1 logoA járási hivatalok legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. Ennek értelmében megvalósul az államigazgatási illetve az önkormányzati feladatok szétválasztása, a járások kizárólag államigazgatási területi egységet jelentenek. Elsősorban okmányirodai feladatokat, egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek, a gyermekvédelmi és gyámügyeket intézést vették át a településektől a járási hivatalok.

A hatáskörök szétválasztásánál fontos volt az, hogy a helyi szabályozáshoz kapcsolódó, mérlegelési jogkörbe tartozó ügyek maradjanak a települési jegyzőnél, ahol az adott ügyben az államnak van feladata, szerepe. Ott a járási hivatal tudjon hatékonyabban intézkedni. Az azonos szabályozók mentén lefolytatható eljárásokkal hatékonyabb, racionálisabb ügyintézés valósul meg országszerte.

Január elsejétől átalakult a hivatali ügyintézés, így jobban szétváltak a kormány illetve az önkormányzat hatáskörébe tartozó feladatok. Előbbieket a járási hivatalokban lehet intézni, utóbbiakat pedig az úgynevezett kormányablakokban:

  • A szociális támogatások nagy részét: az időskorúak járadéka, alanyi jogon járó ápolási díj és közgyógyellátás, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, menekült oltalmazott és menedékes személyek támogatása, valamint hadi gondozással kapcsolatos ellátások ügyében ide kell fordulni.
  • A gyámügyek mindegyikét itt intézik.
  • Az okmányügyek közül ide került át a személyazonosító- és lakcímigazolvány, vezetői engedély, úti okmányok igénylése, jármű forgalomba helyezése, ideiglenes forgalomból kivonása, rendszámtábla pótlása, elveszett forgalmi és törzskönyv pótlása.


Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás