1 logoMinél kevesebbet keresel, annál többet adózhatsz ! Az OECED legutóbbi összehasonlító táblázatából kiderül, hogy a magyarországi minimálbér után kell a legtöbb járulékot és adót megfizetni. A szervezet a hét elején tette közzé azt a grafikont, melyben az alájuk tarozó harminchárom ország fel van sorolva és a 2013-as évet tekintve mutatja meg, hogy abban az esztendőben melyik országban hány százalékát jelentette a járulék és adó összege az adott állam minimálbérére vonatkozóan.

Nálunk a 2013-as évben ez az arány 35 százalék volt, ezzel pedig kenterbe verjük a teljes mezőnyt. A mögöttünk lévő második ország nyolc százalékkal jobb nálunk!

ki adozik a legtobbet
Az elmúlt két évet nézve szinte semmit nem javult a helyzetünk e tekintetben, mivel ez évben a minimálbér után a dolgozóknak 34,5 százalékot kell járulék és adó formájában megfizetniük, mely az alábbiakból tevődik össze: 10 + nyugdíjjárulék, 16 % szja, 3 % pénzbeni egészségbiztosítási járulék, 1,5 % munkaerő-piaci járulék és a 4 % természetbeni járulék. Ez tehát azt bizonyítja, hogy minél kevesebbet keresel, annál többet adózhatsz !


A legjobb helyen a mexikóiak állnak, akik nem hogy nem kell adózzanak a minimálbér után, de még jövedelem kiegészítést is kapnak különféle adókedvezményekkel. Őket követik a legkevesebb járulék és adófizetés terén a spanyolok és az írek, akik 6, illetve 5 százalékot adóznak.



Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás