Aktualitasok hirportalSenki nem jövőbelátó, ahogy mi sem, ezért nem is ígérjük azt, hogy mi megmondjuk minden csillagjegy számára pontosan, mit is hoz a következő hét, de sok mindent előre lehet vetíteni a bolygók helyzetéből, ezzel pedig talán némi segítséget nyújthatunk, hogy ki mit várhat az elkövetkező napokban. Azt azért megígérhetjük, hogy felhívjuk a figyelmet minden olyan várható dologra, eseményre, amelyeket az asztrológia képes előre vetíteni, mivel köztudott, hogy a bolygók egymáshoz való viszonya, mozgása minden egyes ember életére erősen hatással van. Aki pedig hétről hétre ellátogat oldalunkra, az okosan és kellően felkészülhet azokra az eseményekre, melyek egyébként hirtelen és váratlanul érnék.

Kos (március 21 – április 20) - A Kos hihetetlen nagy lendülettel indul neki a hétnek, munkájában hatalmas terveket szövöget és ezeket most nagyon jó eséllyel meg is tudja valósítani. Egy apró dolog azonban beárnyékolhatja esetleg ezeket a napokat, megtörténhet, hogy családi gondok merülnek fel a hét közepe táján. Az energiáidat úgy tudod legokosabban beosztani, ha kicsit lassítasz és a hatalmas tempóból egy picit visszaveszel, így van rá esélyed, hogy mindegyik problémád megoldására legyen időd is és energiád is. A horoszkópod alapján arra kell különösen figyelned, hogy szívügyekben legyél most a szokottnál jóval óvatosabb, mint általában és főleg arra figyelj oda, hogy ne bonyolódj mélyebb kapcsolatba ezen héten sem egy Vízöntő, sem pedig egy Skorpió jegyűvel, mert ennek most komoly csalódás lehet a vége. Akivel nagyon jó kapcsolatod lehet egyébként is, az egy Oroszlán, vagy egy Mérleg jegyű pár, őrájuk nyugodtan bízhatod magad, ők egészen biztos, hogy soha sem fognak csalódást okozni.

Bika (április 21 – május 21) - Ha Bika jegyében születtél, most nagyon termékeny és sikeres hét előtt állsz, a munkád terén sorban lesznek jobbnál jobb ötleteid és ezek kivitelezéséhez ráadásul nagyon hathatós segítséget is kapsz a kollégáktól. A munkahelyi környezeteden kívül viszont a hét első felében azt tapasztalhatod, hogy akár családi, vagy baráti körben nem állnak túl jól a dolgok. Az is lehet, hogy a pároddal összerúgjátok kicsit a port, de ennek fő okozója nem te leszel, hanem a másik fél. Sajnos a csillagok állása azt mutatja, hogy ez a bonyolult helyzet akár egy végleges szakítással is járhat, és te leszel, akinek végül is dönteni kell. Ez nem egyszerű dolog, de gondold át, mert talán jobb átmenetileg inkább egyedül, mint egy rossz, nem működő kapcsolatban élni, hiszen az nem visz előre. Ettől eltekintve jó héttel számolhatsz, mert a szerencse főként pénzügyekben melléd áll és ha arra vagy kíváncsi, hogy honnan, kitől számíthatsz támogatásra, akkor keresd magad körül elsősorban egy Bak társaságát.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Kiváló napok állnak az Ikrek előtt annak dacára, hogy anyagi helyzeted nem abszolút stabil, ami miatt apróbb bosszúságok, vagy kellemetlenségek érhetnek, de most hogy ezt már tudod és nem ér meglepetésként, nyilván sokkal inkább oda tudsz erre figyelni. Azért annyira nem rossz a helyzet, sőt a horoszkópod azt mutatja, hogy ezen a héten megismételhetsz egy olyan utazást, amelyikhez ritka szép emlékekkel kötődsz és nagy vágyad, hogy újra elmehess arra helyre. A hét vége felé mindenképpen fogadd el a meghívásokat, mert remek környezetben és remek társaságban töltheted el ezeket a napokat. Most szinte akárkit az ujjad köré tudsz csavarni, mert bomba jó hangulatban és nagyon jó passzban vagy. Arra azonban figyelj oda, hogy ha van is pénz a zsebedben, ne vásárolj cél és ész nélkül, még akkor sem, hogyha most bizonyos dolgokhoz igen jó áron juthatnál hozzá, mert egyáltalán nem biztos, hogy szükséged van ezekre a holmikra. Épp e miatt kerüld a Kos és Skorpió jelűek társaságát, mert ők inkább az értelmetlen költekezés felé húznának.

Rák (06.22 – 07.22) - Nézzük, milyen napok várnak a Rákokra a heti horoszkóp szerint? A munkahelyeden hétfőn az legyen az első, hogy igyekezz átlátni a heti feladatokat és rendszerezni fontossági sorrend alapján. Könnyedén beleeshetsz abba a hibába, hogy azokkal a munkáiddal igen csak megcsúszol, amikhez nincs pontos határidő hozzárendelve, ezért jobban jársz, ha azokat veszed előre. Ha éppen állást keresel, akkor jók a kilátásaid a hét közepét tekintve, csak ne légy türelmetlen, de nagyon ne is válogass, mert pénzügyeid most nem engedik ezt meg. Egy ideiglenes munka is jóval többet jelent a semmi bevételhez képest! Ha párban élő Rák vagy, akkor ügyelj most arra, hogy ne bántsd meg a társadat egy valahonnan  hallott pletyka, vagy rosszindulatú utalás alapján, mert ez nagyon kellemetlen következményekkel járhat, sőt rossz esetben akár a kapcsolat végét is jelentheti, ráadásul ok nélkül!

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Az Oroszlán munkájában nagyon szépen halad előre, és az e heti horoszkóp azt mutatja, hogy tovább folytatódnak a megmérettetések, ahol igen jól helyt fogsz állni. Az is lehet, hogy aki közületek új tanulmányokat tervez, az ennek a hétnek az elején végre elhatározásra jut és belevág. Az érzelmek terén a bolygók állása nem túl előremutató, a következő napokban, ha egyedülálló vagy, akkor most bízd a dolgot inkább a szerencsére és ne keresd mindenáron a nap minden órájában a leendő párodat. Ha nem görcsölsz rá a dologra, sokkal hamarabb rád talál a szerencse és a szerelem. Akik viszont tartós kapcsolatban élnek, azoknak kissé zűrösebb hétre kell számítaniuk. Persze nem arra gondolok, hogy kettőtök közül valaki másfelé kacsingat, inkább arra, hogy a régóta tartó együttélés most időnként kicsit terhessé válik. Igyekezz ezt valahogy úgy kivédeni, hogy segítségünkkel - az előre vetített várható események ismeretében - készülj fel arra, hogy ezekben a napokban jóval több türelemmel állj párodhoz.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szüzek most azon kaphatják magukat hétfőtől csütörtökig, hogy jóval érzékenyebben reagálnak bizonyos dolgokra, mint általában. Ráadásul egyre gyakrabban merülsz el az önsajnálatban, próbáld a világot sokkal pozitívabb szemmel nézni, így meglátod majd, hogy mennyivel szebbé és egyszerűbbé válnak a dolgok. Ez azért is lényeges, mert ha vannak a környezetedben olyanok, akik alig várják, hogy valamilyen ok alapján keresztbe tehessenek neked, akkor egy ilyen elkeseredettebb, rossz passzban erre sokkalta nagyobb esélyt adsz nekik. Ami a párkapcsolatodat illeti, arra is rányomja bélyegét a napokban az emberkerülő hangulatod, ezért inkább légy elnéző egy apróbb vita során a pároddal, mert különben nyilván toleráns veled. Lesznek olyan Szüzek is, akik a hét végére annyira kinyílnak és olyan ügyesen átlendülnek a hét eleji esetleges rossz passzukon, hogy ha még elköteleződés előtt állnak, akkor most végre elhatározásra juthatnak abban, hogy összekössék életüket a kiszemelt párral.

Mérleg (09.24 – 10.23) - A Mérlegeknek ez a hét már a nyár várásának jegyében telik, igen remek hangulatban. Úgy érzed, tele vagy hatalmas energiákkal, és ezt meg is próbálod a hét során felhasználni. Csak úgy dőlnek belőled az új ötletek és gondolatok, nincs a napokban olyan probléma, amivel ne tudnál megbirkózni. A csillagok állása igen kedvező számodra, támogatnak az utadon munkádban, érzelmi téren egyaránt. Arra vigyázz, hogy a nagy jókedvben ne feledkezz meg azokról sem, akik minden esetben, a kevésbé felemelő helyzetekben is egy emberként melletted állnak, ne hagyd, hogy a barátságok, a párkapcsolatod bár mennyire is meglazuljon e miatt. Az egészséged teljesen rendben van, de a hét közepén kicsit jobban figyelj magadra és legyél az átlagosnál némileg óvatosabb, főként a közlekedésben. Menj társaságba és ne zárkózz be, így olyan kapuk is megnyílhatnak előtted, amelyeken eddig hiába kopogtattál. A Kos és a Mérleg társaságát keresd ezen a héten főként, ők nagyon jó hatással lesznek rád most is.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Különös dolgot vehetsz észre magadon már a hét kezdetén, ha Skorpió szülött vagy, ugyanis azt fogod tapasztalni, hogy a fő tevékenységed mellett az eddigi hóbortnak vélt szórakozásod napról napra fontossá válik és előtérbe kerül. Ha lehetőséged van rá, mindenképp merülj el ebben a foglalatoskodásban, ső akár még továbbtanulásra, továbbképzésre is gondolhatsz az adott témakörben, amennyiben úgy érzed, hogy ez a tevékenység igazi célt ad az életednek. Vigyázz persze arra, hogyha esetleg nincsenek biztonságos tartalékaid, akkor nagyon tervezd meg előre a közeli jövődet, mert anyagilag pórul járhatsz, hiszen az új hobbiból nem biztos, hogy mindjárt meg is tudsz élni. Biztosíts magadnak némi át-futási időt és akkor jól alakulhatnak a dolgaid. A környezetedtől azonban nem várhatod el elsősorban nem anyagi szempontból, hogy a hirtelen módosításodat támogassa, az elhatározás a tiéd, kizárólag akkor szabad belevágnod, ha önerőből biztosítani tudod hozzá a hátteredet.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - A Nyilasoknak kissé zökkenőkkel tele indul ez a hét, nem tudni miért, a heti horoszkópod szerint, túlérzékeny leszel a napokban. Kis edzés ráférne az idegrendszeredre, és főleg arra ügyelj, hogy ne bánts meg olyan embereket a környezetedben, akik mindig minden esetben támogatásukról biztosítanak. Munkahelyi problémáid is lehetnek a hét közepén, de ezt el tudod kerülni, hogyha sokkal erősebben rákoncentrálsz a feladataidra. Meg kellene fejtened saját magadat, hogy miért is nem találod vajon mostanában igazán a helyedet a világban, az majdnem biztos, hogy nem a családod és nem a társad tehet erről, így inkább szervezz egy jó kis kikapcsolódós hétvégét akár kettesben, akár egyedül, amikor végre lazítani lehet és fel tudsz töltődni.

Bak (12.22. - 01.20.) - Nagy meglepetés várhat a Bakokra a hét elején, ugyanis ritka szép érzelmek kopogtatnak be az életedbe. A hét utolsó napjaiban hatalmas sikereket érsz el, és ha épp párt keresel, akkor nincs előtted akadály most, akire vágysz, azt meg is hódítod minden nehézség nélkül. Hogyha mégis megtörténik, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy azt eltervezted, semmiképp ne add fel, mert most remek passzban leszel hosszú távon. Az események nem véletlenül történnek úgy, ahogy. Neked a leglényegesebb, hogy szeretve legyél és nyilvánvalóan az is, hogy szerethess valakit, ezért nem szabad görcsösen ragaszkodni minden olyan adandó alkalomhoz, amiben felcsillan a remény, várd ki az igazi érzést, eljön és te meg fogod ismerni. A napokban kicsit több időt és energiát az egészségedre, menj nagyokat sétálni amikor csak teheted, sőt a rendszeres testmozgás sem ártana.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - Ha te Vízöntő vagy, most ezekben a napokban nem kell különösebb eseményekkel számolnod, minden megy a rendes kerékvágásban. Egy kicsit talán a hét közepén már érzed is, hogy valami érdekes dologgal fel kéne dobni az életedet. Annál is inkább rád férne ez, mert rengeteget és keményen dolgozol egész év eleje óta már folyamatosan, tényleg itt az idő, hogy a magánéletedre is gondolj. Talán némi vigaszt nyújthat számodra, hogy a sok munkának anyagilag is és erkölcsileg is szép jutalma lesz, a munkahelyeden megfelelő módon honorálják és el is ismerik, de lássuk be, hosszú távon ez nem minden. Ráadásul, ha olyan Vízöntő vagy, aki családban él, akkor nem lehet kihúzni magad az ezzel járó kötelezettségek alól sem, és így valóban semmi időd nem marad magadra. A legjobb megoldás talán az lehetne, ha vennél egy mély lélegzetet és összeállítanál magadnak próba képen erre a hétre egy menetrendet, aztán meglátod, hogy ha ehhez tartod magad, akkor ez a módszer beválik-e.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halakat elég nagy döntés elé állítja az élet most a napokban, ugyanis egy olyan pénzkereseti lehetőséged adódik, amit elég nagy butaság lenne kihagyni, azonban az erőidet mindenképp fel kell mérned, mielőtt bevállalod a feladatot. Szellemileg kiváló időszakot élsz most, ezért valójában nem lenne szabad elszalasztani a lehetőséget, de a családi élet és az egészség kárára nem szabad újabb terheket bevállalni. Ha párban élsz, akkor mindenképp kérd ki társad véleményét és nyilván azzal is számolhatsz, hogy a párod támogatni fogja a terveidet, de semmiképp nem szabad megtörténnie, hogy egy elhamarkodott döntésed a kapcsolatotok rovására menjen. Semmi képen ne élj vissza a környezeted türelmével, már most gondolkozz azon, hogy ha túl leszel ezen a nagy hajtáson, mivel lepd meg magad és családodat, mint például egy hétvégi közös kiruccanás.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás