1 logoHogy milyen munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok valamint munkarend várható 2016-ot érintve, azt könnyen megtudhatja itt portálunkon. Ugyanis összegyűjtöttük azt, hogy mely napokra esnek majd ünnepnapok valamint munkaszüneti napok 2016-ban, de azt is megtudhatja, hány áthelyezett munkanapra valamint hosszú hétvégére is lehet számítani a jövő évben. Mindenki számára jól jönnek a hosszú hétvégék 2016-ban is, mivel ekkor igazán ki tudjuk pihenni magunkat vagy akár egy családlátogatást esetleg utazást is be lehet iktatni a szürke hétköznapok közé. Ha valaki pedig a hosszúhétvégét szabadságaiból szeretné megvalósítani, akkor akár egy egész hosszú kihagyás is lehet a munkahelyéről. Ezek a hosszú hétvégét nemzetgazdasági szempontból is igen kedvezőek, mivel ezekben az időszakokban a hazai turizmus profitál belőlük méghozzá jelentősen.

2016-ban csupán csak két darab hosszú hétvégére számíthatunk. A két hétvége közül az egyik tavasszal, a március 15-ei ünnepnek köszönhetően, a másik pedig ősszel november 1-jei szabadnap miatt fognak létrejönni. Március 15.-e egy keddi napra fog esni 2016-ban, így pihenőnapnak majd az előtte lévő hétfő fog számítani. A hosszú hétvége 2016. március 12 (szombat) és március 15 (kedd) között lesz majd. Viszont a március 14.-ei pihenőnapot egy héttel előtte, azaz március 5.-én kell majd ledolgoznunk.

November 1-je ismételten egy keddi napra fog esni 2016-ban, így pihenőnapnak úgyszintén az előtte szereplő hétfői nap fog majd számítani. Ennek köszönhetően 2016. október 29. (szombat) és november 1. (kedd) között akár egy kisebb utazást is be lehet iktatni. Az október 30.-ai pihenőnapot két héttel korábban szombaton, azaz, 2016. október 15.-én dolgozzuk majd le.

További hosszúhétvégék 2016-ban - A már említett két négynapos hosszú hétvégén kívül még várható lesz három ünnepi, háromnapos hétvége is. 2016. január 1 péntekre esik, így az évbúcsúztatást jövőre kellőképpen ki tudjuk majd pihenni, és rögtön hosszú hétvégével megyünk át az újévbe. Húsvétot jövőre március 27.- én illetve 28.-án ünnepeljük majd, így hétfőn (március 28.) is pihenhetünk még egy kicsit.

Augusztus 20.-a szombati napra esik, október 23.-a pedig vasárnapra fog esni 2016-ban. Így ezekben az ünnepnapokban nem tudunk bízni, hogy egy kis pihenésre adnának okot jövőre. December 24.-e szombati napra esik 2016-ban, így ennek köszönhetően 25.-e vasárnapra, m-g hétfőre 26.a. Ennek az ünnepnek köszönhetően háromnapos hétvégénk lesz ismét. December 31.e 2016-ban szombatra esik, január 1.-je vasárnapra, így ebben az időszakban kimarad a hosszú hétvége.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás