bar khr listas cofidis provident hitelA következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a Cofidis hitel esetleg a Provident hitel elérhető-e azoknak az embereknek, akik BAR listára kerültek. A magyar bankrendszer nagyon nagyot esett 2008-óta, köszönhetően a gazdasági világválságnak. Mielőtt bekövetkezett volna a válság, extra nyereséget tudtak szerezni azért, mert teljesen kedvező volt a pénzügyi környezet. Sőt a nagy esés a devizahiteleknek is köszönhető, hiszen azokat nagyon tolták kifelé a bankok a válság kirobbanásáig. A válságot követően pont ez a rész okozta a legnagyobb bajt és erre nem igazán számítottak.

Egyre nagyobb nyomás kezdett jönni, ráadásul először a kormány oldaláról, hiszen bevezette a bankadót. Ez már egymagában is képes befolyásolni a bankok nyereségét és elég nagy felfordulást okozott a banki szférában ez az intézkedés. A pénz kihelyezésekkel is probléma volt, hiszen egyre többen zárták be üzleteiket, vállalkozásaikat a nehéz helyzeteknek köszönhetően. Esett a bankoktól igényelt hiteleknek a mennyisége is és az egyéb banki szolgáltatások száma szintén. Nagyon sok adós hagyta abba hirtelen a törlesztést és ezek együttese okozta a pénzintézeteknél azt a hihetetlenül nagy kiesést. Rengeteg adós esett bele a BAR lista körébe, ami azon adósok adatait foglalja magában, akik nem fizették a törlesztő részleteket. Ebben a listában szerepelnek aktív és passzív listások is. Az aktív listások még nem törlesztették adósságaikat. A passzív listások már kifizették, vagy legalább is rendszeresen törlesztik a részleteket, de csak 1 év letelte után törlődnek véglegesen a listáról.

MEGOSZTOM másokkal is a Facebook-on!

A lényeg
, hogy Cofidis hitel illetve a Provident hitel esetén csak azon ügyfelek szerződhetnek, akik passzívként szerepelnek a BAR listán. Az aktív BAR listások nem kaphatnak hitelt a Cofidistől és a Providenttől sem. Tehát mindenképpen le kell kerülniük az aktív listáról, hogy ha rendelkeznek tartozással és szerepelnek a BAR listán.

  
Ezt már olvasta?Bezárás