mi a kulonbseg a koztisztviselo es kormanytisztviselo kozottArra, a kérdésre, hogy mi a különbség a köztisztviselő és a kormánytisztviselő között, az emberek többsége nem tudna pontos választ adni, ami természetesen érthető is, ugyanis kevesen vannak, akik találkoznak ezzel a kérdéssel. Ez inkább abban az esetben lényege, amikor valaki ebben a két pozícióban szeretne lehelyezkedni. Neki már egyáltalán nem mindegy, hogy tisztában van-e a kettő közötti különbséggel. Mind a köztisztviselők, mind a kormánytisztviselők jogállásáról külön törvény rendelkezik. Most mi csak egy rövid összefoglalóban azt szeretnénk ebből bemutatni, hogy mi a különbség köztisztviselő és a kormánytisztviselő között.

Az alapvető különbség a két tisztségviselő között az, hogy a kormánytisztviselő esetében a kormány a megbízó, azaz a munkáltatói jogokat az államigazgatási szerv vezetője gyakorolja, míg a köztisztviselők esetében, a közigazgatási szervek, hivatali szervezetének vezetői gyakorolják. A köztisztviselők politikai- és pártérdekektől mentes munkavállalók, míg a kormánytisztviselők  a politikai- és pártérdekektől nem semleges területeken kerülnek alkalmazásra.
 
A köztisztviselők, az állami, és az önkormányzati hatalmat személyesítik meg. A köztisztviselő, a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket érdemi döntésre, illetve – felhatalmazás esetén – a döntést kiadmányozza, szakértelemmel foglalkozik a rábízott feladatokkal összefüggő valamennyi kérdéssel, felelős saját tevékenységéért és munkaterületén a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért, a munkaköri leírásában részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi. A köztisztviselő állami közhatalmat gyakorol. A köztisztviselői jogviszony hatálya, a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala és hatósági igazgatási társulása, közterület-felügyelete, a körjegyzőség köztisztviselőinek és ügykezelőinek közszolgálati jogviszonyára terjed ki. Továbbá- a teljesség igénye nélkül-, a Köztársasági elnök Hivatala, a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, a PSZÁF, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága, a Közbeszerzések Tanácsa, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság Hivatala, stb.

Kormánytisztviselőket találhatunk a minisztériumokban, a Miniszterelnökségen, a kormányhivatalokban, a központi hivatalok helyi, és területi szerveiben, a Rendőrségen, a VÁM és Pénzügyőrségben, a büntetésvégrehajtás és a katasztrófavédelem szerveiben.


Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás