gyerektartasA gyerektartás eldöntése nagyon sok embert érint. Viszont főként a nőket elsősorban és pont ez mutatja meg azt a rossz helyzetet, ami sajnos mára már kialakult a házasságokkal kapcsolatosan. Innen már sejthetjük, hogy a házasságok 60-70% a válással végződik. Ami nagyon nagy százalék és ez sajnálatos. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a házasságok mennyisége egyre inkább esik az évek múlásával, ezért elkeseríti, hogy a másik oldalon meg ott van a válásoknak melyek száma pedig csak nő.

Ha nem változik meg a dolog, akkor hamarosan azzal a szomorúadattal lehet hazánkban szembesülni, hogy ugyan annyi lehet a válások száma, mint a házasságoké. Ez alapján azt is ki lehet jelenteni, hogy egyre több olyan gyerek nő fel, akik csonka családban élnek. A csonka család azt jelenti, hogy csak az egyik szülő van jelen, mivel korábban már elváltak és eldöntötték a gyermek elhelyezés kimenetelét. A csonka család nem minden esetben jön létre válással, hiszen nagyon sok özvegy nő van ma Magyarországon. Ebből azt lehet leszűrni, hogy a férfiak egyre gyakrabban haláloznak el még fiatal korban, ezzel magára hagyva a fiatal anyukát és gyermekét.

Egy válás során az egyik legfontosabb kérdés, melyben a bíróság hozza meg a döntés, a gyerektartás. A gyerektartás fizetése nem választható, hanem kötelező. Többnyire a férfiaknak kell ezt fizetni, viszont sokszor előfordul, hogy a távol élő fél nem akarja kifizetni a gyerektartást és ez sokszor elhúzódik. A gyerek jólétére kell felhasználni a díjat, amit a másik fél fizet. A tartásdíjnak az összegéről a felek megegyezhetnek egymás között, de amennyiben nem sikerül a megegyezés, akkor a válóperen belül a bíróság állapítja meg és kiszabja a gyermektartás összegét. ha sikerül közösen megegyezni, abban az esetben is írásba kell ezt foglalni és a válóperes végzéssel együtt a bíróság ezt jóváhagyja.

Hogyha nem tudnak, vagy nem akarnak dönteni a felek, akkor a család vagyoni helyzetét mérik fel és úgy ítélik oda annak a félnek a gyermeket, aki minden szempontból a legalkalmasabb erre a feladatra. Fix összegben vagy százalékosan is megállapíthatja a bíróság a tartásdíj összegét. Mindenképpen járjunk utána mielőtt bele akarunk vágni ebbe a procedúrába és gondoljuk azt is át hogy megéri-e és persze igazából a legelső szempontként a gyermekek érdekét kellene szem előtt tartani.

  
Ezt már olvasta?Bezárás