heti horoszkop maAki rendszeresen látogatja oldalunkat, az már tisztában van azzal, hogy a horoszkóp nem a jóslás egyik formája, hanem komoly tudományokon alapul, mint az asztrológia egyik ága. Itt tehát hétről hétre elolvashatja mindenki, hogy mi várható az életében, amire e nélkül nem lenne felkészült, vagy igen csak váratlanul érné. Persze ehhez nem árt azt sem ismerni, hogy milyen alapokon nyugszik a horoszkóp készítése. A heti horoszkóp, illetve előrejelzés leginkább a csillagok, a bolygók állása, egymáshoz viszonyított helyzete alapján készíthetők el, hiszen ezek a jelenségek befolyásolják azt, hogy egy - egy csillagjegyre mikor, mi lesz hatással és milyen irányban. Lássuk tehát, mit is ígérnek a csillagok erre a hétre?

Kos (március 21 – április 20) - A Kos szülötteire igen mozgalmas hét vár, ezzel együtt akadnak majd nehézségeik is, de meg fogják mindezt oldani. valószínűleg a munkahelyeden új feladattal látnak el, talán többel is, semmiképp ne veszítsd el a türelmedet, mert ez a bizalom most a jövődet építheti. A hét közepén már úgy érzed, hogy nem is olyan megoldhatatlan ez az egész, sőt azt is, hogy az önbizalmad egyre nő és egyre inkább magabiztos vagy. A hét végére már remek hangulatban tekinthetsz vissza az elmúlt napokra, mert jelentős sikereket érsz el, sőt azt is megtapasztalod, hogy a váratlan helyzetekben sokkal jobban feltalálod magad, mint azt gondoltad volna. Az egész helyzettől magánéleted is remekül alakul, mert a jókedv és a vidámság ragadós, hátha még azt érzi a környezeted, hogy nem csak boldog, de elégedett is vagy az életeddel. Igyekezz a hét utolsó napjait pihenéssel tölteni, hogy a következő hétre is meg legyen a kellő energiád, mivel ez a tendencia folytatódni fog. A párodat szinte magaddal rántod, a lendületed átragad rá is, így nem csak a munkahelyi ügyek, de a magánéleti kérdések is zökkenőmentesen haladnak.


Bika (április 21 – május 21) - A Bikáknak ezen a héten a legfontosabb teendőjük magánéletükkel kapcsolatos lesz. Nagy az esély arra, hogy egy régen elfelejtett személy előkerül a múltból és igen csak felkavarja az életedet, mert a célja, hogy ismét kapcsolatba kerüljön veled. Megeshet azonban az is, hogy egy új szerelem van kibontakozóban, és ez a kapcsolat most szorossá válhat. Ezen a héten sokan keresik barátaid közül is a társaságodat, fogadd el a meghívásokat, érezd jól magad és kapcsolódj ki, ettől lesz energiád a munkához is. Az, hogy emberi kapcsolataid ilyen jól alakulnak, nagy lendületet ad számodra és boldog, kiegyensúlyozott napokat élsz meg. Most nagyon jó alkalmad lesz arra is, hogy ebben a jó passzban a munkádra is maximálisan oda tudj koncentrálni, megy is a szekér remekül. Úgy néz ki, hogy anyagi helyzeted stabilizálódik, sőt egyre jobbra fordulnak a dolgok e téren is. Itt az alkalom, hogy ha kisebb összeget is, de tudj egy kicsit félretenni és ez nagy megnyugvást ad majd. A költekezés terén azonban légy kellően óvatos, ne ess bele abba a hibába, hogy amint kicsit több áll házhoz, az mindjárt szúrja is a zsebeidet.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

Ikrek (05.22 – 06.21)
- Az Ikrek ezekben a napokban komoly változásokkal számolhatnak m unkájuk, hivatásuk kapcsán, még az is lehetséges, hogy munkahelyet váltasz, vagy netán a mostani helyeden új munkaköröd lesz. Előrelépésre van lehetőséged, így jól fontold meg minden lépésedet, gondold át a kapott ajánlatot és dönts úgy, hogy neked jó legyen. A párkapcsolatok az Ikrek szempontjából most e héten nem lesznek zökkenőmentesek, persze most, hogy már tudod mire számíts, tudsz ez ellen tenni. Vitatkozós hangulatban vagytok mindketten, ezért légy okos, és ha sokat jelent neked a jelenlegi párkapcsolatod, akkor kerüld el a veszekedéseket, győzd meg párodat arról, hogy higgadtan mindent meg lehet beszélni. A legjobb az lenne, hogyha legalább a hét utolsó napjain kettesben lehetnétek és el tudnátok menni egy kicsit kikapcsolódni. Az Ikrek sem kivételek azon a téren, hogy nyilván minden ember kerülhet olyan helyzetbe, amikor a körülöttük zajló eseményekre nem nagyon van ráhatásuk, épp ezért csak olyan dolgokat ossz meg másokkal, amelyekről már teljes bizonyossággal tudod, mely irányba tartanak. Ez a hét viszont megfelelő időszak arra, hogy egy tervezett szerződést megköss, vagy egy üzletbe belevágj.

Rák (06.22 – 07.22) - A Rákok azok, akiknek erre a hétre a csillagok igen csak gazdag spirituális élményeket tartogatnak. Időszerű lesz egy várva várt nagy találkozás, ami lehet egy szép szerelem kezdete, de az is lehet, hogy a rokonságból, baráti körből találkozol valakivel, akit már nagyon rég óta szerettél volna újra látni. Éjszakába nyúló beszélgetések tarkítják a hetedet, de ezek között lesz olyan is, ami egy kapcsolat végét jelentheti. ne feledd azonban, hogy amikor valami véget ér, mindig kezdődik valami új és szép az életben. Meg kell érteni a Rákoknak, hogy bizonyos dolgokon, helyzeteken túl kell lépni, ami nem megy, ne erőltesd, mert visszájára fordulhat, és kellemetlen helyzetbe hozhatod magad. Nem lehet senkit kényszeríteni arra, szeressen, ahogy ezt tőled sem kívánhatja senki, ha hiányoznak az erős érzelmek. Eléggé érzékeny időszakot élsz ezekben a napokban, úgy hogy ne sértődj meg, ha környezeted nem tud minden lépésben követni. Vonulj inkább kicsit vissza, és rendezd le magadban a kételyeidet, ha adott dogokban meghozod a döntéseidet, akkor minden rendeződik körülötted.

Oroszlán (07.23 – 08.23) - Az Oroszlánok mögött elég zűrös és kemény hét áll, ez a mostani már nyugalmasabbnak ígérkezik. A hét elején kicsit lazábban tudsz létezni a munkahelyeden is, ezért sikerül némi pihenést is beiktatni, egy kis séta, úszás, mozgás a szabadban és már újra a régi leszel a hét közepére. Jó hangulatban vagy, az év elején felmerülő problémáid lassan sorban megoldódnak, így sokkal bizakodóbban nézel a jövőbe. A karrieredben igen szép előrelépés várható, amit már ezeken a napokon is éreztetnek veled, így a munkába is nagy elánnal veted magad bele. Ennek azért is nagy a jelentősége számodra, mert anyagi helyzeted is jócskán megerősítésre szorul, és ez most kiváló alkalom erre. Arra is muszáj lesz a héten időt szakítanod, hogy a pároddal, a családoddal többet legyél és többet törődj velük, mert az elmúlt hónapokban igen csak a munkára és a pénzkeresésre koncentráltál, ami a kapcsolatoknak a rovására is mehet. Szervezz közös délutánokat és főleg hét végét, hogy a bennetek rekedt kérdéseket megvitathassátok és kapcsolatotok a normál irányban haladhasson tovább.

Szűz (08.24 – 09.23) - A Szúz jegyűek ezen a hét elsőként a munkahelyi eredmények körül forog, igen szép és nagy feladatokat bíztak rád, ettől pedig sokat remélsz. Kicsit kevesebbet görcsölj és aggódj, akkor sokkal simábban mennek dolgok. A képzettséged és a tehetséged meg van hozzá, hogy megfelelően elvégezd a munkádat, ha pedig még nyugodtan és teszed azt, akkor a határidőket is pontosan tartani tudod. Sokat foglalkoztat a héten a párkapcsolati kérdés is. Amelyik Szűz párkapcsolatban él, arra a hét vége felé kellemes, romantikus napok várnak, pont úgy, mint a kapcsolat kezdetén. Aki pedig még a párkereső állapotban van most, az szinte teljes bizonyossággal találkozik a napokban valakivel, aki megdobogtatja a szívét és egy szép, tartós kapcsolat kezdete lehet ez. A családod és a barátaid a munkahelyi sikereidre nagyon büszkék lesznek, ennek hangot is adnak és erezni fogod most a napokban, hogy teljes mellszélességgel melletted állnak mindenben és támogatnak. Úgy tűnik, ha végzel a rád bízott feladatokkal, megvalósíthatod egy régóta dédelgetett álmodat és nyélbe ütheted a tervezett nagy utazást, akár külföldre is. Azt azonban tervezd meg körültekintően, hogy anyagilag mire futja, ne ess abba a hibába, hogy örömödben felelőtlenül többet költesz, mint amennyit a pénztárcád elbír.

Mérleg (09.24 – 10.23) - Ha a hét első napjaiban látunk egy Mérleget, azt tapasztaljuk majd, hogy épp most heveri ki az előző napok pörgésének fáradalmait. Nagyon bele csaptál a szórakozásba és kikapcsolódásba a múlt héten, szerencséd, ha ez nem látszott meg a munkádon. A hét elején nyalogatod a sebeidet és e miatt a szokottnál zárkózottabb, visszahúzódóbb leszel. A családtagjaid, barátaid tudják, hogy kemény napok vannak mögötted és bár ha nem is értenek egyet néha az életmódoddal, támogatásukra számíthatsz. A munkahely azonban nem jótékonysági intézmény, úgy hogy igen csak össze kell kapnod magad, mert itt nem lesznek tekintettel arra, hogy az előző hét nyomát még nem heverted ki. Merülj el kicsit a munka örömében , tervezd meg az egész hetedet és próbáld úgy beosztani a teendőket, hogy a hét végéig minden beleférjen. Ezek a napok jól újra a régi leszel, megfelelnek majd arra, hogy egy kis önismeretet tarts, de nem lesz semmi problémád, mert a hét közepére újra a régi leszel és híres kreativitásodnak köszönhetően megoldod az előtted tornyosuló problémákat. Azt tartsd szem előtt, hogy ez a hét nem igazán megfelelő a nagy társasági életre neked, annál is inkább, mert egy ilyen alkalommal valamely régi kapcsolatodról olyan hírt hallhatsz, ami felbosszant és nem is nagyon tudsz majd uralkodni az érzelmeiden. Inkább hagyd ezt ki és most válaszd a nyugtató, kikapcsoló pár nap magányt.

Skorpió (10.24. - 11.22.) - A Skorpióra érdekes hét vár, az első két napban csak kapkodja majd a fejét, mert igen csak besűrűsödnek körülötte az események, a történések. A párkapcsolatod is mintha új fordulatot venne, nem igazán vagytok egy hullámhosszon, egész héten vitákba bonyolódtok, de az is megeshet, hogy kerülgetitek a forró kását napokig, aztán robban a bomba. Ismerve a Skorpió heves természetét, azt tudom tanácsolni, próbálj lehiggadni és a tőled szintén megszokott diplomatikus énedet vedd elő. Ne bánts meg másokat egy megalapozatlan gondolat miatt, igyekezz tisztán látni és megkeresni az ok és okozat összefüggéseket. Aki a Skorpiók közül most kezd egy új kapcsolatot, az legyen szintén körültekintő, ne ítélkezzen máson az első benyomás alapján. Próbáld a jelöltedet megismerni gondolkodásmódját, terveit és a legfontosabb , hogy ne kérj tőle az első találkozás alkalmával ígéreteket. A meglévő párkapcsolatodban most ezen a héten a párodnak lehet szüksége rád lelkileg elsősorban, ezért légy megértő és türelmes, végre visszaadhatsz valamit, hiszen a társad már hosszú ideje és kitartóan támogat és szeret téged, bármi gondod adódik az életben.

Nyilas (11.23. - 12.21.) - Zajlik az élet e héten a Nyilas csillagjegyűek körül, de ez nem lesz számukra terhes, sőt épp ellenkezőleg. Ha te is Nyilas vagy, akkor kellemes, szép napok várnak rád munkában, szerelemben és anyagi téren egyaránt. Amikor az ember ilyen állapotba kerül, sajnos mindig akad olyan a környezetében, aki megirigyli a sikereit, de értelmes, okos ember lévén ezen te szépen át fogsz siklani. Semmiképp se engedd, hogy bárki elrontsa a remek hangulatodat, ne feledd, hogy semmi nem történik, ha nem szeret mindenki és lépj túl ezen. Azt viszont ne tárd el, hogy olyan híreket terjesszen rólad egy rosszakaród, amivel rossz színben tüntet fel, főként, ha semmi igazság alapja nincs ennek. A munkahelyeden levegőhöz sem jutsz e napokban, de minden akadályt jól veszel, mert tele vagy energiával, a tavasz kezdetével az állóképességed is megduplázódik. A pénzügyeiden is meg fog most látszani, hogy jól mennek az ügyeid, de nagyon figyelj oda, hogy ne ess át a ló túlsó oldalára, ne kapj vérszemet és ne költs többet, mint amennyire fedezeted van. A szerelemben most e héten hullámzóak a napok, hol szárnyalsz, hol kétségeid támadnak, de a hét végére tisztán fogsz látni és pontosan fogod tudni mit szeretnél és mi a jó neked.

Bak (12.22. - 01.20.) - A baknak ez a hét kiválóan alkalmas lesz arra, hogy az eddig halogatott ügyekben meghozza a döntéseit. itt az ideje, hogy belevágj olyan új dolgokba, melyeket már egy jó ideje tervezel, mert a napokban különösen jól tudsz majd a dolgokra koncentrálni és jó döntéseket tudsz hozni. ha új vállalkozásba vágsz most bele, az szinte biztos siker már az első pillanattól kezdve. A szerelmi életed azonban nem ilyen gördülékeny, úgy érzed, hogy nem marad energiád a napokban sem vitákra, sem arra, hogy ebben a témában is most fontos döntéseket hozz meg. Inkább húzódj vissza a héten, ne kezdj vitát vagy veszekedést, azonban amint beszélgetésre kerül sor köztetek, csakis azt mondd, amit valójában gondolsz és érzel. Az őszinteség mindenkor a legcélravezetőbb eszköz, így a lelkiismereted is egészen tiszta lesz. A legjobb megoldás az lehet, hogyha ezen a héten mindenképp szakítotok időt egymásra, legalább annyit, hogy elmenjetek kettesben vacsorázni, egy nagy sétával és beszélgetéssel összekötve.

Vízöntő (01.21 – 02.19) - A Vízöntőnek kicsit döcögősen indul ez a hét, nyűgös és fáradt, még nem pihente ki a múlt heti nagy hajrát. Persze soha nem hagyod el magad, igen erős egyéniség lévén hamar megtalálod a megoldást és egy nap is elég neked a regenerálódásra. Egy nagy úszás, egy kis jóga, és tömd tele magad friss vitamindús étellel, ettől pillanatok alatt új erőre kapsz. A családod és a barátok egy szempillantás alatt fel tudnak vidítani, szerencsére nyugalmas és vidám a magánéleted, ami óriási erőt ad a hétköznapokhoz. A még el nem kötelezett Vízöntőnek nagyon nagy az esélye, hogy a hét végére nagy elhatározásra jutnak párjával és elképzelhető, hogy az esküvőt fogjátok tervezgetni. Amivel e napokon ne foglalkozz lehetőség szerint, az  bármilyen üzleti vagy ingatlannal kapcsolatos dolog, mert az időpont ilyen döntések meghozatalára nem alkalmas. Most bármelyik téma merülne fel a héten, elképzelhető, hogy nem a legjobb döntést hoznád meg, így inkább várj vale egy hetet.

Halak (02.20 – 03.20) - A Halak jegyben születettek, akik legnagyobb hasznát vehetik most a heti horoszkópnak, hiszen sok kellemetlenséget tudnak megelőzni azzal, hogy megfogadják tanácsainkat. Most ugyanis a napokban a csillagok állása szerint csak magadra számíthatsz, nem azért, mert nem bízhatsz senkiben, hanem inkább azért, mert kívülállók nem biztos, hogy jól látják a helyzetedet bizonyos kérdésekben. Az érzelmek terén kedves és nyugalmas, békés időszakot élhetsz meg a hét napjain, csak igyekezz nyitottan élni, ne légy túlzottan titokzatos és főleg ne legyél bizalmatlan, mert attól sokan elriadnak. Aki már hosszabb, tartós kapcsolatban él, az napról napra jobban és nagyobb biztonságban érzi magát párja mellett. Általánosságban véve a Halak csillagjegy szülötteinek lesz a legjobb hete, többek között azért is, mert a hét közepén és végén olyan programokban veszel részt, amelyeken körülötted forog a világ, amikre nagyon rég óta vágysz és álmodban sem gondoltad, hogy most jön el az ideje, sőt azt sem, hogy van valaki, aki már rengeteg energiát fektetett abba, hogy a kedvedben járjon és megvalósítsa az álmodat.

  
Ezt már olvasta?Bezárás