aktualitasok hirportal logoA tusfürdőket illetve a habfürdőket napi szinten használjuk, nyáron akár többször is egy nap. De ezekből sem mindegy melyiket választjuk. Ma már a tus-, és habfürdők választéka is nagyon nagy. Általában azért mondhatjuk, hogy az ember kétféleképpen választ. Az egyik, hogy vagy van egy már jól bevált tusfürdő és márka hűen nem változtat vagy vannak, akik a „reklámok”-nak hisznek, és a szerint váltogatnak. A top tusfürdők között megjelenik márkaként a Fa, Balea, Dove, Baba, Nivea, Palmolive. Az itt felsoroltak csak töredéke az összes márkának. Mindegyik tusfürdőnek van szlogenje is, ami épp azt a célt szolgálják, hogy megfogják a vevőket.

Nagyon fontos, hogy ápoljuk folyamatosan bőrünket. Így oda kell figyelnünk a tisztálkodás illetve a szépítkezés során, hogy ne roncsoljuk vagy károsítsuk bőrünk. Egyáltalán nem mindegy, hogy a nagy választékból melyiket választjuk.

Azt mindenki tudja, hogy a tisztaság és a frissesség sokkal jobb közérzetet biztosít számunkra. Munkába, iskolába, de akár egy állásinterjún is magabiztosabban tudunk megjelenni és helytállni, ha érezzük magunkon, hogy friss a bőrünk. De a tisztálkodást sem szabad túlzásba vinni, mert bizony lehet, hogy a különböző tusfürdők, habfürdők vagy szappanok is károsíthatják bőrünket, mivel a bőr saját maga termelt enyhén savas védőrétegét is leoldhatjuk a kozmetikai szerekkel, ha például óránként ismételjük azt meg. Hiszen ezt a savas védőréteget bőrünk –bőrtípustól függően- fél vagy akár két óra alatt termeli meg. Idősebb korban ez az időintervallum még tovább tart.

A bőr felső rétege bizonyos vízmennyiséget is tartalmaz, amely a bőrünk feszességét szolgálja. Ezen réteg alkotórészeit kioldhatjuk a gyakori és sokáig tartó forró fürdővel, így ez bőrünk feszességének lazulásához vezethet. Emiatt bizony meg kell válogatnunk, hogy bőrünket milyen mosakodószerrel tartjuk tisztán. Persze mindenki szeret akár órákat is eltölteni a habfürdőben vagy egy nap akár többször is lefürdeni –főleg nyáron-. Ha így teszünk, be kell szereznünk néhány megfelelő krémet illetve testápolót, hogy folyamatosan pótolni tudjuk bőrünk nedvesség tartalmát illetve, hogy bőrünk felső rétegét is védjük. Mindenkinek más bőrtípusa van, - mondhatni ahány ember, annyi bőrtípus- így fontos, hogy bőrünk ápolását ne bízzuk a véletlenre.

Alap bőrtípusok: Nagyon fontos, hogy a bőrtípusunk jellemző sajátosságait alaposan ismerjük. Ilyen például az irha- és hámréteg víztartalma, a szaruképzés és a faggyútermelődés illetve az irha- és hámréteg anyagcseréje. Ezek alapján különböztetünk meg bőrtípusokat: túlzott víztartalmú; mélyrétegű vízhiányos; zsíros; zsírhiányos valamint a normál bőr. Az alap bőrtípusokon kívül még kombináltak is ismertek, de ezek ritkábban fordulnak elő. Összefoglalva a „legbőrbarátabb” tisztálkodási szer meghatározása szubjektív. Először is a legfontosabb, hogy kitapasztaljuk, majd megismerjük saját bőrtípusunkat és ennek megfelelően vásároljunk kozmetikai cikkeket. Óvjuk bőrünket!


Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás