1 logoReméljük, nagy segítséget tudunk nyújtani azoknak, akik házilag akarják elkészíteni a vakolási munkát és ez lesz az első ilyen jellegű eset. A legelső feladat, hogy amennyire csak lehet, meg kell ismerkedni a vakolás során használatos anyagokkal, és munkafázisokkal, a leglényegesebb pedig nyilván az, hogy amikor kezdődik a vakolás: hogyan kezdjünk hozzá?

Mindenek előtt meg kell tudni, hogy a fal, amit vakolni szeretnénk, pontosan milyen típusba tartozik, hiszen nem mindegy, hogy egy égetett kerámia, egy hagyományos beton, vagy netán vályog felületen kell dolgozni. Bármely típusú falat vakolunk azonban az minden alaklommal előírás, hogy mielőtt nekilátunk, meggyőződjünk a fal szárazságáról, nedvszívó képességéről és teherbírásáról. Ezek a szempontok főként a vályog esetében fontosak, itt már eleve úgy lehet hozzákezdeni a biztonság kedvéért, hogy vakolaterősítő hálót alkalmazunk, ez nagyobb stabilitást biztosít.

Mielőtt hozzáfognánk a vakolat felviteléhez, legelső lépésben le kell takarni, megvédeni a falon található szerelvényeket, a nyílászárókat, különféle takaró dobozokat, hogy így védjük azokat a fröccsenő anyagoktól. A legjobb módszer erre, ha takarófóliát használunk. Következő lépésként el kell készíteni a vezetősávokat, mivel ezek adják majd meg a habarcs függőleges síkját, illetve ezeken lehetséges majd felhúzni a habarcsot felvivő lécet. A vezetősávokat legegyszerűbb olyan vezető profilokból készíteni, melyek bármely barkács, vagy szaküzletben készen kaphatók. Amennyiben a vakoláskor maradnak hézagok, lyukak, akkor azokba csapjunk ismét a malterból, majd újra fel kell húzni és mindezt addig ismételni, amíg teljesen síknak nem látjuk a felületet. Ilyen egyszerű az egész !

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás