tanszerek elso osztalyNagyon sok szülővel előfordulhat, hogy nem néz időben utána a kisiskolás gyermeke tanszerszükségleteinek. Ennek azért van pedig nagy jelentősége, mert ilyenkor eshetünk abba a hibába, hogy mindent megveszünk és összevásárolunk, amiről azt gondoljuk, majd biztos kelleni fog. Viszont most megtudhatja, hogy mire van szüksége és időben be tudja majd őket szerezni, ezen kívül elkerülhető, hogy több dolgot  szerezzenek be a szülők annál, amit az iskola kér és  így nem kell a családnak felesleges kiadásokba vernie magát.

Tehát több pénzt tudnának spórolni, hogy ha csak azokat veszik meg, amikre ténylegesen szükség lehet. gyakran az is megtörténik, hogy a szülők versenyeznek egymással, ki bírja a legdrágább holmikat megvenni, ami elég rossz mentalitás, mivel a kisiskolás gyerekek között a legtöbben nem úgy indulnak útnak, hogy átlagon felüli fizetéssel bíró szülők állnak mögöttük.

Mi most itt igyekszünk segítséget adni ahhoz, hogy akinek például első osztályos lesz a gyermeke, az tisztában legyen azzal, mi az, ami mindenképpen kelleni fog, az ezeken felüli holmikat pedig ráér majd akkor megvenni, amikor a tanárok elmondják a plusz igényeiket. Az első, amire mindenképpen gondolni kell, hogy a tanárra kell hallgatni azzal kapcsolatban, mit kell megvenni alapból. Sokszor megegyezik a kérés mindegyik tanárnál, mivel a legtöbbször úgy válogatják ezt össze, hogy teljesen optimális legyen a tanításhoz. Ezért mindenképpen fontos az, hogy azokat az eszközt szerezzük be, amit tényleg kérnek tőlünk. Az általában kért tanszerek 2014-2015-ben a következők:

betűtartó betűsínnel
2 db dobókocka
1 db dosszié (műanyag)
3 db vonalas füzet
2 db sima füzet
3 db négyzetrácsos füzet
1 db hangjegyfüzet
2 csomag írólap, 2 db színes papír csomag
3 db HB-s grafitceruza 1 db vékony piros-kék ceruza 1 db vastag piros-kék ceruza
40 db A/4-es félfamentes rajzlap, rajztábla, puha törlőkendő
gombos vízfesték és 12 színű zsírkréta, 12 színű színes ceruza készlet
4-es, és 8-as és 12-es ecset
technikacsomag, folyékony ragasztó és ragasztó stift
hurkapálcika 1 csomag
gyurma és babzsák, papírvágó olló, vonalzó, vagy papír mérőszalag, számolókorongok, szám- és jelkártya, kétlyukú hegyező, radír. Ezeken felül feltétlenül szükséges lesz egy jól összeállított tisztasági csomag, melyben megtalálható 1 műanyag pohár, egy kéztörlő, szappan szappantartóval, fésű, és egy fogkefe fogkrémmel. Nem szabad megfeledkezni még a tornazsákról és a tornaórai felszerelésről, mely áll a tornacipőből, a tornadresszből, illetve fiúknál a trikóból és egy rövidnadrágból, valamint igen hasznos egy váltó zoknit is beletenni a felszerelésbe. Az év kezdetekor többnyire jó számolni azzal, hogy közös használatra beadjunk egy csomag papír zsebkendőt, szalvétát és WC papaírt.

A lista nyilván nem egészen teljes, illetve minden bizonnyal ki kell még kisebb nagyobb dolgokkal egészíteni, de legalább abban igyekszünk segítséget nyújtani, hogy minimum milyen tanszerekre van szükség 2014-2015-ben a kisiskolás diákoknak, mert ezeket így már jó előre akár apránként is be lehet szerezni. A tanév kezdetekor persze mindenképpen egyeztessünk ezzel kapcsolatban a tanárokkal vagy az osztályfőnökökkel. Egyébként pedig érdemes azért is mielőbb megkezdeni a beszerzést, mert így meg lesz a lehetőség arra, hogy több helyen körülnézzünk, és nem kell a legdrágább holmit megvásárolni, ha már csak az kapható.

  
Ezt már olvasta?Bezárás