1 logoA vasárnapi boltzár bevezetését követően több mint kétezer fővel csökkent az alkalmazottak száma a kereskedelemben. Emellett pedig a túlórák száma is öt éve nem látott magasságokban járt. Ez jókora fricska azoknak, akik az elmúlt napokban és hetekben magabiztosan állították, hogy nem történt elbocsátás a márciusban életbe lépett intézkedések miatt.

Az alkalmazottak száma csökkent - A foglalkoztatottság a kereskedelemben, áprilisban, az első teljes vasárnapi boltzáras hónapban visszaesett. A KSH adatai egyértelműen kimutatják, hogy a vasárnapi boltzár bevezetését követően csökkent a szektorban alkalmazottak létszáma. Áprilisban ráadásul már a teljes munkaidősök körében is visszaesett a létszám, februárhoz képest több mint félezerrel. A kereskedelem teljes körében, 2200 fővel kevesebben dolgoztak alkalmazottként áprilisban februárhoz képest. A vasárnapi boltzárral közvetlenül sújtott kiskereskedelemben a létszámcsökkentés 2400 fő. Ez azt jelenti, hogy ha vettek is fel alkalmazottat, ennél nagyobb volt az elbocsájtottak száma, mivel összességében csökkent a létszám. A létszámcsökkentésben az is benne van, hogy a nagyáruházak meghosszabbították a hétköznapi nyitva tartási időt is, ami náluk nyilván fékezte az elbocsájtások mértékét.

A KSH statisztikája egyébként a 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki. A kép annyiban nem is teljes. A kisboltosok közül, akik korábban vasárnap, éjszaka is nyitva voltak, feltehetően bocsájtottak el alkalmazottat, mivel ha nyitva maradtak a vasárnapi boltzár bevezetését követően, akkor az alkalmazott helyett a tulajdonosoknak, vagy épp a segítő családtagoknak kellett a pult mögé állniuk.

A túlórák is rekordot döntöttek - A KSH kimutatása szerint áprilisban, a kiskereskedelemben összesen 378 ezer órát kellett túlórázniuk az alkalmazottaknak. Ennél többet utoljára 2008-ban kellett ráhúzniuk a boltokban az alkalmazottaknak, ám a kereskedelemben akkor többen dolgoztak, így egy alkalmazottra átlagosan némileg több túlóráztatás juthatott most áprilisban.

A hipermarket – szektor, jelentős munkaerőhiánnyal küzd, a hiányzó munkaerőt pedig többnyire az alkalmazottak nagyobb terhelésével pótolják. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a mandiner-nek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy "nézzük majd meg azt is, voltak - e elbocsátások". "Biztos vagyok benne, hogy nem lesznek számottevőek, ha lesznek egyáltalán" - jelentette ki. A Magyar Hírlapnak adott interjújában a kereszténydemokraták frakcióvezetője egyenesen úgy fogalmazott május végén (két hónappal a vasárnapi boltzár életbe lépése után), hogy az ellenérdekeltek riogatnak és csúsztatnak. "Nem sajnálják a kampányra fordított pénzt, és hiába érkeztek meg a bevezetés óta a pozitív adatok, például a kiskereskedelmi forgalom növekedéséről vagy a foglalkoztatottság bővüléséről, a hazug látszatot fenn akarják tartani. Megjegyzem, az ágazatban éppen munkaerőhiánnyal küzdenek, így szó sem lehetett tömeges elbocsátásokról" - mondta akkor Harrach.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás