kotelezo olvasmanyokManapság a gyerekeknek nincsen túl sok szabadidejük. Amikor a számítógép és internet korszakában rá kell venni a gyereket arra, hogy végezze el a feladatait, gyakran nehézségekbe ütközünk. Ebben a korban sokkal látványosabb és érdekesebb elfoglaltságokat találnak maguknak, ez részben érthető is, hiszen a könyvek sajnos már nem mozgatják meg annyira a fantáziájukat. Mert tudjuk, hogy a gyerekek ezt jobban élvezik már, mint a könyvolvasást. Az olvasás viszont, mint szabadidős tevékenység nagyon sok hasznot tud hozni. Az alapvető irodalom megismerésére szükségük van a gyerekeknek. A másik, nagyon fontos, dolog, hogy sok gyermeknek nagyon kevés, és elhanyagolt szókincse van. Ezen viszont mindenképpen javítani lehet a rendszeres olvasással.

A kötelező olvasmányok megismerése, a szövegértés és a szövegalkotás majd nagyon fontos lehet a későbbiekben, hiszen az emberi kommunikáció során nagyon sokszor használjuk ezeket a témaköröket. A legtöbb pedagógus egyből kitalálja azt, hogy melyik gyerek vette a fáradtságot, hogy elolvassa a kötelező olvasmányt. Az interneten rendre fent szoktak lenni a kötelező olvasmányok, de most itt tőlünk is mindenki megtudhatja, hogy melyek a kötelező olvasmányok 1,2,3,4,5,6,7,8. osztályban.

Első és másodikos osztályosként a Lázár Ervin -féle művek szoktak népszerűek lenni, ezek között megtalálható a Négyszögletű kerek erdő, vagy Csukás István a Téli tücsök meséi, esetleg Fésűs Éva Mirr-Murr kalandjai. Harmadikos és negyedikesként már más a helyzet. Fekete István művei, mint például a Vuk és a Tüskevár nagyon népszerűek szoktak lenni. Viszont ide tartoznak Tatai Sándor vagy Mándi Iván, esetleg Erich Kastner vagy Kipling regényei is. A negyedik évfolyam vége felé szokták feladni Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön című művét.

Az ezt követő osztályokban, mint például 5.-ben leredukálódnak a kötelező olvasmányok számai. Itt fel szokták adni a Molnár Ferenc -féle Pál utcai fiúkat. Ez után 6.-ban jön Gárdonyi Géza: Egri csillagok regénye, hetedikben pedig Mikszáth Kálmán: Szent Péter Esernyője vagy Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa című műve.

Végül 8.-ban következik Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig és Shakespeare: Rómeó és Júlia művei. Mint azt látni lehet, ahogy emelkednek az osztályok, egyre komolyabb műveket kapnak a diákok. Olvasni jó, és bár mennyire is haladni kell a korral, meg kell próbálni a diákokat rávenni arra, hogy olvassanak a hagyományos módon, hisz ennek is meg van még ma is a maga varázsa. Figyelembe kell venni persze azt is, hogy nem feltétlenül csak nyomtatott könyvön keresztül tehetik ezt meg, és az is nagy előny a művek megismerése szempontjából, ha azt a diák elektronikus úton, de elolvassa.

  
Ezt már olvasta?Bezárás