otthon melege program tarsashazak reszereMárcius 9.-én kezdődik az "Otthon Melege Program" - Az "Otthon Melege Program" március 9-én megnyíló pályázata a társasházak energetikai korszerűsítését célozza, amely lakásonként 350 és 650 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatási összeget tesz lehetővé (ez közel egy-egy lakás esetén akár 1,3 millió forintos felújítási keretösszeg). Szakértők szerint érdemes a nyitást követően minél hamarabb beadni a pályázatot, és gondoskodni a szükséges önerő előteremtéséről.

A pályázatnak előfeltételei között szerepel, hogy az érintett épületnek legalább C energia minősítési besorolással kell rendelkeznie és a lakóközösség összes tulajdoni hányadának több, mint 51 százalékos támogatása kell, hogy meglegyen.

A pályázat támogatja:

  • homlokzati nyílászárók cseréjét
  • homlokzati födémek hőszigetelését
  • épületgépészeti rendszerek korszerűsítését
  • megújuló energiaforrások hasznosítását, elősegítését
  • szakértői, tervezői, eljárási és lebonyolítási költségeket


A pályázati önerő megfinanszírozásához többféle kedvezményes hitel érhető el a pénzintézeteknél, amelyeket a társasházak akár igénybe is tudnak venni.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás