heti horoszkop maHétről hétre mindannyian kíváncsian várjuk, hogy mit is hoznak számunkra az elkövetkezendő napok. Aki ide rendszeresen visszatér, az pontosan tudja, hogy ezen az oldalon nem jósolgatunk a csillagjegyeknek és főként nem azt olvashatják itt, amit hallani szeretnének, hanem tőlünk azt lehet megtudni, hogy a tudományos alapon készült előrejelzés alapján mire lehet számítani. Itt ugyanis olyan dolgokat teszünk közzé, melyekre a bolygók mozgása, a csillagok pillanatnyi állása szerint lehet számítani, hiszen ezek alapján bizonyos körülmények és események teljesen biztosan előrejelezhetők. Lássuk tehát, mire számíthatnak az egyes jegyek és mik azok a helyzetek, melyekkel számolni érdemes a héten.

Kos (március 21 – április 20) - A Kosnak e héten kicsit meggyűlik a baja a munkahelyén, nem csak az a problémád, hogy a főnököd szigorít a szabályokon, de még ehhez társul, hogy olyan feladatokat is kapsz, ami nem egészen stimmel a szakmai képesítéseddel. Minden esetre igyekezd a feladatot legjobb tudásod szerint elvégeznim hátha kiderül, hogy sokkal többre vagy képes, mint gondolnád. Fogd fel úgy, mint egy nagy lehetőséget arra, hogy kitörj a szürke hétköznapiságból. Az egész hét a változásokról fog szólni, amire a hét végén már megnyugvással gondolhatsz vissza.

Bika (április 21 – május 21) - A Bikát a napokban egy kicsit megviselheti az a tény, hogy számot kell vetnie az eddigi életével. Elégedetlen vagy, mert az elmúlt időszakban elkerült a szerencse és nem igazán volt sikerélményed semmilyen téren. Meg kell azonban tanulnod, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni és nem is mindig azonnal látni az eredményt. Légy türelmesebb önmagaddal és a környezeteddel is, ez meghozza az eredményt. Ha magadba nézel, ráű fogsz jönni, hogy a legnagyobb problémát a kishitűséged és a gyakori hangulatváltozásod okozza, ezen kellene mielőbb változtatni.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrek számára fontos a hét során, hogy éberen figyelje a környezetében történő változásokat és az így megszerzett információkat alaposan elemezd ki. Ne légy türelmetlen és ne ess kétségbe, ha nem valósulnak meg a kitűzött céljaid azonnal, vannak dolgok, amikért többet kell dolgozni, hogy aztán kamatozóak legyenek. A siker akkor jön el biztosan, ha képes vagy arra, hogy akkor cselekedj, amikor az épp erre legalkalmasabb pillanat eljött. Tanulj meg pozitívan gondolkodni és örülni az apró dolgoknak is, élvezd az életet, annak minden percét és főleg légy türelmes. A hét közepén megkereshetnek egy új állásajánlattal, mindenképp gondolkozz el rajta.

Rák (06.22 – 07.22) - Ha Rák jegyű vagy, akkor az elkövetkezendő időszakban légy óvatos főként a szívügyeket illetően, mert mostanában elég könnyen elveszted a fejed és könnyedén beleugrasz olyan dolgokba, amik lehet számodra nem a legjobbak. Igyekezz a napokban lakatot tenni a szádra, mert van egy ember a környezetedben, aki a megszerzett infókat azonnal továbbadja és nem is biztos, hogy úgy, ahogy te azt elmondtad. Pénzgyekben is légy a héten visszafogott, ha nem figyelsz oda, a a mérleg könnyen a kiadások oldalára billenhet és ettől csak rosszabb lenne a közérzeted. Most kizárólag olyan dolgokra költs, amelyek nélkülözhetetlenek.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Aki az Oroszlán jegyében születettek, annak a napokban tót tenne egy kis levegőváltozás, így ha megteheted, akár pár nap szabadságot is kérhetnél, hogy kipihend magad. Erre azért is lenne nagy szükséged, mert úgy látni, a munkahelyeden elég nehéz tárgyalások elébe nézel, amire jó lenne előtte rápihenni. A hét utolsó munkanapján következhet be az ominózus tárgyalás, amely azonban egy kifejezetten kellemes és számodra előremutató beszélgetés lesz. Minden erőddel azon legyél, hogy abszolút meg tudd mutatni a kreatív oldaladat, az eddig megszerzett tapasztalataidat és tudásodat. Párkapcsolati téren e héten ne nagyon akarj változtatni, nem lenne szerencsés egy meggondolatlan döntés.

Szűz (08.24 – 09.23) - Szűzként ne engedd, hogy bárki korláűtozza a kibontakozásodat, de arra vigyázz, hogy ne is menj fejjel a falnak. A legjobb, ha készítesz erre a hétre egy tervet, mi az, amit véghez szeretnél vinni mindenképp most, és írd össze azt is, hogy a megvalósításhoz milyen eszközökre és feltételekre van szükséged. Bár milyen akadályba ütköznél, nem szabad az álmaidat feladni, annál édesebb a siker, minél nehezebb az oda vezető út! Engedd, hogy a pozitív érzések és a fantáziád dolgozzanak helyetted, meg fogod látni, milyen nagy öröm, ha azt veszed észre, hogy képes vagy irányítani a saját sorsodat.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegnek elég nagy bosszúságot okozhat most a hét során, hogy egy személy elég tolakodó és erőszakos módon próbál hozzá közeledni. Mielőtt azonban durván elutasítanád, vagy felháborodásodnak adnál hangot, mindenképp gondolt végig az előzményeket, mert lehet, hogy te magad viselkedtél úgy, ami bátorításra, vagy bátor közeledésre adott okot a másiknak. Nem baj, ha az életed más területein a napokban inkább távolságtartóan viselkedsz,  mert érdekes módon más ismerősöd, akár rokonod is közelíthet nem egészen tiszta szándékkal hozzád. Nagy veszekedésekbe ne bonyolódj, mert ezzel csak magadat hergeled tovább, inkább kerüld ezeket a kellemetlen találkozásokat, vagy legalább maradj egészen visszafogott.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpió a napokban új kalandokra vágyik, de azért a lelked mélyén van benned némi félelem is. Kétségeid  lehetnek a felől, hogy netán nem égetsz-e fel magad mögött mindent, ha csakis az ösztöneidre hallgatsz. Mivel erre nincs semmi garancia, így valóban veszélyes vizekre evezhetsz. A legjobban mindenki akkor járna, hogyha olyan programokat találnál ki, amikor a kaland utáni nagy vágyaidat a pároddal, partnereddel együtt élhetnéd ki és valóstíhatnád meg. Ez lehet az út a teljes boldogsághoz. Ez főleg abban az esetben lenne nagyon jó, ha a kapcsolatotokat meg szeretnéd erősíteni, mivel a közösen átélt élmények csodákra képesek.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Amennyiben Nyilas létedre kellően rugalmasan és nagyvonalúan vagy képes egy anyagi jellegű problémát kezelni, akkor érhet ugyan kisebb veszteség, de hosszú távon igen kifizetődő és kamatozó lehet az ügyes és pozitív hozzáállásod az üzleti ügyekhez. Ez a hét arra is alkalmas lehet számodra, hogy beindíts egy új üzleti vállalkozást, csak arra figyelj, hogy vonj be ebbe a tevékenységbe mindenképp egy olyan embert, akinek van már e téren némi tapasztalata, és persze akiben minden szempontból megbízol. A magánéleted rendben van, ha párkapcsolatban élsz, akkor a társadra mindenben számíthatsz, minden téren azonm van, hogy az álmaid megvalósításában a segítségedre legyen.

Bak (12.22. - 01.20.) - A Bak meg kell, hogy értse, nem kell és nem is lehet állandóan ezer fordulaton pörögni, kell néha egy kis lélegzetvétel és kikapcsolódás. Sokkal elnézőbbnek kell lenni önmagaddal szemben, ezzel biztos lehetsz abban, hogy jönnek majd egymás után az önfeledt és boldog pillanatok, amiket meg kell élni. Ha nem tudsz kilépni a folytonos taposómalomból, azon kaphatod magad, hogy egyedül állsz a világban, mert a barátok elmaradnak mellőled és ezt nyilván te sem akarod. A párkapcsolatodnak is nagyon jót tenne, ha e héten több időt fordítanál ennek ápolására, hiszen egy kapcsolatnak szüksége van az időről időre történő megújulásra, különben lapossá és unalmassá válhat. Itt az ideje, hogy ezen a héten teret adj a változásoknak.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntőnek fura érzésekkel kezdődhet a hét, úgy láthatod, hogy többen is vannak, akik el akarják rontani a jókedvedet. Fontos, hogy az eszedre hallgass most és ne a szívedre, és főként semmiképp ne engedd, hogy bárki érzelmileg zsarolni próbáljon. Légy önmagad és valósítsd meg azokat az álmaidat, melyeket te magad célul tűztél ki, ha valaki ebben nem társad, akkor azt se engedd, hogy visszahúzzon. A baj az, hogy a környezetedben mindenki tisztában azzal, soha senkinek nem ártanál és nem is bántanál meg senkit, aki pedig ezzel nálad visszaél, az nem a jóbarátok sorába tartozik. Inkább legyen kevesebb barátod, de csak azokat válaszd, akikben vakon megbízhatsz. Semmi esetre ne engedj a „próbáljuk meg még egyszer + kérésnek!

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak jegyűek most hétfőn arra ébredhetnek, hogy hiányoznak nekik a nagy kihívások, főleg szellemi téren. Rengeteget dolgozol, de már minden megszokásból és rutinból történik, elérkezettenk látod most az időt, hogy valamit újíts e téren. Most akár arra is kapható vagy, hogy olyan új tevékenységbe vágj bele, ami az első időszakban kismértékben még veszteséges is lehet, de egészen biztos, hogy hosszú távon bátran tervezhetsz. A napokban akad olyan hivatalos ügyed is, melyet már nem lehet tovább halogatni, ezért járj a végére és intézd el, ne lebegjen a fejed felett. Szerncsére az ügyeidet most is könnyedén intézed, ami annak is köszönhető, hogy ha arra van szükség, akkor a legkedvesebb formádat elő tudod venni, ha azonban úgy kívánbja a helyzet, akkor keményen a sarkadra is tudsz állni.

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás