1 logoA nyár utolsó hónapjában, azaz augusztusban sok minden szokott történni az emberek életében. Ekkorra más sokan túl vannak a nyaraláson is, de vannak akik még tartogatják a nagy utazást, pihenést. Mindenképpen érdemes belenézni picit a jövőbe, hogy kinek, melyik csillagjegy mit hoz a 2015. augusztus hónapra és hogy mit várhatunk a horoszkópunk szerint. Remek lehetőség tehát, ha olvassa ezt a csillagjegyek alapján történő jövendölést, mert ennek tudatában az élet minden terén jól fel tud majd készülni arra, milyen különös eseményekre kell számítani az augusztusi hónapban.

Kos (március 21 – április 20) - A Kosok közül még sokan nem vették ki a nekik járó szabadságot, augusztusban már nem nagyon szabad tovább halogatnia a dolgot, mert nagyon sokat dolgozott idén, itt az ideje a relaxációnak. Hozd meg a döntést, persze a családdal együtt, hogy hová menjetek nyaralni és minél rövidebb időn belül hozd tető alá ezt. A Kosnak ez a hónap, főként augusztus második hete nagyon sok szépet és jót ígér, ezért sem szabad kihagyni, hogy a jó szériát arra használd, amikor újból teleszívhatod magad kellemes energiákkal. Ha szingli Kos vagy, akkor az augusztus kiváló lehetőségeket tartogat számodra, nagy eséllyel találkozol a nagy Ő-vel, akivel nem csak pár szép napot töltesz el, de lehet, egy életre szóló kapcsolat alakul ki.

Bika (április 21 – május 21) - Augusztus első hetében a Bikákra rájárhat a rúd, amit nem tudnak majd csípőből megoldani. Figyelj arra, hogy ne menj bele felesleges veszekedésekbe vagy vitákba, mert azok csak arra jók, hogy elvegyék az energiádat. Bika révén nagy türelemmel rendelkezel és empátiával viseltetsz az emberek iránt, így a problémákat a legjobb módon fogod most megoldani, sőt lesed, hogy másoknak miként tudsz segíteni. Az egész augusztus hónap jól és kellemesen valamint nyugalmasan telik, a hónap közepén vigyázz arra, hogy ne dönts bizonyos esetekben túl elhamarkodottan és a kelleténél gyorsabban, valamint azt is tartsd szem előtt, hogy másokkal a kellő hangnemet üsd meg. Ebben a hónapban legalább a hét végéket töltsd aktív relaxációval, így mire beköszönt az ősz, lesz elég tartalék energiád.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikreknek elég vegyes hónapjuk lesz augusztusban.  Lesz amit mindenképpen meg kell majd oldanod, ami egy régóta halogatott, valószínűleg le nem zárt ügy,  ami lehet  üzleti vagy akár személyes dolog. Mindenképpen bele kell fognod, mert a sokáig nyújtott ügyek nyomasztóak és nagyban elrontják a kedvedet. Ahhoz, hogy tovább tudj menni, mindenképp meg kell oldanod a kérdéses helyzetet. A sokat bíró Ikreknek nem mindig végtelen a teherbíró képessége, ezért tanuld meg úgy beosztani az idődet és energiádat, hogy mindenre maradjon. Nyugodtan válogasd ki a fontos teendőket és bőven iktass be az életedbe olyan programokat, melyek során el tudsz lazulni és ki tudsz kapcsolódni.

Rák (06.22 – 07.22) - A nyár utolsó hónapja jól fog alakulnia a Rákok számára, a hangulatod remek lesz és ez átterjed a környezetedre is. Mindenki nagyon keresni fogja a társaságodat, mert a jókedved ragadós és a pozitív kisugárzásod remekül hat a többiekre. A munkád is remekül fog alakulni, sokat dolgozol, de ez most egyáltalán nem fog kimeríteni téged sőt fel fog dobni. A magánéleted is nagyon jól fog alakulni, a párkapcsolatodban a dolgok a lehető legnagyobb rendben mennek. Aki most keresi a párját az szinte biztos, hogy ráakad ezekben a hetekben. Bármilyen apró gondod akad a hónap során, arra szinte azonnal megtalálod a megoldást és ami még megnyugtató lehet számodra, hogy mindenhonnan szívesen jön a segítség is.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - AZ Oroszlánoknak nagyon jót fog tenni a nyár, ennek legfőbb oka, hogy a bolygók állása igen kedvező az oroszlán számára. Élvezd ki, hogy ilyen jól hat majd rád a csillagok állása, nyílj ki a világ felé és kezdd el megvalósítani álmaidat, mert most remek alkalmak adódnak, hogy a terveidet sikerre tudd vinni. Egész hónapban igyekszel megvalósítani kreatív terveidet, jobbnál jobb ötletekkel állsz elő a munkahelyeden, ezzel igen nagy lépéseket tehetsz előre karrieredben. Olyan ajtók nyílnak ki előtted, amely alkalmakat, ha ügyesen használsz ki, akkor egész jövődet megalapozhatod. A jó irányba történő változások a pénzügyeidet is pozitívan érintik. Még azt tudom tanácsolni, hogy ha valami nagyobb üzleti dobásra készülsz, azt is erre a hónapra időzítsd.

Szűz (08.24 – 09.23) - Kicsit bonyolultan kezdődik a Szűz számára az augusztusi hónap, a dolgok némileg úgy tűnik összekuszálódtak, főként a párkapcsolati életedet illetően. Ettől eléggé szorongósak lesznek a hónap elején a napjaid, de ha idejében észbe kapsz és alaposan, higgadtan átgondolod, hogy mik azok a lényeges pontok, ahol változtatnod kell, akkor augusztus második hetére már teljesen tisztán érezni és tudni fogod, hogy mit kell tenned. Be kell látnod, hogy te is tévedhetsz, így nem árt magadnak rávilágítani azokra a dolgokra, melyekben feltétlenül változtatnod szükséges a magad érdekében is. Engedj a konokságodból és akkor a párod és a környezeted egyaránt sokkal szívesebben fog támogatni az elképzeléseidben. Amennyiben van rá lehetőséged, augusztus utolsó hetére iktass be még egy kis szabadságot, pihenést, hogy magad mögött hagyd a gondokat és legyen módod feltölteni magad új energiákkal a következő hónapokra.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Kiváló alkalma nyílik a Mérlegnek augusztus során arra, hogy a régóta megvalósításra váró terveit végre elővehesse, és csak ezzel tudjon foglalkozni most. Legyél akár mennyi idős, nincs olyan helyzet, hogy az álmaidat ne tudd megvalósítani, ha meg van hozzá az elhatározás és minden más tényező is. Eljött az idő, hogy összeszedd magad és akár egy új szakmát is kitanulj, vagy tovább tanulj. Kiváló állapotban vagy ebben a hónapban fizikailag és szellemileg egyaránt, így nagy sikereket könyvelhetsz el ebben az időszakban, ha jól élsz a lehetőségeiddel. A sikereid anyagilag is nagyot dobnak rajtad, egyedül arra kell most vigyáznod, hogy ne légy makacs és talán rugalmatlan, mert azzal saját magadat hátráltathatod.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Egy kicsit enerváltan indul a hónap és annyi munkával vagy elhavazva, hogy nem is nagyon tudod, hol kezdjed. A teendőidet próbáld meg rendszerbe rakni, állíts fel egy fontossági sorrendet és nyugodj le, ha pedig a teendők elvégzéséhez segítségre van szükséged, akkor ne várj tovább, keresd meg a megfelelő embert. Augusztusban itt lesz az ideje annak, hogy szerelmi életedet is rendbe rakd, be kell látnod, hogy attól, mert nem foglalkozol egy problémával, az még van és megnehezíti a napjaidat. A Skorpiónak nem szokása egykönnyen meghátrálni, és te is tapasztalni fogod, hogy a hónap második felére fellélegzel, mert a rég halogatott dolgokat képes leszel megoldani, így a nyár végére ismét jól és olajozottan mennek majd a dolgok, ahogy azt te saját magadtól is elvárod.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Nyilasként már érzed, hogy valami történni fog, még azt eddig nem tudtad, hogy kellemes vagy meglepő dolgok történnek-e veled, de most ebben a hónapban már az elején rá fogsz jönni. Nagyon fontos, hogy nyitottan és  jól felkészülten várd az eseményeket és hagyd a dolgokat megtörténni. Ha tudod, akkor tedd magad pár napra szabaddá, hogy ki tudd pihenni a júliusi sok munkát és azért is, hogy a váratlan eseményekre kellően fel tudj készülni, amikor is ha jó dolgok történnek, azoknak megfelelő körülmények között örülhess és élvezhesd, hogy az élet szép. A következő hetekben rendkívül jó irányba terelheted a karrieredet is, nagy valószínűséggel olyan ajánlatokat és lehetőségeket kapsz, melyekkel egyre előrébb léphetsz. Igyekezz megoldani, hogy semmit ne kelljen elnapolnod, mert nem tudhatod, mi az, amiből a legjobban tudsz profitálni.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bak a nyár eddigi részében szinte egyfolytában dolgozott, most itt lenne az ideje egy kis lazításnak. Meg kell tanulni, hogy az élet nem áll meg nélküled, ha pár napra kivonod magad a forgalomból, sokkal rosszabbul járhatsz te is és környezeted is, ha augusztus végére teljesen kimerülsz. Intézd úgy, hogy akár egyedül vagy, akár családod van, legyen most pár nap ami a tied, amit ha nem is utazással, de aktívan töltött pihenéssel ütsz el, mert kell neked is az feltöltődés, hisz az energiakészletedet nem lehet a végletekig lemeríteni. Szerencsére mint Bak szülöttnek, bőven vannak azért rejtett energiatartalékaid, ezért ha sikerül kis időt legalább pihenéssel töltened és kikapcsolódnod, akkor újult erővel mehetsz tovább a megszokott utadon nem csak a hónap hátralévő részében, de egészen az év végéig.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntők nagyon pörgős hónap elé fognak nézni, tele lesznek a hetek meglepetésekkel számodra. Sorban tárulnak eléd olyan lehetőségek, amelyekről már hosszú ideje ábrándozol, mint például egy teljesen új és izgalmas munka, egy új dolog, szakma kitanulásának  és lehetősége. Amennyiben ügyes leszel és jól használod ki az eléd táruló lehetőségeket, nagy sikerélményekben lesz részed augusztusban több esetben is, amitől remek hangulatba kerülsz és egyenesen kiegyensúlyozottá válsz. Hogy az élmény még nagyobb legyen, a vállalt feladatokat igyekezz saját magad megoldani külső segítség nélkül, mert ettől az önbizalmad is tovább erősödik és biztonságban fogod magad érezni.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak szülöttek sem fognak Augusztus egész ideje alatt unatkozni, szinte minden napra fog jutni valami érdekes és változatos történés, de ezek mind jó hatással lesznek majd rád. Igaz, hogy munkával bőven el leszel látva a hetekben, és olyan is lesz köztük, amit ha már fáradtnak is érzed magad, nem lehet halogatni. Te magad is igényled, hogy legyen minden napnak értelme és értéke, így semmi akadály nem lesz előtted. Most főleg Augusztus első két hetében az fog hajtani, hogy minden eszközzel az életedet szebbé és jobbá alakítsd át, ez hatalmas energiákat mozgat meg és a hónap második felében csak élvezned kell az elért eredmények okozta sikert.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás