1 logoGondolom, vagyunk egy páran, akik küzdünk ezzel a problémával, ami kellemetlen, fájó, égő, viszkető és sokszor elkeseredünk, hogy soha nem fognak eltűnni. Maga az ekcéma egy viszketéssel járó bőrgyulladás, amit sok minden okozhat, például valamilyen külső vegyi anyag. De függhet az ember szervezetétől, pszichés állapotától illetve a hajlamtól is. Ha folyamatos stressz alatt vagyunk, nagyobb esély van arra, hogy szervezetünk gyengül és így nálunk is jelentkeznek a nem épp kellemes tünetekkel járó betegség.

Ha rendszeresen fizikai munkát végzünk a kezünkkel vagy nap, mint nap vegyi anyagoknak tesszük ki, kialakulhat az krónikus ekcéma. A lábon is ugyanúgy jelentkezhet, ezt például a harisnya miatti nyirkos, izzadt környezet kiválthatja. Ha nem vigyázunk, és nem megyünk el orvoshoz és nem kezeljük magunkat, akkor komolyabb bajt is tudunk saját magunkban tenni. Hiszen a viszketés magától nem múlik és a folyamatos vakarás sérüléshez vezet. Van olyan eset is, mikor a tenyerünkön és az ujjaink belső felén vagy épp a talpunkon jelentkeznek ugyanezek a tünetek.

A kontaktekcéma gyakori bőrbetegség, egy késői típusú allergiás reakció. A bőr közvetlenül érintkezik az allergénnel, az allergiát okozó anyaggal, és ott viszkető bőrgyulladás alakulhat ki. A reakció minden esetben jelentkezik, ha az allergén a bőrhöz ér. Ez a típusú allergiás reakció 1-2 nappal, vagy 1-2 héttel az érintkezés után. A bőr kivörösödik, majd hólyagok jelentkeznek. Mindezek mellett a viszketés nem szűnik meg. A megoldás, hogy el kell kerülni azokat az anyagokat, amelyek ilyen reakciót váltanak ki. Fontos, hogy folyamatosan védjük a bőrünket a kiszáradástól, mert sokkal könnyebben előjöhetnek a tünetek a száraz bőrön. Ez idő alatt jobban tesszük, ha inkább csak egy langyos, gyors tusolással intézzük el a napi fürdést. Az öltözködésre is oda kell figyelni, ezen belül is arra, hogy milyen anyagot veszünk magunkra. Kerüljük a műszálas és a nejlon ruhákat.

Megoldás lehet: Elocom a neve és 2 féle kiszerelésben kapható a 15 g - os 800-900 Ft, és van 20g - os 1.100 Ft. Recepttel lehet csak hozzájutni, DE! Senki ne döntsön úgy, csak a cikk alapján, hogy rögtön meg felíratja és el kezdi használni! Jobb előbb a háziorvosunk vagy épp a bőrgyógyászunk véleményét kikérni mert minden szervezet más és más! Ami még nagyon fontos, hogy ilyen tüneteket kiválthat mosópor, öblítő, tusfürdő, spray, izzadás gátlók, parfüm, valamilyen ruhaanyag is, műszálas pulcsi. Ha ezeket tapasztaljuk, fontos megemlíteni orvosunknak, hiszen ezzel sokat segítünk és remény van a mihamarabbi tünetmentes állapot visszanyerésére.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás