Nem csak a rendőrök kapnak béremelést augusztustól - Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. A béremelés a rendőrség mellett kiterjed a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás hivatásos dolgozóira, a polgári titkosszolgálatokra, valamint az országgyűlési őrségre, összesen több mint 60 ezer emberre.

A kedden elfogadott törvény szerint június végéig minden rendvédelmi dolgozónak elkészítik az új besorolását. Ebben a korábbi illetményük valamennyi eleme - így a pótlékok és a kiegészítő juttatások is - szerepelni fognak. Erre jön rá a 30 százalékos illetményemelés az alapfeladatot ellátó tiszthelyetteseknél, tiszteknél, a 25 százalékos emelés a nem alapfeladatot ellátóknál és a 15 százalékos emelés a parancsnokoknál. Például egy öt éve szolgáló járőrnek jelenleg 193 ezer forint a bruttó fizetése, amely az emelés után 260 ezer forint lesz. Mivel a törvény július elsején lép hatályba, az emelés a júliusi fizetéssel - augusztus elején - érkezik majd először.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás