1 logoSajnos a megváltozott munkaképességgel rendelkező emberek még mindig nehezen találnak munkát, pedig a kormány illetve az unió is egyre inkább ösztönzi alkalmazásukat. Azoknak a száma, akik valamely rokkantellátást kapnak két- illetve háromszázezer között van Magyarországon – ezt mondta Bányainé Salamon Judit, a Főváros Kormányhivatalának munkatársa. Ezek emberek részére szolgál segítségül az, hogy 2010 óta a minimum húsz munkavállalót foglalkoztató cégeknek kötelező legalább öt százalékban megváltozott munkaképességű embert alkalmazniuk. Ha ezzel nem ért egyet az adott cég és ellentmond ennek, akkor bizony minimum egymillió forintot kell fizetniük a rehabilitációs alapba.

A TÁMOP – program keretein belül 2008 óta a rokkant emberek foglalkoztatását az unió is támogatja, méghozzá olya módon, hogy ezen személyek bérét akár 15 hónapra is átvállalja az állam. Ebben a programban most jelen állás szerint háromezren vesznek részt a közép – magyarországi régióban, közülük pedig támogatott munkát nyolcszázan tudtak eddig vállalni.

Az a személy számít megváltozott munkaképességűnek, akinek 60 százalékos vagy kisebb mértékű az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság minősítése alapján. Ez azt is jelenti, hogy 40 százalékos vagy még ennél is nagyobb az összes egészségkárosodás mértéke.

A szociális jellegű támogatások az elmúlt években a megváltozott munkaképességű emberekkel kapcsolatos részén bekövetkezett változások miatt úgymond kényszerűségből növekszik a hajlandóság arra, hogy állapotuk ellenére vagy épp állapotuk miatt egyre többen vállalnának munkát. Segélyekből valamint különböző támogatásokból ugyanis nem lehet megélni, emiatt szükségszerű az, hogy ez a réteg is el kezdett követelni magának helyet a munkaerő – piacon.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás