emelkedik az olajarAz OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) hétfőn nyilvánosságra hozott szokásos havi jelentésének köszönhetően emelkedett a nyersolaj világpiaci ára. A bejelentésben arra hivatkoztak, hogy az olajárak csökkenése sokkal nagyobb mértékben fogja lassítani a kitermelést az USA-ban és más országokban, mint az eddig várható volt. Az olajárak tavaly június óta több mint 50 százalékkal csökkentek, azonban elemzők szerint a kereslet-kínálat kezd lassan kiegyenlítődni.

Az adatok szerint 2015-ben az OPEC-tagállamok által kitermelt olajból a korábban jelzettnél napi 430 ezerrel többre, összesen napi 29,21 millió hordóra lesz várhatóan igény a piacon.

Szaúd-Arábia azon döntése (OPEC legnagyobb olajkitermelő tagállama), hogy nem csökkenti az olaj kitermelését, ezzel megvédve piaci részesedését, felgyorsította az olajárcsökkenést az utóbbi hónapokban. Januárban Szaúd-Arábia napi 50 ezer hordóval, 9,68 millió hordóra növelte a kitermelést.

A nem-OPEC államok olajkitermelése kissé bővül idén. Az erre vonatkozó előrejelzést napi 420 ezer hordóval napi 850 ezer hordóra lett csökkentve a múlt havi adatokhoz képest, annak okán, hogy lassul a palaolaj és palagáz kitermelése az Egyesült Államokban, valamint az energiaipari vállalatok visszafogták befektetéseiket és csökkent a működő olajfúró tornyok száma is Kanadában és Amerikában.

2015 év további részében és 2016 évben is az olajárak emelkedése várható, a piac is ezt várja!

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás