1 logoÚj esztendő, új kapcsolatok, nagy elhatározások, új érzések, amelyek jellemezhetik sok csillagjegy életének alakulását. Tudjuk, hogy a változás jó, persze bizonyos területeken és esetekben az állandóságnak is nagy jelentősége van. Mi 2016-ban is minden erőnkkel azon leszünk, hogy az egyes csillagjegyeket segítsük a várható események, fordulatok terén eligazodni és reméljük, ezzel sok mindenben segíthetünk. Azzal ugyanis, ha ez után is rendszeresen olvassák oldalunkat, jó előre fel lehet készülni olyan eseményekre, amik az embernek eszébe sem jutnak, hogy netán velük megtörténhet. Ezen kívül persze az is lényeges, hogy időben érzékeljük, egy adott hónapban milyen hangulatunk lesz, sőt legalább ennyire fontos, hogy gyermekeink, párunk életét milyen események befolyásolhatják.

Kos (március 21 – április 20) - A Kos 2016-os esztendeje remek hangulatban kezdődik, ennek főként az lesz az oka, hogy nagyon jól indulnak a dolgok a munkahelyen és már az év első napjaiban remek kilátásaid lesznek anyagi téren is. Optimizmusod átragad a magánéletedre, kapcsolataidra is, ettől pedig szinte felhőtlen boldogság jellemzi az egész januárodat. Amire oda kell figyelned, hogy ne engedd a féltékenységet beférkőzni párkapcsolatodba, mert az a legszebb érzelmeket is képes megmérgezni és nem is lesz rá semmi okod. Üzleti, pénzügyi téren teljesen nyugodt lehetsz, sikerek sikereket követnek e téren, de igyekezz megfontolt maradni, mert köztudott, hogy ha hajlamos vagy a könnyelműségre és bekövetkezik, hogy amit könnyen szerzel, azt könnyen el is költöd, akkor még rosszabb helyzetbe is kerülhetsz, mint a nagy bevételek előtt. Egészségeddel komolyabb problémák nem lesznek, de ha lehet előzd meg a kisebb, ám gyakrabban előfordulható megfázásokat sok vitaminnal és egészséges életmóddal.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikára kicsit szomorkás és fáradt hangulatban köszönt a 2016-os esztendő, még lehet nem sikerült kipihenned a nagy év végi hajrát. Mások szemében eléggé kiszámíthatatlannak tűnhetsz, ez épp abból adódhat, hogy nem vagy a toppon még január első napjaiban és nehezen tudod meghatározni a rád váró feladatokat, azok fontossági sorrendjét, de a hónap közepére bele fogsz rázódni az új esztendő menetrendjébe. Számtalan teendőd lesz már az első héten, ráadásul nem csak a munkahelyeden lévő elvárásoknak kell megfelelned most, hanem különféle családi események is nehezíthetik a dolgodat, még ha azok kellemes események is. A párkapcsolatodban adódhatnak döcögősebb időszakok, talán nem beszélgettek eleget, ezért eléggé későn jössz rá arra, hogy a párod egyes dolgokat eltitkol előtted. Az okát kellene megfejtened, hisz lehetséges, hogy nincs e mögött más, mint hogy meg akar kímélni. Ám ha Bika létedre az épp aktuális kapcsolat már úgy érzed, hogy több kellemetlen vitával jár, mint amennyi öröm van benne, akkor el kell gondolkozni azon, hogy érdemes-e ezt fenntartani. Ha a hivatásodra, a munkádra koncentrálsz most ebben a hónapban, akkor már január végére igen szép sikereket könyvelhetsz el, amelyek megalapozhatják az egész új évet.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek számára a január érdekes ismeretségek lehetőségét hozza, érdekes módon most az olyan emberek társaságát fogod keresni, akik lendületesek, nagy elánnal vágnak bele az új évbe és tele vannak tervekkel, mint te. Figyelj arra, hogy a gyorsan és netán valamelyik fél részéről némileg érdekből szövődő barátságok tiszavirág életűek is lehetnek, persze ez nem feltétlenül így kell legyen, de légy óvatos. Ugyan ilyen körültekintőnek kell lenned a baráti és párkapcsolatodat tekintve is, sokszor egy nagy lendülettel induló szerelem, vagy barátság hamar meglazulhat, ha valójában nincs elég szilárd talaja. Minden esetre csak magad dönts ezekben a kérdésekben, mert egy családtag, vagy közeli barát adhat ugyan tanácsot, elmondhatja a véleményét, de a végső szót senki más nem mondhatja ki helyetted, hisz az adott kapcsolatban te vagy benne. Pénzügyeidet nézve a januári napok jól indulnak, de csak akkor lehet ez az állapot tartós, hogyha nem kezdesz felesleges pénzszórásba, értelmetlen költekezésbe. A hónap közepe táján törődj többet az egészségeddel, a járványos, influenzás időszakban könnyebben kaphatod el te is a betegséget.

Rák (06.22 – 07.22) - Feszültség és kapkodás jellemzi a Rák januári első napjait, talán nem úgy sikerült az ünnepek, ahogy azt eltervezted. Ez sajnos megtörténhet bár kivel, de nem kell ettől teljesen kiborulnod, hiszen attól igazán nem lesz jobb. Az első hét végén vegyél egy nagy levegőt, gondold át, hogy mik azok a teendőid, amit a múlt évből magaddal kellett hozni és melyek a legégetőbb problémák, amiket mindenképp meg kell oldanod. Készíts akár egész januárra egy tervet és amit el tudtál intézni azt pipáld, ki, így látni fogod, hogy lassan a dolgok sorban megoldódnak. A sok teendő dacára mégsem leszel rossz hangulatban, ez annak lesz köszönhető, hogy a szeretteid most is mind melletted állnak és igyekeznek a segítségedre lenni, amiben csak tudnak. A hónap második hetében már sokkal szebben látod a világot és ezen az úton haladva január végére megnyugszol, ami jót tesz az egészségednek is, hiszen nem kell loholva, futva intézni a dolgaidat. Pénzügyeidet nézve a múlt évet igen jól sikerült zárni, ennek gyümölcsét élvezheted nem csak januárban, de ha ügyesen gazdálkodsz, egész évben.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Szerelmes és boldog pillanatokkal kezdi az Oroszlán a 2016-os évet, ha jól gazdálkodsz az energiáiddal, őszinte és tartós kapcsolatra vágysz, minden úgy alakulhat, ahogy szeretnéd. Egy szép és jól működő kapcsolatban azonban nem csak örülni lehet, de meg is kell azt tartani, amiért neked is kell tenned. Igyekezz, hogy az életed különböző területeit egyensúlyba tudd hozni, mindenre és mindenkire jusson elegendő időd. Nem olyan nehéz dolog ez, meg is tanulható, ha gondjaid vannak vele, kérj nyugodtan tanácsot tapasztaltabb, netán idősebb baráttól. Üzleti ügyekkel ezekben a hetekben ha elkerülhető ne foglalkozz, azt halaszd későbbre, amikor már tisztán látod, hogy milyen lehetőségek közül választhatsz és milyen esélyekkel vághatsz bele egy új dologba. Januárban szinte egész bégig az átlag feletti energiával kell dolgoznod, ettől sokszor fáradtnak érezheted magad, de egy kellő körültekintéssel összeállított életrend ezt jócskán megkönnyítheti. Ne szégyellj akár szakembertől segítséget kérni ehhez, lehet, hogy az étkezési szokásaidon is változtatni kell és minden bizonnyal valami testedzés, rendszeres mozgás is sokat segíthet az állóképességed javításában.

Szűz ( 08.24. -09.23.) - A Szűz érzelmi élete kicsit ingadozó volt már az elmúlt év utolsó hónapjaiban, de lehet, hogy az ünnepi hangulat segített ezen. Minden esetre érdemes az új esztendőnek úgy nekilátni, hogy magadba szállsz és a dolgok mögé nézel, elképzelhető, hogy a furcsán kétesélyes játék kimenetele rajtad is múlik. Ennek ellenére az optimizmusod töretlen, ami rengeteg problémán átsegít, sőt a harmadik hét végén azt fogod tapasztalni, hogy több új barátra, ismeretségre is szert tettél, mivel a jókedved, a reményteli hozzáállásod sokak számára szimpatikus. Az a Szűz,a kinek gondjai voltak a munkavállalás terén, január elején több ajánlatot is kaphat, ez az a helyzet, amikor nem nagyon szabad válogatni, hanem ami jön el kell fogadni, hiszen ha az anyagi háttér megromlik, az az életed minden területét befolyásolhatja. Arról persze ne feledkezz meg, hogy kihasználni ne hagyd magad, mert az inkább visszavet, mint előre tol az úton. A netán átmeneti kedvezőtlen körülmények fizikai tüneteket is okozhatnak, ezért ha ilyesmivel találod magad szembe, akkor javaslom azonnal fordulj orvosodhoz, der semmiképp ne kezdj öngyógyításba és különféle ajánlott gyógyszerek szedésébe.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Ha a Mérleg jegyébe tartozol, az év kezdetén erősítsd meg az idegrendszeredet, mert különben szétszórt és kedélybeteg lehetsz. Persze ez nem fenyegetés, hanem intelem inkább arra az esetre nézve, ha valóban azon kapod magad, hogy gyakran kerülsz lapos, rossz hangulatba. A bolygók állása okozhatja többek között, hogy zavaros és bizonytalan dolgok, helyzetek vesznek körül, de amennyiben ügyesen alakítod a saját sorsodat, nem lesz semmi baj. Vesd bele magad a munkába, sőt ami még legalább ennyire fontos, hogy a családod életében is vegyél jócskán részt. Az a Mérleg, aki épp egyedül él, ezekben a hetekben nem vágyik egy életre szóló kapcsolatra, ennek nyilván meg van az oka és ezért nem is kell erőltetni, hogy szerelmi életedet épp most hozd rendbe, illetve ne áhítozz mindenáron egy végleges kapcsolatra, majd az is fog következni. Ahol nagy és örömteli meglepetés érhet, az a munkád, ugyanis egy remek lehetőséget kapsz e téren, melyből hosszú távon profitálhatsz, ráadásul élvezettel végezheted. Egészségügyi problémákkal nem kell számolnod, de hogy ez így is maradjon, amennyi időt csak tudsz, tölts a friss téli, egészséges levegőn, és ha ezt még egy kis testmozgással is meg tudod spékelni, már garantáltan betegség nélkül vészeled át az egész januárt.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Kiválóan indítod Skorpióként 2016. januárját, ritka kellemes és jó társaság vagy mostanában, hiszen olyan pozitív kisugárzással bírsz, hogy a barátok, munkatársak mind kifejezetten keresik a társaságodat, mert remekül érzik magukat veled. A párkapcsolatod terén sem lesznek a hónap során nagyobb gondok, ám felmerülhet egy olyan régen elfojtott téma, aminek a tisztázását már nem lehet tovább halogatni, mert arra akár a kapcsolat is rámehet. Ezt te sem akarod, ezért kezdeményezd magad, hogy megbeszéljétek és megoldjátok ezt a kérdést, mert nem jó úgy az évet kezdeni, hogy akár melyiktökben tüske van. Hogyha új kapcsolat küszöbén állsz, ne ess abba a hibába, hogy a pénzszerzést, a munkát jóval előrébb helyezed, mert az senki nem tolerálja szívesen hosszú távon. Az eddiginél jóval alaposabb orvosi kivizsgálásra lehet januárban szükséged, amit nem érdemes mindig odébb tolni, hiszen a megelőzés legalább akkor jelentőséggel bírhat, mint a gyógyítás. Több időt kellene magadra fordítani, amivel a fizikai és lelki állapotodon is sokat tudnál javítani.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Vicces és nagyon barátságos, kedves hangulatban indítod az esztendő első napjait, a körülötted élők ezt díjazzák is, remek a hangulat, bár milyen társaságban vagy. Ügyesen elsajátítottad és gyakorlod a pozitív gondolkodásmódot, ami szinte mindenen átsegít. A pénzügyeid, a magánéleti ügyeid mind nagyon jól alakulnak, az egész hónapra a szerencse melléd szegődik és amennyiben ügyes vagy, ez az állapot állandósulhat is az év során. Az érzelmi életedben sem lesznek nagy változások, az azonban lehetséges, hogy egy régebbi, már lezárt kapcsolatba újra belevágnál szíved szerint, de ezt nem ajánlatos eljátszani, mert csak elvétve fordul elő az életben, hogy egy második nekifutás egy életre szóljon, inkább próbálj meg továbblépni. Annak ellenére, hogy az anyagi helyzeted biztonságos és megfelelő, mégis vigyázz arra e hetekben, hogy ne költs felesleges dolgokra, persze az is megtörténhet, hogy a hónap vége előtt egy nagyobb beruházást kell végrehajtanod, valamelyik háztartási eszköz meghibásodása miatt. Nyugalom, nem a világ vége, hiszen nem állsz rosszul, maximum a tartalékaidat éri egy kis megcsappanás, de azért ettől nem kell kiborulni. Ha érzed, hogy az emésztésed nem tökéletes, akár az apróbb izgalmak miatt, megéri egy kisebb nagyobb diétát elkezdeni, az egészséged megőrzése érdekben.

Bak (12.22. - 01.20.) - Az ünnepek elvonultával jóval nyugodtabb hangulatban kezdődik a Baknak ez az év. Persze sok olyan gondolat foglalkoztat, melyek még a decemberi hajtás közepette nem oldódtak meg számodra, ám ezek nem akkora problémák, hogy indokolják a sűrű hangulatváltozást, vagy a magadba roskadást. Vegyél egy nagy levegőt és még nagyobb lendületet, így az évnek valóban nagy elhatározásokkal és jobb kedvvel tudsz nekikezdeni. Amikor némileg idegesebb, felfokozottabb hangulatban vagy, gyakran előfordul, hogy egy beszélgetést vitává változtatsz, sőt a partner szavába vágsz, akár ebből is kerekedhet kisebb veszekedés. Meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet és érzelmeidet, hiszen a kapcsolatoknak ez az alapja. Felmerülhet benned pároddal kapcsolatosan némi féltékenység a második hét végén, de ha alaposan és körültekintően képes vagy átlátni a helyzetet és a kapcsolatotokat, rájössz, hogy erre a világon semmi okod sincs. Vigyázz, ezzel nehogy megrontsd az egyébként kellemes és harmonikus viszonyotokat. Pénzügyeid szerencsésen alakulhatnak főleg, ha ügyesen manőverezel, amit majd nem csak a kínálkozó remek lehetőségnek, de a választott üzleti partnernek is köszönhetsz. Fizikailag és szellemileg is jó formában leszel egész hónapban, sőt ez az állapot az évre általában vonatkozhat, amennyiben megtalálod a megfelelő egyensúlyt a munka és a magánélet között.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Boldog és békés napok várnak a Vízöntőkre a 2016-os év kezdetével, már a hét első napjaiban olyan örömteli változások történhetnek, ami kifejezetten megnyugtat és boldoggá tesz hosszú távon. Az ünnepek során nem sokat lehettél pároddal kettesben, ami pedig fontos egy kapcsolatban, így ha meg tudjátok tenni, az első hét végét igyekezzetek kettesben tölteni, akár távol a város zajától. Üzleti manővereket ne tervezz erre a hónapra, annak ellenére, hogy anyagi dolgaid nem állnak rosszul, de ez az időszak nem lesz számodra alkalmas, hogy új tevékenységbe, vagy befektetésbe vágj bele, ezekkel várj a következő hónapig legalább. Aki a Vízöntők között épp olyan helyzetben van, hogy nincs munkája, vagy arra kényszerül, hogy váltson, az számíthat január második felében egy igen jó ajánlatra. Ez ugyan nem biztos, hogy egy életre szóló megoldás lesz, talán nem is épp olyan tevékenység, amit elképzeltél, viszont anyagilag biztonságot nyújthat addig is, amíg eljön a végleges megoldás. Egészséged szempontjából a káros szenvedélyeket javaslom minimálisra mérsékelni, így ha nagy kávés és esetleg dohányos vagy, ezeket mindenképp szorítsd vissza amennyire csak lehet.

Halak (02.20 – 03.20) - Január első hetének végén igen érdekes fordulat állhat be a Halak életébe, amikor is egy olyan személy közeledik feléd barátilag, akivel hosszú ideje nem volt felhőtlen a kapcsolatod. Itt az ideje az új év kezdetén új szemszögből felülvizsgálni ezt a kapcsolatot, amiből egy igen szép és kamatozó barátság alakulhat ki. Az érzelmi életed szépen alakul, aki közületek már tartósabb kapcsolatban él, annak nem csak ez a hónap, de az elkövetkező egész év egy szép rózsaszín felhőn ülve zajlik majd. Egész hónapban el leszel árasztva munkával, aminek egyrészt természetesen nagyon örülsz, másrészt január végére megint olyan fáradt leszel fizikailag, mint az előző év végén. Meg kell tanulnod valahogy nagyon ügyesen beosztani az életedet, hogy a munka mellett pihenésre és magánéletre egyaránt jusson szabadidőd. Január harmadik hetében különösen figyelj anyagi dolgaidra, mert felmerülhetnek műsoron kívüli, be nem tervezett kiadások, amiktől kicsit felborulhat a menetrend. De ettől ne ess kétségbe, a háztartásban időnként ezzel számolni kell, ez azért nem a világ vége, még ha fájó pont is. Egészségeddel nem lesznek komolyabb gondjaid, amire neked oda kell jobban figyelned, a vérnyomásod és a vércukrod, ezért időnként ellenőriztesd akkor is, ha nincs panaszod.

  
Ezt már olvasta?Bezárás