harmadik orszagbol behozott gepjarmuvek ellenorzeseA NAV, annak érdekében, hogy megakadályozza a harmadik országból ideiglenesen behozott gépkocsikkal, járművekkel történő visszaéléseket, így a vám, áfa és regisztrációs adó megfizetésének kikerülését, Május 1-jétől szabályt módosít. Az új szabályok értelmében az ideiglenesen behozott közlekedési eszközöket olyan, az unió területén belül letelepedett természetes személyek használhatják magáncélra, akik az unió területén kívül letelepedett tulajdonos, bérlő vagy lízingelő alkalmazásában állnak, és a használat a munkavállaló munkahelye és lakóhelye közötti útra, vagy a munkavállaló munkaszerződésben meghatározott szakmai feladatának ellátására vonatkozik.

A vámhatóság kérésére a közlekedési eszközt használó személy köteles bemutatni a munkaszerződés másolatát. Korábban több esetben is vám, áfa és regisztrációs adó megfizetése nélkül magáncélra használták közúti forgalomban, a szóban forgó gépjárműveket és arra hivatkoztak, hogy a gépjárművet harmadik országban bejegyzett társaságok vezetőiként, igazgató tanácsi tagjaiként vagy más, nem alkalmazotti jogviszony okán használták. A jogszabály változása után ilyen jellegű visszaélések nem fordulhatnak elő, mivel minden egyes harmadik országbeli közlekedési eszközt szigorú ellenőrzés alá vetnek mind magyar, mind európai uniós szinten.

Kérjük, mondja el véleményét, mert hozzászólása másnak nagy segítségére lehet!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás