reklamadoA reklámadó 2015 változása 2015. január 1.-vel életbe lépett. Ennek fényében a reklám megrendelőjére ettől kezdődően – mint adóalanyra – az eddiginél kedvezőbb rendlekezések vonatkoznak, így többek között az idei évben alkalmazható társasági adó és reklámokra vonatkozó költség elszámolását illetően. Az adókulcsok, valamint az adósávok egy pont kivételével nem változnak, a változás a maximális adókulcsra vonatkozik, amelyet az adóalap húsz százalékot meghaladórészére kell alkalmazni, itt ugyanis a 2014. december 31.-ig alkalmazott 40 százalék 50-re módosul.

Nincs változás azon a ponton, mely a kapcsolt vállalkozásokat érinti, ezen vállalkozások adója ez után is úgy számítandó, hogy a kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő adóalanyok adóalapja összeadódik, majd a számított adó összegét ugyan abban az arányban osztják fel, mint amilyen arányt mutattak az adóalanyok egyenkénti adóalapjai az összegzett adóalapban. A módosított szabály csak pontosítást tartalmaz e téren, amennyiben nem áll fenn az egész adóév folyamán kapcsolt vállalkozási viszon, akkor ennek fennállása idejére eső adóalap kerül összegzésre és ez lesz figyelembe véve, mégpedig napi időarányosított számítással az adott idszakra tekintettel.

Nagyon fontos része a módosításnak, hogy külön kezeli azokat az adóalanyokat, akik már 2014.augusztus 15. előtt működtek, esetükben nem a naptári év üzleti éve lesz a mérvadó, hanem a törvény egy átmeneti adóévet jelöl ki számukra, pontosítva ez alatt a 2014-ben megkezdett üzleti évhez hozzáadódik a 2015. január 1-től kezdődő üzleti év legutolsó napjáig tartó időtartam. Ezen átmeneti adóév során az adó számításához az átmeneti adóév során keletkezett adóalapot kell alapul venni. Az ezen időszakra vonatkozó adóelőleg kiszámításának alapja pedig a 2014-es év során keletkezett tevékenységből befolyó nettó árbevétel összege, illetve a vállalkozás saját céljára fordított reklámközzétételi közvetlen kötlésgek összege. Az átmeneti adóévre vonatkozó adóelőleget az adóalanynak 2015. január 15. napig meg kell állapítani és be kell vallani méghozzá két egyforma részletben, melyből az első részletet a fentiek szerint január 15.-ig, amásodikat pedig az átmeneti adóév legutolsó napjáig.

Az újdonságok között van egy igen fontos pont, mégpedig az adómentes reklámközzététel, mely szerint abban az esetben adómentes a reklám közzététel, amennyiben a következő fejlesztést végző alapítványok ellátásával függ össze: sportiskola, utánpótlás-nevelés, országos sportági szövetség vagy sportszövetség tagszervezeteként működő sportszervezet, országos sportági szakszövetség.


Ön mit szól ehhez?
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás