devizahitel 2015 februar 1A devizahitelesek életében egy fontos hét kezdődött el. Február 1-jén azaz vasárnap lesz az elszámolás és a forintosítás fordulónapja, és életbe lép a fair bankrendszerről szóló törvény is. A részletes tájékoztatást március-áprilisban fogják kiküldeni a bankok postai levélben, az első vadonatúj törlesztőrészletet pedig májustól kell kifizetni. Egyelőre nem fognak sokat érzékelni az elszámolásból a devizahitelesek, de a február 1.-ei határidővel kamatostul el fogják nekik számolni a tisztességtelen szerződési feltételek miatt keletkezett többlet fizetésüket a bankok. Meglévő szerződés esetén a tartozás csökkenni fog, a lejárt vagy is lezárt szerződések esetén pedig pénzt fognak visszakapni az érintettek.

A forintosítás február 1.-én fog szintén lezajlani és a 256 forintos frank, illetve a 309,0 forintos euróárfolyamon fog rögzülni. A többi hitelt nem forintosítják, ezért az autóhitelesek továbbra is az árfolyamkockázattól félhetnek leginkább. Ez kezdetben még nem annyira lesz érzékelhető, de ez a törvény fogja meghatározni, hogy a későbbi időszakban milyen irányban változtathatják meg a bankok a lakossági kamatokat. A forintosított devizahitelek 3 havi BUBOR-hoz kötött referencia-kamatozású hitelek lesznek, ezeknek a kamat határát az MNB által szigorúan ellenőrzött kamatfelár-változtatási mutató fogja meghatározni.

A fenti három történés fordulópontja február 1., a bankoknak azonban csak március 31.-ig kell belső elszámolásaikban érvényesíteniük ezeket a változtatásokat. A devizahiteleseknek az informálására március-április folyamán fog sor kerülni egy térítvényes postai levélben. Ebben lesz panasztételi lehetőség is így, ha valami nem tetszik akkor élhetünk a lehetőséggel. A törlesztő részleten nem biztos, hogy egyből fog látszódni februártó a változás, mivel a törvény szerint májsutól kell fizetni az új törlesztőrészletet. Így hát jogosan bízhatunk abban, hogy ezen változtatások könnyebbséget fognak jelenteni minden devizahiteles számára.

Az elkövetkezőkben még sok minden át fog alakulni, de ez volt eddig a leglényegesebb információ, amit a kormánytól kaphattunk és mindenképpen figyelni kell az elkövetkezendő hónapokat hiszen újabb információk látnak napvilágot egészen bizotsan.


Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás