havi horoszkopHa már itt vagy kedves olvasó, az csak jót jelenthet, mivel nyilván kíváncsi vagy, mit hoz számodra a 2014. Július hónap, milyen örömökkel kecsegtet és mik azok a kisebb nagyobb események, melyekkel jó ha már most előre számolsz. Így megkönnyítheted a magad számára ezeket a heteket, arról nem is beszélve, hogy ha látod, milyen következményeket okozhatnak a bolygók júliusi mozgásai, akkor játszva veheted majd az akadályokat, hisz nem ér meglepetés. Olvasd el figyelmesen párod és netán gyermekeid 2014. Juliusi horoszkópját is, mert ezzel a szisztémával igazán jó felé terelheted őket, segíthetsz nekik is abban, hogy életük mely területére figyeljenek most különösen oda ahhoz, hogy boldogan és gondtalanul teljenek ezek a hetek.

Kos (március 21 – április 20) - A Kosra egész júliusban az lesz a legjellemzőbb, hogy majd szét veti az energia, minden tervedet sikerül most megvalósítani, olyan elánnal veted magad bele a dolgokba, hogy nincs, ami vagy aki megállítana. Igaz, a Kosokról általában el lehet mondani, hogy ügyesen állítanak embereket és helyzeteket maguk mellé, de ezekben a hetekben most aztán valóban minden a te javadat szolgálja. Annak ellenére, hogy sokan a nyár közepére már teljesen kifáradnak, nálad ennek nyoma sincs, bár mibe belefogsz, arannyá válik a kezed alatt. Az egész július során tele leszel jobbnál jobb ötletekkel, amihez ráadásul még olyan embereket is találsz, akik ezek megvalósításában mind a segítségedre lesznek. Amire oda kell figyelned azért ezekben a hetekben, hogy ne hajszold túl magad, szoríts időt a családodnak és a pihenésnek is, mert így tudsz majd az év többi részében is a csúcson maradni.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikának sok gondot és nyűgöt okoz a nyári időjárás, nehezen viseled a meleget és a gyakori változásokat is. valami oka nyilván van ennek a különös érzékenységednek, érdemes mindenképp utánajárni. lehet, hogy az immunrendszered némileg meggyengült, és talán ideje, hogy életmódot válts. Ebben a hónapban igazán nem jelent gondot, hogy sok gyümölcsöt és zöldséget fogyassz, ezzel valószínűleg helyre is állíthatod az egyensúlyodat. Az idei július számodra egyébként is egy olyan hónap lesz, ami azzal telik, hogy az egész életedet tekintve megerősítsd magad a magánéletedben és a munkahelyi pozíciódban is. Nagyon fontos, hogy legyél és maradj is optimista, azt olvasd ki a dolgokból, amit valóban jelentenek, és ne gondolj beléjük sem többet, sem kevesebbet. A legjobb időszak arra, hogy kivedd a nyári szabadságodat, és ha van rá mód, a családoddal, pároddal együtt kerekedjetek fel egy kis kiruccanásra.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Nagyon tevékenyen telik az Ikrek számára e hónap, szinte teljesen gondtalanul töltöd el az egész Júliust. A környezeted szívesen tölti veled az időt, mert jó passzban, remek hangulatban vagy, így azt fogod észrevenni, hogy majd nem minden napra jut egy meghívás. menj és fogadd el ezeket az invitálásokat, nagy esélyed van arra, hogy olyan emberekkel találkozhatsz, akikkel még közös jövő vár rád. Ez vonatkozik a szerelmi életedre is, mert az egyedül élő Ikreknek most nagyon úgy tűnik, kedvez a Július, eredményes lehet a párkeresés. A munkáddal, jövőddel kapcsolatosan is rátalálhatsz olyan személyekre most, akik nem csak egyengetik az utadat, de új dolgok létrehozásában is megfelelő partnerek lehetnek. Ezek a hetek alkalmasak arra, hogy megfelelő időben a megfelelő helyen lehess, és egészen kiválóan fogod kiaknázni az adódó lehetőségeket, alkalmakat.

Rák (06.22 – 07.22) - Amennyiben a Rák jegyében születtél, biztos lehetsz benne, hogy ez a hónap számodra a szerencse és a boldogság heteit tartogatja. Olyan lehetőségekkel találod magad szemben ezekben a hetekben és napokban, amik az ember számára egy életben nem gyakran adódnak. Légy nagyon megfontolt, körültekintő, rágd át a dolgokat és úgy dönts, hogy az egy hosszú távú befektetés lehessen anyagilag, erkölcsileg egyaránt. Mivel már Július első napjai ilyen remekül indulnak, óriási lendületet kapsz ettől és dőlni fognak belőled a konstruktív, használható ötletek, amelyekkel igen jó pozícióba is feltornázhatod magad. A bolygók egymáshoz való viszonya talán neked fog a leginkább kedvezni ebben a hónapban, semmi képp se szalaszd el ezt a remek alkalmat, hogy fizikailag és lelkileg, érzelmileg megalapozd az év hátralévő részét. ha ügyes vagy, olyan nyugalmat és békességet árasztasz magadból, ami ragad másokra és ettől az egész életed, a körülményeid mind tökéletesen harmonikussá válnak.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Ha Oroszlán csillagjegyű vagy, adok egy jó tanácsot, a hónap kezdeti szakaszában legyél körültekintő és figyelj a körülötted zajló eseményekre, a téged körülvevő emberekre. Akár a magánéletedben, de akár a munkahelyeden is adódhatnak olyan jellegű problémák, amikor a gond féltékenységből ered. Lehet ez szerelmi témájú, de úgy tűnik, inkább egy kollégáddal kerülhetsz szembe, aki az előrementeledre, a sikereidre féltékeny. Semmiképp se válaszolja a „támadó” stílusában, mert az nem vezet sehová, ezt már biztosan te is tudod. A legjobb lenne leülni és átbeszélni azt a problémás pontot, ami ellentétet vált ki köztetek, de ha nem jutsz dűlőre, akkor úri módon lépj tovább, hagy elcsendesedni a vihart. ne hagyd, hogy a benned szunnyadó Oroszlán felülkerekedjen a békés éneden, hiszen Július második hetében a probléma szinte magától meg fog oldódni és te pedig nyugodtan dolgozhatsz, élhetsz tovább. Élj tudatosan a magad mércéje szerint és semmi esetre se térj el ettől más kedvéért, ha biztos vagy az igazadban és abban, hogy jó irányba haladsz.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz igen nagy erőbedobással veselkedett a nyárnak, vigyázz, nehogy a munka rovására menjen a szokottnál nagyobb lazaságod. A te csillagjegyedre nem jellemző a felelőtlen lébecolás, persze mindenkinek szüksége van időnként arra, hogy kicsit eltérjen a tőle megszokott viselkedéstől és nem lehet örökké csak felsőfokon teljesíteni, Minden esetre légy körültekintő, nehogy kellemetlen meglepetés érjen. A hónap második hetétől egyébként is kiválóalkalom adódik arra, hogy bizonyítsd a rátermettségedet és tehetségedet megcsillogtathasd, így turbóz fel magad, mert szükség lesz minden ötletedre, tehetségedre főleg akkor, ha olyan munkát kaptál, amit többen együtt kell, hogy megoldjatok. Nagyon jó irányító ember vagy, ezért a többiek számítanak rád, ezt ne feledd. Végül is minden jól alakul, az egész Július egy tevékeny és termékeny hónap lesz számodra, megtérül az energia befektetésed minden szempontból. A párod, családtagjaid melletted állnak és amint túl leszel ezen a feladaton, lehet egy hosszabb rövidebb nyaralást beiktatni, ahol ki is tudod magad pihenni és módod lesz feltölteni magad újabb energiákkal.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Egyszerűen Mérleg létedre sziporkázóan jó hangulatban és remek formában leszel egész Július során. A környezetedet rendre ámulatba ejted, olyan leszel, mint egy energiabomba, ráadásul a dolgaid is nagyon jól alakulnak a magánéletedben és a hivatásoddal kapcsolatban is. Tele vagy pozitív energiákkal, az optimizmusod töretlen, rég nem voltál ilyen elégedett és boldog. ha most lehetőséged van a munkahelyeden előrelépni, akkor ez a legkiválóbb alkalom, egyszerűen nem tudsz hibázni. Ne feledkezz meg viszont arról, hogy a te életedben is vannak olyan helyzetek és dolgok, amiket azért hosszú távon meg kell oldanod, ez szükséges ahhoz, hogy valóban minden téren a tökéletesség felé haladhass. Ilyen például az, hogyha kapcsolatodban nem vagy biztos, netán kifejezetten rosszul érzed magad, akkor lépni kell és változtatni kell, mert semmi értelme tovább húzni ezt az ügyet.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Rengeteg apró öröm és boldog pillanat vár a Skorpióra Július havában. Ahhoz persze, hogy ez a boldogság maximálisan felhőtlen legyen, némi önvizsgálatot érdemes már most a napokban tartanod. Meg kell értened saját magadat, tudnod kell, hogy mit is keresel, mi jelenti neked a boldogságot, mitől nyugszik meg a lelked. Tudjuk, hogy a Skorpió állandó menetelésben van, ritka az olyan időszak, amikor nem izgat semmi, de ha megismered saját magad és 9nmagaddal harmóniába kerülsz, akkor a te életed is teljes és nagyon boldog lesz. nagyon hasznos lehet számodra, ha elmész egy olyan közösségbe, ahol akár a jóga módszereivel, akár egyszerű relaxációs gyakorlatokkal segíted a belsőd feltárását, de ugyan ezt autodidakta módon is meg lehet tanulni és gyakorolni. Mérd fel, hogy mire jutottál az év kezdete óta és mik azok a teendők, amiket a boldogulásodhoz most Júliusban mindenképp el kell végezned és meg kell lépned. Fontos, hogy kizárólag a lényeges dolgokra koncentrálj, ne aprózd el az erődet, így sokkal messzebbre jutsz és már a hónap közepe felé hallatlan eredményeket érhetsz el.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilasnak nem csak mozgalmas, de igen érdekes napjai, ami a munkát illeti, nagy változások előtt állhatnak a jegy szülöttei. Nagyon észnél kell lenned, hogy egyrészt ne zökkenj ki a megszokott kerékvágásból, e mellett pedig minden apróságra oda kell figyelned. Mivel a Nyilas gyakran esik abba a hibába, hogy hamar és könnyen enged az indulatainak, erre most ebben a hónapban különösen próbálj meg odafigyelni és igyekezz a fontos lépéseidet, reakcióidat kontrollálni. Ezzel megelőzheted, hogy nagyobb hibát kövess el, hogy simán menjenek a dolgaid. A személyes életedben is felmerülhetne k megoldandó kérdések, amelyeknek most a végére kell járni, nem feltétlenül a párkapcsolatodra vonatkozik ez, lehet inkább baráti, munkatársi viszonyaidat kell rendezni néhány ponton. Július utolsó hete már teljesen felszabadult és felhőtlen lesz, minden rázós kérdést meg tudsz oldani, de el is fogsz kellően fáradni, ezért azt ajánlom, erre az időpontra próbáld beiktatni a szabadságodnak legalább egyik felét.

Bak (12.22. - 01.20.) - Remek formában talál a Július a Bakokra, igen sok boldog órában és örömteli pillanatban lesz részed, ami saját belátásod szerint is már nagyon rád fér. Az év egyik legszebb és legkellemesebben töltött hónapja vár rád, szinte teljesen gondtalanul telnek ezek a hetek. Ha megteheted, most menj szabadságra, nyaralj, pihenj még akkor se hagyd ezt ki, ha épp pár nélkül éled a napjaidat, mert remek lehetőségek adódnak most részedre, hogy ismerkedj, és a megtaláld a neked megfelelő társaságot. Élj úgy ezekben a hetekben, ahogy az neked a legjobb, és azt is tartsd szem előtt, hogy most ami a munkádat illeti, ott is olyan jó kilátásaid vannak, amelyeket meg kell ragadni. Az időpont most ebben a témában is a lehető legjobb, hogy szépen haladj előre a kitűzött céljaid elérése felé. Hogyha van az életedben olyan terület, melyen alakítani, változtatni tervezel, akkor most tedd meg a döntő lépéseket, mert ritka jó alkalom most ez ehhez is.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntőnek eléggé viszontagságos hónapot jeleznek a bolygóállások, lesz jó és lesz kevésbé jó, de az optimista hozzáállásod a nehézségeken átsegít. A fő problémát számodra az jelentheti, hogy az év eleje óta felgyülemlett feszültségek, problémák most akarnak mind egyszerre kitörni, ezért arra bíztatlak, hogy végy egy mély lélegzetet és igyekezz alaposan átgondolni az év eleje óta zajlott eseményeket. Ha sikerül mindezt higgadtan végiggondolnod és kiértékelni az elmúlt időszak eseményeit, akkor ez nagy segítségedre lesz abban, hogy kedvezően a magad hasznára fordítsd tapasztalataidat. Minden esetre most ezekben a hetekben járj a függő ügyeid végére, rendezd le azokat a dolgokat, melyek már régebb óta megoldandók. A hónap közepe tájától sokkal könnyedebb és jobb lesz a helyzeted, főként akkor, hogyha mindvégig higgadtan és okosan kezeled a problémák megoldását.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak esetben Július első hetében folytatódik az a kicsit nehezebb időszak, ami az előző hónapot is jellemezte, de persze ez nem jelenti azt, hogy kilátástalanul nagy gondokkal kéne számolnod. Kicsit összejöttek a dolgok, ez minden ember életében megesik, azonban számodra épp ezek az apróbb megpróbáltatások jelentik azt, hogy megerősödsz, és újult energiával veted magad a következő kihívások elé. Kiváló alkalmat szül ez a helyzet arra, hogy egyre tisztábban és könnyebben lásd át a dolgaidat, egyszerűbben és okosabban tudd megoldani a bonyolultabb helyzeteket, így elmondható, hogy csak nyerni fogsz az ügyön. Légy magaddal és másokkal is türelmes, légy az életed minden területén lehetőség szerint türelmes, mert így jóval egyszerűbben veheted az akadályokat és sokkal hamarabb tisztul ki az égbolt feletted.

  
Ezt már olvasta?Bezárás