1 logoLakásfelújításra a vissza nem térítendő egy összegű állami támogatásoknak egy része ismét elérhetővé vált 2012. január 1-től a hitelintézeteknél. Ám a régivel ellentétben jelenleg a szocpol, csak új lakóházak építéséhez valamint újépítési lakóingatlan vásárlásához vehető fel. Ám 2015. június elsejével jött egy változás, mely szerint új lakás vásárlására, építkezésére, valamint emellett egy használt lakás vételére illetve legalább egy szobával történő bővítésére is már igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás.

Ha szeretné lakását felújítani, akkor különféle piaci kamatozású lakáscélú jelzáloghitelek között lehet válogatni. Erre a hitelcélra államilag támogatott lakáshitel ugyanis nem vehető igénybe. A felújítási hitelt nem kell számlákkal igazolni, ez szerepel a jogszabályban. Felújítás esetében ugyanis többnyire még a bankok sem kérnek be számlákat. Ami viszont kihagyhatatlan az az, hogy az elvégzendő felújítási munkáról egy költségvetést kell készíteni.

Szocpolt a hatályos rendelkezések értelmében lakásfelújításra nem vehető igénybe. A meglévő vagy a már vállalt gyermekek után kapható támogatás csak és kizárólag egy teljesen új ház építéséhez valamint újépítésű lakóingatlan vásárlásához nyújtható. Vállalt gyermekek esetében pedig csak is házaspárok igényelhetik, élettársak viszont nem. Ezt a kedvezményt jövőre a tervek szerint módosítani fogják, így ennek köszönhetően használt lakásra is lehet majd igényelni. De ez esetben is csak a lakásvásárlás illetve lakásbővítés a cél. Bővítésnek számít az, ha már a meglévő házunk alapterületét minimum egy lakószobával kibővítjük. Lakószobának pedig azon helyiségek minősülnek, melyek meghaladják a 12 négyzetmétert.

CSOK igénybevételére házastársak, élettársak valamint egyedülálló személyek – életkortól függetlenül –jogosultak lehetnek, az előírásoknak megfelelő gyermek(ek) után. Ugyanis pontosan meg van határozva a támogatás mértéke mely függ a (bővítés esetén) a ház/lakás alapterületétől, a gyermekek számától. Ennek megfelelően vannak alaptámogatások, és a további összegek már az energia minősítésétől függnek. Az is pontosan meg van határozva, mely gyermekek után igényelhető ez a támogatás. A később született gyermek után abban az esetben vehetők igénybe, ha ezt a kedvezményt a támogatott személy korábban született gyermeke után is megkapta. A támogatás lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő tartozás törlesztésére fordítható. Ennek összege gyermekenként 400.000 Ft. Az épített illetve vásárolt lakás hasznos alapterületétől valamint energetikai minősítési osztályától függetlenül vehető igénybe ez a támogatás.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás