1 logoFinancial Times idén júniusban a Founders Forummal közösen indított versenyt, hogy összegyűjtsék Európa legjobb 50 technológiai vállalkozóját.  A Prezi alapítói a listán a 25. helyre kerültek, így megelőzve például Geert-Jan Bruinsmát, a booking.com alapítóját. A listát Daniel Ek, a Spotify alapítója vezeti, a második helyre pedig Jan Koum, a WhatsApp alapítója került.

A Prezit 2009-ben alapították hárman, különlegessége, hogy  a hagyományos, slide-okon alapuló előadásforma helyett térben "meséli el" a történeteket. A Prezi a magyar mellett angol, német, francia, spanyol, portugál, japán és koreai nyelven is elérhető. Tavalyi árbevétele mintegy 3 milliárd forint volt, adózás után pedig több mint 200 millió forintos nyereséggel zárt.

Kérjük, mondja el véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás