Aktualitasok hirportalAz egészségügyi dolgozók Június 23-án "szegénykórházat" állítanak fel az NGM előtt, ahol a magyar egészségügy jelenlegi illetve a – beavatkozás híján – jövőbeli állapotát fogják bemutatni. Majd újabb tüntetéseket tartanak július 1-jén az egészségügyben dolgozók, akik szerint a biztonságos betegellátás megteremtéséhez nem rendel elég forrást a jövő évi költségvetés. Folytatja figyelemfelkeltő akcióit az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség. Ennek része egy újabb demonstráció szervezése - közölte az akciószövetséget alkotó hét szervezet hétfőn. Mint írják, a munkát folytatják a május közepén megtartott demonstráció után is, mivel az egészségügyre jutó források nem elegendőek a biztonságos betegellátás megteremtésére az Országgyűlés elé beterjesztett 2016-os költségvetési javaslatban.

A nemzetgazdaság teljesítménye megengedné, hogy a betegellátást fejlesszék - Úgy vélik, hogy nemcsak a kórházigazgatók, de még a döntéshozók felelősségét is fel kell vetni, mert amikor a nemzetgazdaság teljesítménye megengedné, akkor nem fordít megfelelő forrást a kormány a biztonságos betegellátás helyreállítására.

Május 12-i tüntetés a Hősök terén - Ezért az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség kötelezőnek érzi, hogy még szervezzen további figyelemfelkeltő akciókat, mivel bíznak abban, hogy a döntéshozókat jobb belátásra tudják bírni.

Az NGM előtt szegénykórház - Az akciószövetség június 23.-án „szegénykórházat” állít fel egy sátorban a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt, még a július 1-jére tervezett demonstráció előtt. Ez a berendezés a magyar egészségügy jelenlegi illetve a szükséges beavatkozások nélküli jövőbeli állapotát fogja tükrözni. Egy hátig, július elsejéig, a kórházsátorban 24 órás „ügyeletet” fognak adni az egészségügyi dolgozók, ahol a kormány tagjait is szívesen látják, hogy meg tudják azt tapasztalni, milyen körülmények között kell nekik dolgozniuk. Az akciószövetség tagjai - Autonóm Területi Szakszervezet, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeteinek Önálló Területi Szövetsége, a FAKOOSZ - Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Magyar Orvosok Szövetsége, a Magyar Rezidens Szövetség és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége közölték, július első napján, a Semmelweis Napon - az egészségügy ünnepén – még újabb demonstrációt szerveznek. De azt fontos megjegyezni, hogy nem valaki vagy valami ellen, hanem egy élhető illetve fenntartható egészségügyért tartanak meg.


Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás