1 logoMint ahogy a szemünk színével vagy a hajunk fazonjával sem vagyunk megelégedve, úgy bizony a saját bőrtípusunkkal sem. Ahány ember annyi bőrtípus, mindenki másik csoportba tartozik bőrtípusa alapján. Különböző tisztálkodási szereket illetve kozmetikai termékeket is célszerű típustól függően választani, hiszen így tudjuk óvni bőrünket. Ma már rengeteg termék széles palettájával rendelkezésünkre és csak pénztárcánk szabhat határt annak, hogy melyiket válasszuk. Próbáltuk összegyűjteni a bőrtípusok sajátos jellemzőit, így segítve olvasóinkat választásra.

A zsíros bőr nagy, tisztán látható pórusokat tartalmaznak, fényesek. Ebben az esetben gyanakodhatunk arra, hogy ebbe a bőrtípusba tartozunk. Ezen csoportba tartozók bőre sokkal gyorsabban termeli a faggyút, így akár faggyútöbblethez is juthat. Ez viszont pozitívum is lehet, hiszen rugalmas marad a bőrünk. Használjunk gél állagú arclemosót illetve kisebb időközönként gyengéden radírozzuk le bőrünket, így megszabadulva a faggyútöbblettől. Nem szabad szemcsés bőrradírt alkalmazni, mivel az a faggyútermelést segíti elő. Olyan radírozót vegyünk, melyben apró gyöngyök vannak, illetve használhatunk tonikokat is, melyeknek pórusösszehúzó hatásuk van.

A száraz bőr hámlik foltokban vagy érintésre érdes tapintású. Nincsen zsírosabb része sehol. Rosszabbító körülmények a szélsőséges időjárás- nagyon hideg vagy nagyon meleg-, a fűtés valamint a nagyon sok napfény is ilyen. Ezek által a bőr veszít rugalmasságából és emiatt sajnos megjelennek azok a bizonyos ráncok is. Használjunk gazdag arckrémet vagy arclemosót, mely tejet tartalmaz. Ezek jótékony hatással lesznek bőrünkre. Ajánlott lefekvés előtt is gondolkodni a hidratálásról, hiszen ezt igényli a száraz bőr.

A normál bőr a lehető legjobb bőrtípus, örülhet, aki ilyennel rendelkezik. Alig vagy egyáltalán nem látszódnak a pórusok és egészséges a bőr. Itt is fontos, hogy a megadott bőrtípusra kifejlesztett kozmetikai és tisztálkodási termékeket használjunk. Egyensúlyt kell fenntartani a kiszáradás illetve a zsírosodás között. A nem megfelelő termékek vagy éppen valamilyen külső hatás miatt pár száraz volt előjöhet a bőrön, de mindössze ennyi a negatívum!

A vegyes bőrtípusúaknak a homlokuk, orruk és az álluk inkább zsíros, viszont a bőr többi részén már száraz vagy éppen normál. Akiknek ilyen a bőrük nem kell megijedni, külön, kifejezetten vegyes bőrtípusra is lehet kozmetikumokat kapni. Éjszakára hidratáló krémet használjunk, napközben pedig olajmentes inkább könnyű termékeket.

Az érzékeny bőr kivörösödik, ha épp eléggé meleg vízben fürödtünk, vagy ha nagyon hideg van kint, kipirosodik az arcunk. Ezekben az esetekben viszkethet vagy feszülhet is a bőrünk. Negatívum lehet ennek a bőrnek az új termékek, stressz vagy a rossz étkezési szokás is, sőt ezek hatására túlérzékennyé is válhat. Az alkoholos illetve az illatos termékeket is kerülni kell. Ha ezeknek megfelelően sikerül egy termékcsaládot találni, nem érdemes váltani! Tehát, nem létezik jó bőrtípus, viszont mindegyiket tudjuk megfelelően kezelni!


Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás