gepjarmuado mentessegNem változnak a gépjárműadó mentesség 2015 –re vonatkozó szabályai. Az adófizetés nem elhanyagolható teher az emberek vállán, és ebből kifolyólag nem meglepő, hogy mindenki maximálisan igyekszik élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek révén csökkenthető ez a teher. Lényegében minden adónemnél vannak kedvezmények, illetve mentességek, amelyeknek a körét törvény szabályozza. Így van ez a gépjárműadó esetében is. Összefoglaljuk röviden, hogy mit mond a törvény a gépjárműadó mentesség 2015. évi szabályairól.

Az természetes, hogy a gépjárműadó mentességgel csak az a tulajdonos, illetve az üzembentartó élhet. A törvény szerint a gépjárműadó megfizetésére az a személy kötelezett, aki az adott év első napján, mint tulajdonos, vagy mint üzembentartó szerepelt a központi gépjármű nyilvántartásban. A tulajdonos, illetve üzembentartó személye nem csak magánszemély lehet, hanem közület, gazdasági szervezet, intézmény, stb. Ez azt is jelenti, hogy az adómentesség nem kizárólagosan személyhez kötődik, hanem elsősorban a tulajdonoshoz, illetve üzembentartóhoz. Nézzük is meg, hogy milyen esetekben, illetve kiket illet meg az adómentesség.

Mentes a gépjárműadó megfizetése alól

  • a költségvetési szerv, melyeknek a körét szintén törvény szabályozza,
  • a gépjármű, amelynek a meghajtása kizárólagosan elektromos,
  • azok az alapítványok, és egyesületek, akiknek nincs társasági adó megfizetésével kapcsolatos elmaradásuk,
  • az autóbusz, de csak abban az esetben, ha az adóalany, a nettó árbevétele, legalább 75 %-ban közúti tömegközlekedés folytatásából származik,   
  • a NATO által hazánkban felállított parancsnokságok, a NATO és a Békepartnerségben résztvevő államok fegyveres erői, továbbá azok személyi állományába tartozó, illetve alkalmazott katonai, és polgári személyek gépjárművei,
  • az egyházi jogi személyek gépjárművei,
  • a súlyosan mozgáskorlátozott személy, továbbá az őt szállító szülő, illetve nevelőszülő, örökbefogadó szülő, és mostohaszülő. Esetükben azonban van egy korlátozás, amely szerint az adómentesség, csak 100 kW teljesítmény alatti gépjármű esetén vehető igénybe, de úgy is csak maximum 13.000 Ft összegig,
  • az a gépjármű, illetve adóalany, akinek az adómentességét nemzetközi egyezmény biztosítja.  
  • azok a gépjárművek, amelyek tűzoltó szerkocsinak minősülnek, és amelyet a fenntartó gazdasági szervezetek tűzoltásra használnak fel, egy esetleges riasztás esetén.


Mondja el a véleményét nekünk itt!

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás