1 logoMegkezdődött az új év, vannak akik kipihenten, nyugodtan látnak neki az új, vagy épp félbehagyott feladatoknak, de bizonyára vannak, akiknek még erre a hétre sem sikerült kipihenni egészen, vagy utolérni magukat. Épp ezért nagyon jól teszi minden csillagjegy, ha alaposan átrágja magát az e heti horoszkópon is, mert ezzel legalább annyi könnyebbséghez juthat, hogy a nagy kapkodásban mi az, amire feltétlenül oda kell figyelnie, vagy mindenképp időt kell szánnia. Az egészség az, ami mindennél fontosabb, ezért semmiképp ne menj el a mellett, ha a bolygók pillanatnyi állása alapján azt olvasod, hogy a megszokottnál jobban figyelj oda magadra, úgy oszd be az idődet lehetőség szerint, hogy mindenre jusson, a saját magad karbantartására is.

Kos (március 21 – április 20) - Elindult az új év és ezzel a Kosok számára is megkezdődnek a dolgos hétköznapok. Igaz, hogy jócskán sikerült kipihenned magad az ünnepek alatt, mégis ügyelj arra, hogy ne vállalj többet már az első héten magadra, mint amennyit nagyobb megerőltetés nélkül el tudsz látni. A hangulatodra rányomja bélyegét kicsit az elmúlt időszak sűrű eseménysora, még kicsit alvajáróként jössz mész az emberek között és most nem vágysz nagy társasági életre, inkább egy kis nyugalmas magányra. A hét végére azonban visszanyered a régi formádat és alig várod, hogy akár a családdal közösen, valami jó kis programot szervezhess, ahol tényleg tökéletes lesz a kikapcsolódás. A hétköznapokon felgyülemlő feszültségtől úgy tudsz leginkább megszabadulni, ha naponta beiktatsz életedbe némi testmozgást.

Bika (április 21 – május 21) - Érdekes napok elé néz a Bika szülötte, már az ünnepek utáni első munkanapokon azt veheted észre, hogy a munkatársaid közül többen is kikérik a tanácsodat, véleményedet, sőt néhányan még a munka technikádat is szívesen ellesik. Ez jó érzéssel tölt majd el és megalapozza az egész heted hangulatát. Minden esetre ez egy jó alkalom arra, hogy megtanuld, nem csak akkor kell másokat szeretni és magad mellé állítani, hogyha minden témában és minden téren egyetértenek veled, vagy a segítségedet kérik, de akkor is, ha valakinek néha más a véleménye bizonyos dolgokról, hiszen ezek a beszélgetések, megbeszélések vihetik előbbre a világot. Az év végén igen jól kimulatoztad magad, így ennek a hétnek a végén főleg ezt a nagy dajdajt igényled majd csendesen, otthon kipihenni.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek jegyűek jól kimulatozták magukat az elmúlt hetekben, de még a két ünnep között is volt olyan munkád, amelyet nem tudtál elhalasztani, ezért nem is nagyon estél ki a ritmusból. Most ezen a héten viszont olyan feladattal bíznak meg, amely igen kedvedre való, hiszen abszolút önállóan oldhatod meg ezt a dolgot és be is veted minden ötletedet, kreativitásodat, meg is lesz az eredménye, igen nagy sikerrel oldod meg a feladatot. A családban nem ilyen gördülékeny a hétköznapokba való visszazökkenés, azt veszed észre, hogy körülötted csupa türelmetlen és fáradt ember él, igyekezz elkerülni, hogy rád ragasszák a rossz hangulatot, inkább próbáld őket kizökkenteni és szervezz a hét végére valami jó kis kikapcsolódást. Semmiképp ne ess abba a hibába, hogy vitával, bosszankodással kezded az új évet.


Rák (06.22 – 07.22) - A Rákok erejük teljében és igen jó hangulatban kezdik a 2016-os évet, tele vannak tervekkel, feladatokkal. Arra azonban most szükséged lesz, hogy a barátok, kollégák segítségét elfogadd, mert így lesznek az ötleteid kivitelezhetők, és lássuk be, a közös munkának is meg van az öröme, amikor eljön a közös babérlearatás ideje. A napokban amúgy is minden erődet és energiádat össze kell kaparni ahhoz, hogy a rád osztott összes feladattal megbirkózz, ezért is lesz igen értékes a segítség, a támogatás. Feltétlenül alakítsd úgy az életedet, hogy lehetőség szerint minden nap tudj egy kis időt szakítani, amit csak saját magadra fordítasz, mert csak ezzel tudod elérni, hogy ne merüljenek ki az energiatartalékaid.

Oroszlán (07.23 – 08.23.) - Ha az Oroszlán jegyébe tartozol, akkor neked most nem nagyon lesz semmi gondod a hét során, a dolgaid rendben mennek, indulnak az új és érdekes munkák. A kollégákkal kiváló a kapcsolatod és ez jellemzi a magánéletedet is. Most nagyon jó a kapcsolatod a családdal, sokat voltatok együtt az elmúlt hetekben és ez jót tett mindannyitoknak. Persze azt nem mondhatod, hogy eleget pihentél és nincs szükséged egy darabig semmiféle kikapcsolódásra, főleg mivel még a két ünnep között is akadt munkád, de az idegrendszered megpihent egy kis időre és ez elég volt arra, hogy frissen és lendületesen vesd bele magad az új kihívásokba. Amire érdemes lesz a napokban figyelned, hogy kerüljön a szervezetedbe elég vitamin, így biztosíthatod, hogy a szellemi és fizikai erőnléted egy percre se essen az átlagos alá.

Szűz (08.24 – 09.23) - Elnyűttnek és igen csak fáradtnak érzed magad Szűz jegyű embertársam, aminek számtalan oka lehet így az új év első napjaiban. Nem volt elég a pihenésre fordítható idő neked, éppen csak hogy az ünnepnapok alatt tudtál egy nagyon keveset lazítani, de ez nem volt igazán pihentető. Most azonban újra be kell gyújtani a rakétákat, és a leghasznosabb, amivel ezt megtámogathatod, hogy egy tervet készítesz már erre a hétre is, melynek nyomán próbálsz haladni és teljesíteni, épp amennyit kell. A hét közepéig még szerencséd is lesz, mert a rád osztott feladatok nem lesznek túlzottan megterhelőek, majdhogynem csukott szemmel is el tudod végezni azokat. A hét utolsó két napjára most ne tervezz komolyabb programot, inkább talán igyekezz kipihenni magad és jó sok egészséges, vitamindús ételt magadba tömni.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Mérleg lévén téged is biztosan izgat, hogy milyen hét elébe nézel január 4.-től kezdődően. Az a helyzet, hogy némileg több erőre és energiára lesz szükséged ahhoz, hogy jól induljon az év első munkahete, nincs sok kedved belevetni magad a számtalan rád váró feladatba, de hát tudjuk, ez sajnos nem kívánságműsor. Enerváltan és kedvetlenül indulsz hétfőn a munkahelyedre, azonban mire megkezdődik a nap, már egészen jó hangulatba kerülsz köszönhetően a kollégáknak és annak, hogy kiderül, milyen érdekes munka vár rád. A legnagyobb gondot az okozhatja neked, hogy akár mennyi időd is volt a két ünnep között, nem tudtad igazán mélyen kialudni magad és ennek viseled még a következményeit. Ha azt veszed észre magadon, hogy igen gyorsan és sűrűn hullámzik a kedélyállapotod, ne akard másokra áthárítani ennek okát, inkább már most határozd el, hogy a szombatot és vasárnapot arra használod, utolérd magad az alvásban és akkor minden a helyére kerül, újra megtalálod az egyensúlyodat. Amennyi időt tudsz, tölts a szabadban, hisz nincs olyan nagy és sötét tél, szerencsére most is sokat süt a nap, élvezd ezt ki.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpiónak szuper jól teltek az ünnepnapok, szinte minden napod úgy alakult, ahogy azt előre eltervezted, remek hangulatban és békességben, nyugalomban, családi körben. Nem is kívánhattál volna magadnak szebb és jobb ünnepet, ezért van az, hogy hatalmas lendülettel, kipihenten és tele energiával kezded az évet. Barátságos és igen közvetlen hangulatod ragadós másokra nézve is, ezért a barátok és kollégák nagyon jól érzik magukat a közeledben, keresik egész héten a társaságodat, mert energiát adsz át nekik. Vigyázz arra, hogy a nagy fesztelenség közepette ne menj át kekeckedőbe – a mi tudjuk, tőled nem áll távol :) -, véletlenül se bánts meg másokat, hisz nem érdemlik meg sem a kollégák, sem a családtagjaid, hogy pikírt megjegyzéseiddel elvedd a jókedvüket. Szerencsére a párkapcsolatod is virágkorát éli, így ez remélhetőleg nem enged elszállni és békés, boldog ember maradsz egész héten, meg az után is.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilasnak nagyon jól indul az év, már az első héten olyan munkához jutsz, amivel jó hosszú időre megalapozhatod a sikereidet, akár egész évre is. Kiváló szellemi és fizikai állapotban vagy, rengeteget bírsz most dolgozni és meg se kottyan, egyáltalán nem fáraszt a munka, talán azért, mivel igen kedvedre való. Most a hét közepén arra is módod lesz, hogy megmutasd, sokkal több mindenre és jóval nagyobb dolgokra is képes vagy, mint amit feltételeznek rólad, de meg is lesz ennek a jutalma, mégpedig úgy tűnik, végre anyagilag is jól járhatsz. Ha már most a napokban lehetőséged adódik egy üzleti manőver végrehajtására, ne habozz, most biztosan jó üzletet kötsz. A hét végén úgy összegzed majd az elmúlt napokat, hogy az élet szép, érdemes élni, hiszen a családod is maximálisan támogat mindenben és nagy szeretetben, boldogságban telik az egész hét. Vigyázz erre a boldogságra, őrizd és örülj neki.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bak mögött eléggé nyugalmas napok vannak, az ünnepek alatt dolgoztál is sokat, de ez inkább az otthoni teendőket takarta, viszont szerencsére tudtál pihenni és kikapcsolódni is. A hetet eléggé jó fizikai állapotban és hangulatban indítod, a munkatársaiddal jól indul az újrakezdés, ettől nyugalmasan és jókedvűen tudod végezni a munkádat. Ami több energiádba kerülhet, hogy hétfőn olyan feladatot kapsz, ami eléggé aprólékos és a megszokottnál nagyobb odafigyelést igényel, de nem fog ki rajtad, ügyesen meg tudod ezt is oldani. Azt tartsd szem előtt, hogy ez a hét főként az érzelmi életedben hoz nagyon szép változásokat, a párban élő Bakok észre fogják venni, hogy régen nem volt ennyire harmonikus és boldog az életük, akik pedig keresik a párjukat, szinte biztosan a hét végén meg is lelik.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntők többsége számára eléggé nyűgös és terhes volt az ünnepi jövés – menés, szinte örömmel tölt el benneteket, hogy hétfőn újra mehettek dolgozni. A kollégákkal remekül megtalálod a hangot, sőt azt is tudják rólad, hogy nem csak meghallgatod minden problémájukat, de igen okos és hasznos tanácsokkal is ellátod őket. Szerencsés vagy, mert a saját magánéleted most teljesen rendben van, neked egyébként sem nehéz örömet okozni, mert az apró, kedves dolgok is igazán képesek téged boldoggá tenni és ezt a párod nagyra értékeli. Csendesen és problémamentesen telik a heted, ezért koronázd meg a hét végén azzal, hogy egy igazán jó programmal zárod e napokat és ettől a következő napokra, hetekre is további energiákhoz jutsz.

Halak (02.20 – 03.20) - Nincs sok pihenés a Halak jegyében születettek számára, már meg is kezdődött számodra a munka, ráadásul eléggé szoros az időbeosztásod, sok a feladat már az év első hetében. Igyekezz magadon segíteni azzal, hogy pontos jegyzetet, menetrendet készítesz, így elejét veheted a dolgok összetorlódásának, vagy a kapkodásnak. Miután kiválóan kommunikálsz mindenkivel, legyen az munkatárs, üzletfél, így sikerülni fog a terveid mentén minden dolgot sorban megvalósítani, a feladatokat maradéktalanul elvégezni. A héten kötött pénzügyi üzleteidet egészen biztos, hogy siker koronázza, használd ki a jó alkalmat. Az egyetlen problémád az lesz a hét folyamán, hogy kedveseddel, szeretteiddel nem tudsz majd elég időt együtt eltölteni, de megértőek és segítenek legalább a nekik jutó kis időt számodra is széppé tenni.


 

  
Ezt már olvasta?Bezárás