A Központi Statisztikai Hivatal keddi jelentésében közölte, hogy az elmúlt évben 15 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban. Tájékoztatása szerint Közép-Magyarországon és a Dunántúlon nőtt az új lakások száma, viszont keleten egyenlőre nem következett be fordulat.

A múlt évben az építtetői kör összetétele megváltozott az egy évvel korábbihoz képest: a természetes személyek által épített lakások aránya 57-ről 59 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké pedig 40-ről 39 százalékra csökkent. Budapesten az összes lakás 59 százalékát építtették vállalkozók. A vizsgált időszakban pedig 180 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Tavaly a használatba vett lakások átlagos alapterülete 101 négyzetméter volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Az új lakások 40 százaléka 100 négyzetméteresnél nagyobb, 30 százaléka 60 négyzetméter alatti. Az új üdülők átlagos alapterülete 94 négyzetméter volt 2014-ben, 7 négyzetméterrel nagyobb, mint az előző évben.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás