jelentette azt be, hogy ők speciel annyira jól jártak a vasárnapi boltzárral, hogy bizony új bolthálózatot nyitnak. Azt hogy hol lesznek az új boltok – melyek vasárnap is ugyanúgy nyitva lesznek -, azt még eddig nem lehetett tudni, illetve azt sem, hogy a hétköznapi termékeket illetve élelmiszereket milyen áron fogják árusítani.

Az új üzlethálózat - A MOL annyira jól járt a vasárnapi boltzárral, hogy nemrég Fresh Corner néven egy teljesen új és egyben önálló márkát indított el. A MOL kereskedelmi ügyvezető igazgatója Lars Höglund szerint a mindennapi bevásárlást is el lehet intézni ezekben a boltokban majd, a szokásos kisbolti árakon ráadásul.

Az új MOL boltokat tíz közúton fogják tesztelni először. Az első ilyen üzlet a dél – budai Prielle Kornélia utcában már meg is nyílt. További kilenc üzletet adnak át a következő hónapokban. Budapesten a Róna utcai, Fóti úti, Borszéki utcai illetve a Vágány utcai kúton, míg vidéken a diósdi, illetve az M3 –as autópálya Rekettyés és Görbeháza pihenőhelyeknél lévő két – két töltőállomáson lesz új üzlet. A Róna utcai üzlet kivételével valamennyi üzlet nonstop lesz.

Termékek és árakra vonatkozó információk - A töltőállomások és az ott lévő üzletek is nyitva lehetnek vasárnap a szabályozás szerint, ha ugyanaz a vállalkozó üzemelteti mind a kettőt. A MOL –t azért nem érinti a rendelkezés, mert náluk a shop -okat ugyanaz a szerződéses partner üzemeltetni, aki magát a töltőállomást is. A kereskedelmi igazgató által említett „szokásos kisbolti árak” annyit takarnak, hogy például a cukor kilója 199 forint, a 30 grammos Túró Rudi 99 forint, a Nagyi Titka rétesliszt pedig 219 forintba kerül. Így ezek az árak kellően mutatják a nonstopokban jellemző átlagárakat. Ha sikeresek lesznek a Fresh Corner-boltok, akkor a Mol a hálózatot még bővíteni fogja. Lars Höglund szerint erre minden esély meg is van: mivel a jogszabály bevezetése óta nemcsak több lett a vásárló, de egy egészen új vevői réteg is megjelent a kutakon.

További bővítés? A MOL -nak jelenleg 365 kútja van Magyarországon. Ha minden töltőállomáson nyitnának egy - egy Fresh Corner boltot, akkor a MOL lehetne az egyik legnagyobb szereplő a hazai, éjjel - nappal is nyitva tartó kiskerláncok között. Az elmúlt hónapokban például 170 MOL -kúton nagyjából száz új termékkel bővült a kínálat és emellett megjelentek az alapvető élelmiszerek, a hálózat harmadában pedig van már pékáru is. A MOL egyébként az új kiskereskedelmi stratégiát a közép – kelet - európai régió piaci illetve vásárlói trendjei alapján már tavaly el kezdte kialakítani, csak ezt követően lépett életbe a vasárnapra vonatkozó szabályozás. Ezt a stratégiát egyébként több kúthálózat is követi; az OMV például a Sparral áll össze, hogy kihasználva a törvényi kiskaput, így növeljék bevételeiket.


Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás