kozos megegyezes felmondas mintaMinden munkavállaló számára tudni kell, hogy a munkaviszony, azaz a szerződés a két fél közt bármikor felmondható. Ebben az esetben csakis a két oldalon múlik az, hogy mikor következik ez be, milyen módon és hogy mit kap az végkielégítésként, akit elküldenek. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy munkavállalóként, hogyan kell hozzáállni egy ilyen helyzethez és mit kell tennünk. Tehát azt tudni kell, hogy a két fél által történő közös megállapodás csak írásban hajtható végre.

A két fél megállapodhat a feltételekről és ezért igen fontos a papírforma. Ez után ezzel lehet bizonyítani, hogy miben egyezett meg a két fél. Amikor a munkaadó kezdeményezi a közös megegyezéssel történő felmondást, akkor ez a munkavállalónak alaposan átgondolandó, mert csak akkor érdeke ennek elfogadása, hogyha a munkáltató biztosítja számára minimum azon juttatásokat, amik akkor illetéknek meg, ha a munkáltató mondana fel neki. Ilyen juttatás a munkaviszonyban töltött idő szerint számított felmentési időre számítandó távolléti díj összege, és persze lényeges kérdés minden esetben a végkielégítés kifizetése. Azon cégek esetében, ahol van élő kollektív szerződés, ott minden körülmények között szem előtt kell a munkáltatónak tartania az abban foglaltakat a közös megegyezéssel történő felmondás tekintetében is.

A munkáltatónak azért jobb az, hogy a közös megegyezésben magasabb juttatást ad meg, mert ezt nem kell megindokolnia. Utólag ezt nagyon nehéz támadás alá venni. Ezért azt kell az aláírás előtt átnézni, hogy milyen csavar lehet az aláírandó papíron és ha ezt megtettük akkor is csak abban az esetben menjünk bele a megoldásba munkavállalóként, hogyha biztosak vagyunk a dolgunkban. Ezt tudni azért fontos, mert akkor megértjük a közös felmondással járó információkat.

Tehát a munkaviszony közös megegyezéssel felmondás formájában 2015 - 2016 években bármikor megszüntethető, viszont a szerződésben foglalt feltételeket teljesítenie kell az adott félnek, akire éppen ez vonatkozik. A munkaviszonynak a megszűnése nem közvetlenül kapcsolódik a tanulmányi szerződéshez, hogyha a felek között ilyen jellegű megegyezés született. A munkaviszony azonnal megszüntethető közös megegyezéses felmondással, maximum egy kis várakozási időre lehet számítani. De ez a munkaszerződéstől függ. Lehet, hogy le kell töltenie a maradék munkaidőt felmondási idő címén a munkavállalónak, hogyha ezt foglalták bele a szerződésbe. Nagyon sokféle képen lehet ezt kivitelezni, de minden a szerződéstől függ.

Tehát a közös megegyezés lényege az, hogy a szerződés megszüntetésének körülményéről a két fél akár milyen módon megállapodhat. Ezért kell körültekintőnek és óvatosnak lennünk, hogy ha azt akarjuk, hogy minden simán menjen, és ne üssön be sehol gikszer, hogy esetleg rosszul jövünk ki a dologból, mint munkavállaló, mert ha egy szerződést aláírtunk, akkor tartanunk kell magunkat az abban benne foglaltakhoz. Még akkor is be kell tartanunk a szerződés pontjait, hogy ha már meggondoltuk magunkat, de már aláírtuk az iratot, melyben a felmondással kapcsolatos szabályokra is utalnak az adott pontok.  Reméljük, hogy kellőképpen el tudtuk önt igazítani és most már tudja alkalmazni a közös megállapodást felmondás esetén és érti, hogy miről is szól ez az egész folyamat. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy csak olyan megállapodásba menjen bele, amiből nem jöhet ki rosszul vagy nincsenek benne rejtett buktatók.

Felmondás minta letöltése online

Persze mondani könnyebb, mint véghezvinni, de hogy ha elég körül tekintő egy munkaszerződés aláírása során, akkor biztos, hogy nem történhet baj elég csak arra gondolni, hogy egy jó megállapodás mennyivel megkönnyítheti a saját dolgát. Vannak olyan emberek, akik ki akarják használni mások jóhiszeműséghét és ez az a helyzet, amikor nem szabad hagynunk magunkat és olyan feltételekkel ülünk le tárgyalni, amik egyelőek a két fél között.

Előfordulhat, hogy adott esetben a munkáltató megpróbál mindenfélét ígérni és egy esetleges szerződésbontásnál szembesülünk csak az aláírt szerződés hátrányairól, ezért kell minden szerződést alaposan átolvasni, nehogy az legyen, hogy valamit figyelmen kívül hagytunk. Ennek ellenére bátorítjuk önt, hogy olyan paktumot hozzanak létre a munkáltatóval együtt, ami mindkettőjük érdekeit képviseli és ha megtörténik a bontás, a felmondás, akkor mindenképpen jól járjon és ne kelljen fognia a fejét, hogy már megint mibe keveredett bele. Mindenféleképpen kérjen segítséget, hogyha bizonytalan valamiben, legalább nem egyedül kell szembenéznie a megoldáskereséssel vagy az esetleges szerződés kialakításával, hisz biztos vannak olyanok, akik készséggel segítenek önnek. Még egyszer megemlítjük, hogy soha ne menjen bele olyan szerződésbe, amiből bármilyen hátránya származhat.

Fontos például tudni, hogy bármilyen munkaszerződést kizárólag írásban szabad megkötni, mert ha ennek nincs írásos nyoma, akkor semmilyen bizonyíték nincs a kezünkben a megegyezést illetően. Ez azért is bírhat egy felmondás esetén nagyon nagy jelentőséggel, mert a közös megegyezéssel történő felmondásról, illetve az arra vonatkozó feltételekről a két fél szabadon megállapodhat az ide vonatkozó feltételekről, márpedig ha ezek nincsenek írásba foglalva, akkor kétségbe is vonhatók.

Mondja el a véleményét nekünk ITT!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás