heti horoszkop maTombol a nyár, itt van a hétvégi víkendek, a nyaralások időszaka, persze van aki már túl van ezen. Bár melyik csoportba tartozol, jól jöhet tudni azt, hogy mire számíthatsz a párkapcsolatod, a munkád, a téged körülvevő környezet tekintetében, így nem is lehetsz jobb helyen, mint itt a mi oldalunkon ahhoz, hogy tájékozódj.

Megtudhatod a legfontosabbakat, ezekkel a körülményekkel számolva pedig megkönnyítheted nem csak a magad életét, de a családodét is, mert kellően felkészülten állsz a események elé.

Ide kattintok és MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Kos (március 21 – április 20) -
Nehezen indul ez a hét a Kosnak, talán a gyakori időjárás változás, talán a mögötted lévő sok munka miatt, már nagyon nagy szükséged lenne egy kis pihenésre. De mivel erre még egy két hetet várnod kell, találd meg az arany középutat és próbálj a délutáni órákra némi kikapcsolódást beiktatni. Elég, ha például elmész úszni, kimész a strandra, vagy sétálsz egyet, csak kis időt mindenképp úgy tölts, hogy ne gondolj az elvégzendő feladatokra. Az a Kos, aki pillanatnyilag egyedül él, ne erre a hétre várja a nagy Ő betoppanását, viszont kiváló alkalom e pár nap, hogy felkészülj az új dolgokra.

Bika (április 21 – május 21) - Ha Bika jegyű vagy, akkor most a leginkább a hét sűrű programjainak megszervezésére érdemes koncentrálnod. A legjobban teszed, ha felállítasz egy tervet, és próbálsz ennek mentén haladni egész héten. Így minden bizonnyal semmi fontosat nem fogsz kihagyni, nem siklasz el dolgok felett és a hét végére nyugodt lehetsz, hogy teljesítetted a magad számára felállított programot. Aki a Bikák közül jelenleg egyedülálló, az szinte biztosan találkozik a hét során valakivel, aki erőteljesen megdobogtatja a szívét, akivel akár egy életre szóló kapcsolat is kialakulhat. Járj tehát nyitott szemmel és szívvel, a boldogság már csak karnyújtásnyira van. Ha párban élsz, ez a hét lenne a legalkalmasabb az idei nyáron, hogy elmenjetek nyaralni, mert rég nem volt köztetek ekkora egyetértés az élet minden kérdésében.

Ikrek (05.22 – 06.21) - Az Ikrekre nyugalmas hét vár, bár van valami, ami rettentően foglalkoztat, és erre a kérdésedre szeretnél mindenáron a napokban választ kapni. Ne légy túlzottan kíváncsi és ne sürgesd a másik felet, mert egy erőszakosan kicsikart válasz nem biztos, hogy a valóságot fedi majd. Ezek a napok a szerelem jegyében telnek nálad, ha párkapcsolatban élsz, akkor az lenne a legjobb, ha pár napra el tudnátok szabadulni az örökös nyüzsgésből és elvonulhatnátok kicsit a világ elől. Ha párkereső szakaszban vagy, csütörtökre koncentrálj, mert úgy tűnik, ez a nap hozhat számodra egy ígéretes nagy találkozást, amiből egy szép és hosszan tartó kapcsolat alakulhat ki.

Rák (06.22 – 07.22) - Különlegesen jó hetük lehet a Rák jegyben születetteknek, ezek a napok olyan jó kedvben és boldogságban telnek, amire már rég óta áhítozol. Senki és semmi nem tudja elvenni a kedvedet, így teljes egészében átadhatod magad az érzelmeidnek, főleg akkor, ha pár nap szabadságot is lesz lehetőséged kivenni. Aki kapcsolatban él közületek, arra is ilyen szép napok köszöntenek e héten, ráadásul módod lesz arra, hogy egy szinttel tovább lépj, akár egy örök elköteleződést is bevállalsz most és ezt nem is fogod megbánni.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Aki Oroszlán jegyű, az pontosan tudja, mennyire ráférne néhány nyugalmas, békességben töltött nap. Az elmúlt időszak számodra kissé zűrös volt, rengeteget dolgoztál és a magánéletedben is egymást követték az események. Persze ezen csak te tudsz változtatni, végy egy nagy levegőt és állíts fel egy rendszert, aminek mentén haladva sokkal jobban átlátod majd a teendőidet és a megoldások is jóval könnyebben mennek. A inkább tartson tovább, hogy olyan magasra tedd csak a mércét saját magaddal szemben, amit biztosan meg tudsz ugrani, inkább tartson valamivel tovább a terveid megvalósításának időszaka, mint hogy ide is oda is belekapj dolgokba. A magánéleted rendben van, amire figyelned érdemes most, hogy ne menj bele féltékenységi vitákba, mert az nem vezet sehová.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szűz jegyűeknek a hét folyamán nagy előrelépésre van lehetőségük munkájukkal kapcsolatban. Akár egy nagy kiugrás is elképzelhető, rengeteget dolgoztál már ebben az évben és most a héten olyan alkalom adódik, mellyel mindenképpen élned kell. Nagy szerencséd van, mert a családod mindenben támogat, így a karriered fejlődésének semmi akadálya nem lesz. Az ez évi nyaralást – ha még nem vagy túl ne erre a hét napra tervezd, inkább a hónap közepére, addigra túl leszel az esetleges új kihívásokon, feladatokon.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Mérleg lévén azzal számolhatsz  e héten, hogy már a hét első napjaiban valami igen jó hírrel találnak meg. Van egy eldöntésre váró kérdés, melyre nagyon rég óta keresed a megoldást és várod a választ, ez a karriereddel, a sikerességeddel függ össze és e témában a héten végre tisztán láthatsz. A dolog kimenetele sokkal jobb lesz, mint amiről akár álmodni is mertél volna. A magánéletedet lehet felkavarja egy találkozás, meglehet, hogy egy régi kapcsolatoddal sikerül újból összefutni, nagyon fontold meg minden lépésedet és gondolkozz el azon, hogy vajon miért lett annak idején vége, érdemes-e újra elmerülni valamiben, ami egyszer már nem működött.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - Igen kellemes és sűrű hét áll a Skorpió előtt, remek passzban talál már a hétfői nap is. Tele leszel jobbnál jobb ötletekkel, ráadásul nagyon fontos, hogy minden gondolatod pozitív irányba mutat, az életed minden terén. Ezt feltétlenül ki kell használnod, hiszen remek alkalom, hogy emberi kapcsolataidban rendet tehess és arra is, hogy a munkádban végre kiteljesedj. A nagy lépések közepette ne feledkezz meg a családodról, párodról, hiszen ők a te hátországod ahhoz, hogy a terveidet maradéktalanul és nyugodt körülmények között meg tudd valósítani.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Nyilas vagy? Akkor most e héten minden bizonnyal kaphatsz egy remek m unkaajánlatot, ami igen csak gondolkodóba ejthet. Érdemes mérlegelned, elhamarkodottan semmiképp sem szabad dönteni. Legjobb, ha először magadban végiggondolod a lehetséges hátrányokat és előnyöket, persze a családodtól is kérhetsz tanácsot, véleményt. Minden esetre ha ezzel megvalósíthatod egy régóta dédelgetett álmodat és azt csinálhatnád amit valóban szeretnél, akkor mindenképp foglalkozni kell a kérdéssel, mert valószínűleg ilyen alkalom nem adódik minden nap és héten. Péntekre meg tudod majd hozni a döntésedet és ezt az egészet a hét végén pihend ki, hogy bár melyik megoldást választod, a következő héten újult erővel vethesd bele magad a mindennapokba.

Bak (12.22. - 01.20.) - Ezen a héten a Bak nagyon sok munkával lesz ellátva, így már most jó, ha előre felkészül erre. Semmiképp se hagyd, hogy ez a magánéletedre rossz hatással legyen, bár a párod abszolút tolerálja, hogy ennyire elfoglalt vagy, mégis igyekezz munka után apróbb, rövidebb közös programokat beiktatni, hogy legyen időtök egymásra is. Neked is szükséged van a feltöltődésre, mert nem lehet, hogy a nap 24 órája a munka körül forogjon. Tegyetek legalább esténként egy nagyobb sétát, beszéljétek ki a nap eseményeit, így meglátod, te magad is mennyivel kiegyensúlyozottabb leszel. A hét utolsó napjaira feltétlenül szervezz valami olyan programot, amikor valóban semmi mással nem kell törődnötök, csakis egymással.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntő bőven el lesz látva munkával a napokban, ettől a megszokottnál stresszesebb és ingerültebb lehetsz. Persze most, hogy ezt már tudod, maximálisan fel tudod készíteni magad erre a helyzetre és így elejét veheted főként a kiborulásodnak, e mellett pedig a felesleges vitáknak, vagy veszekedéseknek. Figyelj nagyon arra, hogy amennyiben pároddal élsz, ezek a viták ne forduljanak át olyan mértékűvé, amiből ne adj isten egy visszafordíthatatlan helyzet alakul ki. Mindenkinek szüksége van pihenésre, feltöltődésre, ha másképp nem megy, akkor a hét második felére kérj szabadságot. Ez a legjobb megoldás arra, hogy lehiggadj és szép szóval, türelemmel megoldjátok a problémákat.

Halak (02.20 – 03.20) - Igen szép és jó napok találnak a hét során a Halakra, főként pénzügyeidben lehetsz most különösen sikeres. Már régóta dolgozol egy ügyön, ami most ér a végkifejlethez és abszolút pozitívan zárhatod le, szép nyereséggel. A magánéleted terén a dolgok simán folynak medrükben, különleges helyzetek nem állnak elő, örülj annak, hogy az életedet kiegyensúlyozott és olyan, amilyennek te megálmodtad. Nyilván egy kis változatosság mindenkinek kell, ezért szombatra és vasárnapra találj ki valami olyan programot, ahol csak egymással törődhettek és új erőt gyűjthettek a következő hetekre.

  
Ezt már olvasta?Bezárás