oneletrajz minta letoltese onlineFontos eszköz lesz az önéletrajz 2016 folyamán, amikor valaki munkahelyet keres. Manapság amikor a munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött, fontos, hogy az ember mindent megtegyen azért, hogy az álláspályázata a lehető legprofesszionálisabb legyen, hiszen az önéletrajz az, amely által legelőször benyomásokat szerez az emberről a munkáltató. Fontos ezért, hogy az első benyomás olyan jó legyen, hogy azt személyes találkozó is kövesse. Sokan hiszik azt, hogy könnyű megírni egy önéletrajzot, de a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ez nem így van. Egy jó önéletrajz megírása sok időt, odafigyelést, munkát igényel, de az nem kétséges, hogy megéri a belehelyezni az energiát. Milyen is egy jó önéletrajz 2016 évben? Utánanéztünk.

Tudnunk kell, hogy a fejvadászoknak, illetve a HR-es dolgozóknak kevés ideje van, ezért fontos, hogy amikor az önéletrajzunk a kezükbe kerül, akkor már az olvasása előtt felhívja magára a figyelmet, és ne rakják félre 10 másodperc után. Ennek eléréséhez fontos, hogy az önéletrajzunk jól tagolt, áttekinthető, figyelemfelkeltő legyen a színeiben, szerkesztésében is. Ragadja meg az olvasó figyelmét már akkor, amikor az csak ránéz. Minden blokk legyen jól elkülönült, a fő címek vastagon kiemelve. Fontos, hogy önéletrajzunk ne legyen hivalkodó, tele villogó színekkel, cikornyás betűtípusokkal. Nem ettől lesz figyelemfelkeltő.

Önéletrajz minta letöltése online itt!

A munkáltatót elsősorban a szakmai múltunk, és a képzettségünk érdekli, és nem a személyes adataink. Ezért tegyük ezeket előre az önéletrajzunkban. Mutassuk be tömören, hogy hol, mennyi ideig, és milyen beosztásban dolgoztunk, egy rövid feladatleírással. Fontos, hogy a munkahelyeinket időrendben visszafelé soroljuk fel. Legyenek pontosak az adatok, amelyeket megadunk. Kerüljük az öntömjénezést, legyünk tárgyilagosak. Fényképet csak akkor adjunk, ha külön kérik, ugyanez vonatkozik a kézzel írott önéletrajzokra is. Nagyon fontos a hibátlan helyesírás, és a jó fogalmazás készség.

A magánéleti adatainkat csak rendkívül tömören közöljük, az önéletrajz végén, ugyanis az, az, ami legkevésbé érdekli a munkáltatót. Minden esetben csatoljunk az önéletrajz mellé motivációs levelet is, amely fontos kiegészítője annak. Amennyiben nem boldogulunk az önéletrajzírással, akkor kérjünk segítséget, vagy töltsünk le mintákat az internetről.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás