Ez a hét már vérbeli tavaszt jelez, az életünk ezzel együtt kicsit felgyorsul és a hangulatunk is sokkal jobb lesz, hosszabbodnak a napok, lehet jó nagyokat sétálni a szabadban végre. A csillagjegyek zöme kellemes, eseménydús napok elé nézhet ezen a héten, akinek nagy tervei vannak áprilisra, az most a hét során jó eséllyel várhatja, hogy ezek zömét képes is lesz tető alá hozni. Ehhez a sikerszériához mi is igyekszünk hozzájárulni azzal, hogy amikor elolvasod, mit ígérnek számodra a csillagok e hétre nézve, ennek fényében tervezhetsz, ezt szem előtt tartva készülhetsz fel a következő napokra a magánéletedet és a munkádat illetően egyformán.

Kos (március 21 – április 20)
A Kosoknak most a hét során érdemes lesz valamivel többet törődniük saját magukkal, ugyanis a bolygók állása nem a legkedvezőbb. Nagy bajoktól persze nem kell tartani, de légy óvatos például amikor közlekedsz, a szokásosnál jóval alaposabb és körültekintőbb légy minden téren, mint máskor. Megéri a hét elején már átgondolni, hogy mik azok a helyzetek, amelyekkel saját magadat képes vagy bajba sodorni és ha ezzel tisztában vagy, akkor remekül tudsz a problémák ellen küzdeni, illetve meg is tudod azokat előzni. A munkahelyen és anyagi téren is legyél kicsit óvatosabb, az irigyeidnek ne adjál okot arra, hogy beléd köthessenek. Annak a Kosnak, aki párkapcsolatban él azt ajánlom, hogy a vitás kérdéseket ezekben a napokban inkább kerülje, mert ha belemegy egy kétes kimenetelű vitába, nem biztos, hogy győztesen kerül ki  ebből. Ezt a hetet inkább töltsd a munkádba feledkezve, de a hét végére már sokkal jobbra fordulnak a dolgok, főként akkor, ha családoddal tudsz egy kis időt közösen eltölteni.

Bika (április 21 – május 21)
A Bika jegyűek számára ez a hét sok jót tartogat, sőt, még az is lehetséges, hogy egészen különleges hangulatba kerülnek. A környezeted alig fog rád ismerni, egészen a polgárpukkasztásig merészkedsz a viselkedéseddel, olyan ruhákat veszel például magadra, amit soha máskor nem tennél. De ez a két három napig tartó fordulat senkiben nem fog rossz érzéseket kelteni, hiszen veled együtt az egész családod és környezeted is különösen jó hangulatba kerül. Néha bizony el is kell engedni magad, kell a lazítás, ez így van rendjén és most ezen a héten ennek lesz itt az ideje. Bika létedre persze az alapvető tulajdonságaid most sem változnak meg, a napokban sem fogsz megfeledkezni azokról, akik számítanak rád és továbbra is önzetlenül kiállsz mások mellett, mint mindig. A hét vége remek lehetőség nyílik arra, hogy egy kis pihenés közben a jövőd tervezgetésével foglalkozz, ha netán munkahely váltásban gondolkodsz, a héten időszerű lesz ezt a kérdést eldönteni.

Ikrek (05.22 – 06.21)
Az Ikrek sok más jegyhez hasonlóan most már a hét első napján egészen mámoros tavaszi hangulatba kerülnek, álmodozók és révetegek lesznek, mintha rózsaszín köd szállt volna le rájuk. Éppen ezért fokozódik még a szerelmes hangulatod is, aki épp párkereső időszakban van, annak ezen a héten szinte biztosan jó esélyei lesznek erre. Ha Ikrek jegyű vagy, a környezeted nehezen ismer majd rád, olyan leszel, mint a bolygó hollandi, jársz - kelsz, nem találod a helyedet. Ebben a hét napban igyekezz ha megteheted kivenni egy pár nap szabit, rendezd magadban a gondolataidat és az érzéseidet, és vedd sorba a teendőidet, rá kell jönnöd, hogy sajnos az álmodozásból nem lehet megélni, szállj le a földre. Szerencséd, hogy jó természeted van, így az alkalmazkodás nem okoz számodra problémát, az emberekkel megtalálod a hangot és a különféle váratlan helyzeteket jól kezeled, ezért számíthatsz arra, hogy ezt a kis kilengésedet környezeted tolerálni fogja és inkább segítenek, hogy visszazökkenj a szürke hétköznapokba. A hét végére már egészen régi önmagad leszel, újult erővel veted magad a munkába és a következő hetekben szép sikerek várnak rád.

Rák (06.22 – 07.22)
A Rák egész áprilisban kiváló passzban lesz, ezen a héten pedig különösen izgalmas és érdekes dolgok történnek majd veled. Ahhoz viszont, hogy az életed teljes nyugalomban folyhasson, legalább némi hajlandóságot kell mutatnod arra, hogy kedvesebben közelíts másokhoz és több megértést tanúsíts másokkal szemben. A munkádban kitűnően teljesítesz a héten, igen komoly feladatokat is kapsz, melyeket mind remekül meg fogsz oldani és ennek nem csak szóbeli dicséret lesz a következménye, de pénzügyi téren is jó felé haladnak a dolgaid. Ez viszont önmagában nem elég ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és nyugodt, boldog legyél hosszú távon, hiszenehhez az is kell, hogy a családoddal, a társaddal a lehető legjobb kapcsolatban éljetek. Kicsit hajlamos vagy apró dolgokat felnagyítani, így arra figyelj oda, hogy ezekben a napokban ne kezdjél apró cseprő dolgokból hatalmas vitát kreálni, mert pár nap múlva magad is megbánhatod. Ha pedig kiderül, hogy ok nélkül bántottál meg másokat, akkor még a lelkiismeret furdalás is kínozni fog, ettől pedig jóval nehezebb megszabadulni, mint előre gondolkodni.

Oroszlán (07.23 – 08.23)
Az Oroszlánoknak ez a hét a kiteljesedés napjait hozza el, az önmegvalósítás jegyében telik ez a hét nap számodra, remekül haladsz előre a kitűzött célod felé. Egy nagy utazás is kilátásban van és tervezed is, erre most úgy tűnik ezekben a napokban sort tudsz keríteni és ezzel az egyik nagy álmod valóra válhat. Arra is megfelelő lesz a hét, hogy most április közepén egy közös vállalkozást indíts el valakivel, ami elég szépen hozhat majd a konyhára mind a kettőtöknek. Alkalmas tehát ez az időszak, hogy szerződést köss amennyiben ezt már régebb óta halogatod és végre belevágj valami egészen újba. Amire oda kell figyelned, hogy akár egy üzlettársról, akár párodról van szó, mindenkit kezelj egyformán egyenrangú félként, mert a fölényeskedés, vagy a nagyképűség, netán a túlzott önbizalom megmérgezheti a legkiválóbb kapcsolatokat is. A békés egymás mellett élés szabályait neked is meg kell tanulnod alkalmazni, még ha kicsit nehézkesen is megy, hiszen csak így számíthatsz te is mások önzetlen segítségére, lojalitására.

Szűz (08.24 – 09.23)
A Szűz csillagjegybe tartozók a hét elejét nagyon jól indítják, érzelmi és fizikai téren is kirobbanó formában vannak. Igen kreatív leszel ezekben a napokban, sokoldalúságodat szuper módon tudod kamatoztatni, amibe belekezdesz, azt mind a legjobb eredménnyel fogod végigvinni. A magánéletedben szerdán adódhatnak kisebb zökkenők, de igyekezz a jó természetedre hallgatni, amellyel könnyedén át tudsz lépni az ilyen helyzeteken. Ez persze nem ugyanaz, hogy átlépünk a másikon, inkább azt jelenti, hogy felnőtt ember módjára meg kell beszélni és a legjobb módon megoldani a hasonló helyzeteket. Hogyha továbbtanulást, átképzést tervezel, ezekben a napokban megéri elszánni magad, hogy meghozd a végső elhatározást és vágj bele, mert szellemi képességeid most nagyon magasan vannak, könnyű szerrel tudsz elkezdeni valami újat, aminek persze a későbbiekben nyilván nagy hasznát veszed majd. A munkádban is feltűnően hatékony és fogékony leszel egész héten, ezt méltányolni is fogják a főnökeid, ami még további lendületet ad a későbbiekben. A hét végét töltsd feltöltődéssel és kisebb önismerettel is, ami jól hozzásegíthet, hogy kapcsolataid továbbra is a jó irányba haladhassanak, valamint ahhoz is, hogy az egészséged felett teljes és erős befolyással bírhass.

Mérleg (09.24 – 10.23)
Ha Mérleg jegyű vagy, érdekes hét vár rád. Úgy érzed, eljött az idő, hogy végre úgy élj, ahogy azt szeretnéd és azt csináld, amihez kedved van sőt azzal, akivel a leginkább jól érzed magad. Hajlamos leszel olyan dolgokba is belefogni, amit normál körülmények között soha nem tennél meg, így a környezeted is csak bámulni fog. A legfontosabb, hogy most a hét elejétől már úgy kezdj élni, ahogy az neked a legjobb, persze szem előtt tartva, hogy ezzel ne okozz másoknak kellemetlenséget. Itt az idő átmenned a napos oldalra, nagyon sokat és nagyon sokszor segítettél már másokon, most magaddal törődj egy kicsivel többet. A munkádra persze ez nem fogja rányomni a bélyeget, hiszen az is nagyon fontos számodra, hogy ott is helytállj, de nem kell most napi plusz órákat dolgoznod, keresd meg az arany középutat. Ha ez sikerül és minden téren jól tudsz teljesíteni, akkor lesz időd arra is, hogy akár egyedül, akár a társaddal, családoddal találj ezekre a napokra valami olyan kikapcsolódást, ami mindenki számára örömet okoz és ez téged is nagy megelégedettséggel tölt majd el. A hét végére netán olyan programot is tervezhetsz, amire rég óta vágysz és készülsz, de nem volt sem lehetőséged, sem bátorságod megtenni, lehet az egy nagyobb túra, egy hétvégi külföldi utazás, a legfontosabb, hogy most itt az alkalom, tegyél olyat, ami neked eddig nem volt mindennapos.

Skorpió (10.24. - 11.22.)
A Skorpiók nem tagadják meg önmagukat most e héten sem, igaz, ezt nem is várja tőlük senki. Te mindig önmagad vagy, az emberek így szoktak meg és így is fogadnak el, ezért a környezetedet inkább azzal tudod meglepni, amikor a megszokottnál simulékonyabb, kedvesebb arcodat mutatod meg. Ez nyilván mindenkinek tetszik, és azért valld be magadnak, néha te is jobban érzed ettől magad. A héten sokkal nyíltabban állsz az emberekhez és az eseményekhez, helyzetekhez, így kiváló eredményeket is érhetsz el. Sokkal meghittebb és eredményesebb időszakot élhetsz át a kollégáiddal is és főként pároddal, családoddal. A hét közepe felé történhet némi kilengés ebből a helyzetből, olyan híreket kaphatsz, amelyek nem igazán kedvedre valók elsősorban üzleti, pénzügyi témákra gondolok. A hét végére már szerencsére visszaáll minden a normál kerékvágásba, amelyben te vagy a nyerő, sőt olyan jó üzleti fogást vihetsz véghez a hét közepén, melynek jócskán meg lesz a nyeresége. átlagon felül nagy befektetésbe, pénzügyi akcióba azonban ne vágj most bele, azzal várj még egy két hetet, mert a május közepe erre sokkal alkalmasabb lesz.

Nyilas (11.23. - 12.21.)
Aki közelebbről ismeri a Nyilas csillagjegyű embereket, az tudja, hogy talán az összes jegyből ők a legoptimistábbak, jókedvű emberek, igen súlyos dolognak kell ahhoz történni, hogy elveszítsék a fejüket, vagy magukba forduljanak. Ennek fényében nyugodtan állíthatjuk, hogy a te heted kiválóan fog alakulni, még ha kisebb bosszúságok érnek is a hét első napjain, azokat gyorsan és kedvezően meg fogod oldani. Inkább a munkád terén adódhatnak apróbb problémáid, lehet, hogy nehezen jössz ki valamelyik kollégával, de az is előfordulhat, hogy valaki irigyen nézi és nehezen viseli előre meneteledet és sikereidet. A Nyilas azonban soha nem támad, sokkal inkább körüljárja előbb a dolgokat mielőtt lépne, és megkeresi a lehető legjobb megoldást. Ezért nincs okod az aggodalomra a hét során sem, csak végezd nyugodtan a munkádat a legjobb tudásod szerint, ezzel könnyedén elkerülhetsz minden kellemetlen helyzetet. A hét közepére már teljesen kiegyensúlyozott leszel újra és már azon törheted a fejed, hogy a hét végén hogyan töltődj fel.

Bak (12.22. - 01.20.
A Bakokról tudjuk, hogy nem egyszerű személyiségek, de aki ismeri őket, az tudja róluk, hogy maximálisan tudnak alkalmazkodni és hogy mennyire szeretnek élni, ezért a legtöbb Bak örök optimista, bizakodó és ennek köszönhetően gyakran sikeres is. Ha te Bak vagy, akkor ezen a héten csupa szép és jó dologgal találod magad szemben, ami alaposan rád is fér. Nem félsz ugyan az egyedülléttől, sőt gyakran igényled is ezt, de most a héten nagyon jó alkalmad nyílik, hogy társaságba menj, megismerj új embereket, sőt találhatsz olyat is köztük, akivel egy sikeres üzleti kapcsolat indulhat el. Arra is lehet esélyed ezekben a napokban, hogy egy olyan új közösséget ismerj meg, ahová te magad is szívesen járnál, tartoznál és ezzel egy új életidőszak veheti kezdetét. Ez a közeg lehet akár sporttal kapcsolatos, de lehet olyan szabadon végezhető dolog is, ami az emberek megsegítését célozza. Tulajdonképp el lehet mondani, hogy a Bakoknak e hét folyamán kiváló lehetőségeik lesznek egy új dolog megismerésére, új kapcsolatok kialakítására és ezt a legtöbbjük ügyesen fogja alkalmazni, kamatoztatni a pénzügyek és a magánélet terén egyformán.

Vízöntő (01.21 – 02.19)
Amikor a Vízöntőket kell jellemezni, nem lehet elmenni szó nélkül a mellett, hogy milyen érdekes, összetett személyiségek. Folyton történik körülötted és veled valami, nem lesz ez másképp most ezen a héten sem. Izgalmakban és fordulatokban bővelkedő hét lesz, bár előfordulhatnak kellemetlenebb események is. Egy vita során megtörténhet, hogy most te maradsz alul, ez pedig akár anyagi következményekkel is járhat rád nézve. De hát meg kell tanulni, hogy egy pénzügyi befektetés nem minden esetben jár kötelezően sikerrel, némi veszteségre is muszáj ilyenkor felkészülni. A legfontosabb, hogy a hét közepére már tisztában leszel azzal, mit csináltál rosszul, és új erőre kapva elég jó eredménnyel tisztába teszed pénzügyeidet. A párkapcsolatod csendes mederben folyik, így ez a hét jó lehetőséget ad arra, hogy akár több napra is elutazzatok valahová, esetleg egy rövid külföldi utazás is beleférhet. A párkereső Vízöntő a hét közepén találkozhat egy társaságban valakivel, akivel igen gyorsan megtalálják a közös hangot, de légy óvatos és megfontolt, ne menj fejjel a falnak. Igyekezz minél jobban megismerni az illetőt és semmiképp ne mások véleményére hagyatkozz, hanem a személyes tapasztalat alapján dönts.

Halak (02.20 – 03.20)
A Halak jegyben születettek is nagyon jó formában lesznek a héten, olyan területeken lesz lehetőségük a tehetségüket és képességeiket villogtatni, amire a barátok, családtagok soha nem is gondolnának. Most a kedves és nyílt természeted kerül előtérbe, jó hangulatod ragadós lesz, ezzel másokat is igen kellemes állapotba juttatsz. A kellemes közérzeteddel és remek hangulatoddal a munkatársaidat is szinte húzod magaddal, remek eredményeket tudtok közösen produkálni, amit a hét végén lehet, hogy közös erővel meg is fogtok ünnepelni. Remekül veszed az akadályokat, nem hátrálsz meg semmilyen kihívástól és fizikailag is erőd teljében leszel. Örülj neki, hogy ezen a héten is újból megtapasztalhatod a környezeted és családod jóindulatát, támogatását, hiszen őnélkülük közel sem lenne ennyire szép és kerek az életed. Amire oda kell figyelned, hogy miután te saját magad is igen gyakran vagy jóindulatú és  sok esetben jótékonykodsz, a napokban most kicsit légy egoistább és több időt fordíts magadra sőt, amennyiben anyagi helyzeted engedi, akkor most e téren is kicsit többet áldozhatsz a saját kényeztetésedre.

  
Ezt már olvasta?Bezárás