1 logoAz év utolsó hónapját kezdjük meg ezzel a héttel, már tele vannak az utcák ünnepi díszekkel és fényekkel, nézzük, kinek mit tartogatnak ezek a napok, milyen feladatokat kell még ezen a héten megoldani, hogy nyugodtan várhassa az év végét. Persze nem lehet egészen pontosan megmondani, hogy melyik csillagjegy hogyan zárja majd ezt az évet, de arra mindenképp jó ez a heti horoszkóp, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet különféle várható dolgokra. Van, akinek a munkája terén kell most összeszednie magát, hogy nyugodtan várhassa az ünnepeket, van, aki párkapcsolatában, baráti kapcsolataiban kell rendet tegyen a napokban. Ahhoz, hogy mindenre jusson energia és idő, reméljük egy kicsit mi is hozzá tudunk járulni, ha mással nem hát azzal, hogy előrevetítjük, milyen események várhatóak a hét során.

Kos (március 21 – április 20) - Eléggé ingadozó hangulatban leszel Kos létedre ezen a héten, már itt az év vége, tarts ki még egy kicsit. Az is rányomja a bélyegét a kedélyállapotodra, hogy szinte minden lépésedet az érzelmek irányítják most, sokszor nem úgy cselekszel, ahogy az eszed szerint kéne tenned. A héten különösen ügyelj arra, hogy ne nyilatkozz meggondolatlanul, mert meg fogod bánni, ha másokat ok nélkül megbántasz. Ne engedd, hogy az indulataid vezéreljenek, inkább, ha úgy érzed, hogy nagy benned a feszültség, akkor próbáld a cselekedeteidet jobban kontrollálni. Meg kell szoknod, hogy te is kaphatsz kritikát, de ezek egészen biztosan építő jellegűek, aki mondja nem bántani akar, hanem épp ellenkezőleg.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikának most a napokban a munkája során akadhatnak nehézségei, nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy azt te elvárod saját magadtól és a mire számítasz. Ez főként a fáradtságtól lehet, valószínűleg a szellemi képességeid még most is a maximumon vannak, de fizikailag nehezen tudod saját magadat is követni. Ne erőltesd túl magad, mert akkor az ünnepek alatt az ágyat fogod nyomni a jó kis pihenés helyett. Az sincs kizárva, hogy megérett az idő és a helyzet arra, hogy váltásban gondolkodj a munkahelyedet, sőt még akár a szakmádat illetően is. Jól tennéd, ha a hét közepétől sokkal több időt és energiát fordítanál a kapcsolatidra, ez vonatkozik a társadra és a barátokra egyformán. Te magad is tapasztalatból jól tudod, hogy akiket szeretünk és akik szeretnek, azoknak a jelenlétét és ragaszkodását nem lehet mással pótolni.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek most az átlagosnál kevésbé jól tudnak a hét során koncentrálni, talán a folyamatos időjárási frontoktól, talán attól, hogy már nagyon várják az év végét, de ezen a héten is még eléggé sok lesz a munka. Vigyázz, nehogy a karriered rovására menjen ez a kusza helyzet, inkább próbálj meg egyszerre egy feladatra összpontosítani és ha azt megoldottad, akkor lépj csak tovább. A napokban az otthoni teendőid is jócskán megszaporodnak, ne vállalj mindent egyedül csak magadra, azért van a család, hogy a jót és rosszat egyaránt meg tudjátok osztani egymást közt, így a háztartási munkákat is osszátok fel, akkor senki nem vállalja majd túl magát. A hét végén kerekedjetek fel együtt a nagyobb bevásárlást elintézni, így összeköthetitek ezt a kis programot egy kis laza kikapcsolódással is.

Rák (06.22 – 07.22) - Amennyiben a Rák jegybe születtél, most eljött az ideje, hogy nagyobb volumenű rendet rakj nem csak az otthonodban, de az egész életedben. Vannak elintézetlen ügyeid, ez főként a munkádat érinti, ezeket mindenképp egyenesbe kell hoznod a héten, hogy nyugodtan nézhess az év utolsó hetei elé. Egészségileg nincs különösebb problémád és így teendőd sem azon kívül, hogy a rengeteg munka mellé minden áron iktass be nem csak némi testedzést, de aktív kikapcsolódást is, hogy jobban bírd venni az akadályokat. A közelgő ünnepekre való felkészülés is hatalmas energiát emészt fel, így ezt megelőzendő, a hét végén családoddal együtt olyan programot tervezz, amitől új energiákkal tudsz feltöltődni.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Az Oroszlánnak a hét során az időbeosztásával akadhat némi problémája, elég sok mindenre kellene, hogy jusson idő, ezt nehéz lesz végrehajtani, de ha ügyesen szervezed az ügyeket, akkor nem lesz ebből probléma. Hajlamos vagy a napokban arra, hogy itt ott is leállj cseverészni, amire persze szükség van, csak közben telik az idő, és amit egy feladat elvégzésére szántál, annak fuccs lehet, aztán jön a kapkodás. A legjobb és legcélravezetőbb az lehet számodra, ha a hét első napján készítesz egy kis naptárat a következő hét napra és az abban összeírt feladatokat szépen sorban megoldod, amikor kész kipipálod és jöhet a következő, így egészen biztosan el tudod kerülni az időzavart. A nagy jövés menésben ne feledkezz meg barátokról, aa hét végére szervezz velük közös programot, mert már hiányolnak a társaságból.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűznek sem lesz könnyű a helyzete ezekben a napokban az időbeosztását illetően, eléggé ügyesen kell majd koordinálnod saját magad és a teendőidet, hogy ne fuss ki a határidőkből. Neked viszont ez nem okoz nagy problémát, mert ügyesen tudod elosztani a feladatokat, jó szervező vagy, így a hét végén teljesen elégedett lehetsz majd a teljesítményeddel. Arra azonban mindenképp vigyázz, hogy az eltervezett napi teendőid sorrendjébe ne engedj beleszólni, ne hagyd, hogy bárki felborítsa a tervedet, mert akkor zavar támadhat és kizökkenhetsz a ritmusból. A környezetedből többen is a segítségedet kérhetik a héten, de be kell látnia mindenkinek, hogy szétszakadni nem tudsz, így muszáj lesz súlyoznod az ügyeket és a mellé állni, akinek a legnagyobb szüksége van most rád.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Hogyha Mérleg szülött vagy, akkor ezen a héten nagyon sok időt szentelsz majd a baráti beszegetéseknek, de a munkahelyeden is sokszor látnak itt ott megállva, valamelyik kollégával dumcsizni. Ez persze nem tragédia és nem vethetik a szemedre, hogy társadalmi – társasági életet is élsz, mert erre is szükség van, csak jobban figyelj arra, hogy mikor és mennyi időre állsz le cseverészni, hiszen nem csak a te munkád rovására mehet, hanem mást is feltarthatsz, aki pedig nem akar megbántani azzal, hogy erre figyelmeztetne. Az is igaz, hogy született diplomata lévén, hogyha épp a főnököddel van elintézendő ügyed, akkor ott mindenképp vesd be ezt a célratörő de udvarias beszédstílusodat, ez mindig nyerő. Amire neked a héten nagy szükséged lesz, hogy az igazi, régi és kedves barátaidat felkeresd és a szakadozó kapcsolatokat újraéleszd, mert erre nagy szükséged van. Hívd meg őket egy kellemes szombat esti vacsorára.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpióval gyakorta előfordul, hogy előbb beszél, mint ahogy gondolkodik, ez a héten még fokozódhat, így ez az, amire neked most különösen oda kell figyelni, mert könnyen megbánthatsz olyan embereket, akik soha nem ártottak neked. Ne ess abba a hibába, hogy megsérted a barátaidat, vagy akár családtagjaidat, még akkor sem, ha tudod, hogy igen csak tolerálják a viselkedésedet, hiszen nem kívánhatod tőlük, hogy mindent eltűrjenek. Párkapcsolatod azonban ezekben a napokban remekül alakul, ha hosszabb kapcsolatban létezel, akkor ez most kiteljesedik és már körül leng benneteket a közelgő ünnepek kellemes hangulata. A barátok viszont legalább ennyire fontosak az életben, ezt ne felejtsd el, ezért pároddal együtt vegyetek részt a baráti meghívásokon, sőt magatok is kínáljátok fel a lehetőséget, hogy nálatok gyűljön össze a társaság.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilas általában egy igen megbízható és jó munkaerő hírében áll, de most vigyázz arra, hogy a görcsös megfelelni akarás miatt nehogy túlhajtsd magad. A kapkodás, vagy túlvállalás hibákat eredményezhet, azt pedig sokkal nehezebb korrigálni, mint a munkavégzés során inkább kicsit visszavenni a tempóból és némileg több időt szánni rá, hogy minden rendben menjen. A mindenki számára ajánlható megoldást válaszd, csinálj magadnak egy ütemezési tervet, egy táblázatot és reggelente ennek mentén kezdj a napodhoz, este pedig előveheted és vígan kipipálhatod az elvégzett feladatokat.  Párkapcsolatodban nem lesz változás, ami lényeges, hogy ha valamiben nem értetek egyet, azt azonnal beszéljétek meg, ne maradjon senkiben sem tüske. A munkatársaid és barátaid a hét végén közös programot szerveznek, erre semmiképp ne mondj nemet.

Bak (12.22.. - 01.20.) - A Bakok a héten igen termelékeny és főleg kreatív passzban lesznek, minden feladatnál lesz egy használható ötleted, amit a munkád során kamatoztatni is tudsz és az elismerés sem marad el. Ez a jó hangulat jellemzi a napokban a magánéletedet is, ha párban élő Bak vagy, akkor kellemesen és nyugalomban telik az egész hét, szinte lesitek egymás gondolatait, azt, hogy mivel tudnátok a másiknak kedveskedni, meglepetést okozni. Amikor úgy érzed, hogy bár ki olyan problémával közelít hozzád, amiből vita alakulhat ki, akkor vagy hátrálj ki a beszélgetésből, vagy ha ez megoldható, mindenképp tereld olyan irányba, hogy semmiképp ne lehessen belőle veszekedés. Egy apró nézetkülönbség nem ér meg annyit, hogy elveszíts egy jó barátot, és ez nem meghátrálás, hanem csak annyi, hogy van elég sok más dolog, ami miatt idegeskedni kell és lehet, a barátságot nem szabad ezzel megmérgezni.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Ha Vízöntő jegyű vagy, akkor neked most  nem fog különösebb nehézséget okozni a heti nagy csapatmunka, mert kiválóan alkalmazkodsz és mindig szem előtt tartod, hogy a közös érdek a legfontosabb. Valami különleges feladatot osztanak ki rátok, amit remekül el fogtok látni és igen nagy lesz a közös dicsőség. Magánéletedben némileg vissza kell venned az abszolút irányító szerepből, mert a család arról szól, hogy a jót és rosszat is közösen vállalják a csapattagok, a feladatokból mindenkinek ki kell venni a részét és persze annak gyümölcsét is közösen kell élvezni. Hagyd, hogy rajtad kívül másnak is legyen véleménye, elképzelése, beszéljétek meg, hogy bizonyos esetekben mi lesz a mindenki számára legkedvezőbb megoldás. Nem szabad rátelepedni a másikra, mert az vitát és veszekedést okozhat, azt pedig te magad sem szeretnéd.

Halak (02.20 – 03.20) - Ezen a héten a Halak legfontosabb feladata, hogy végre saját magára szánjon elég időt. Most lehetőséged lesz arra, hogy kicsit visszatekints az elmúlt év történéseire és végül megállapíthatod, hogy igen jó évet fogsz zárni az idén. Volt bőven lehetőséged megmutatni, hogy nagyon kreatív, erős személyiség vagy, rengeteget tettél le az idén az asztalra és most a napokban megérdemled, hogy valamivel lazábbra, kényelmesebbre vedd a tempót. A hét végén felerősödik benned az érzés, hogy a családod, párod mennyire ragaszkodik hozzád, sokkal nagyobb szükségük van rád, mint te azt gondolod, ezért tölts el végre velük felhőtlenül és a munkát magad mögött hagyva két szép, nyugalmas napot. Ne felejtsd el, hogy ha érzed a szeretetet és ragaszkodást, az akkora olyan erőt ad, amit semmi más nem pótolhat.

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás