A magyar fürdőknek
nagyon jót tehet a svájci frank, valamint az euró erősödése, a rubelnek a leértékelődése pedig csak olyan turisztikai helyeket vagy állomásokat érinthet, amelyek nagyon egy piacra koncentrálnak. Magyarország így sokkal olcsóbb lehet azoknak, akik idelátogatnak. Idén a szlovák és a cseh turisták piaca is elég erős lehet, valamint az osztrák nyugdíjasok is lendületet kaphatnak, mert több szolgáltatást tudnak megvásárolni a magyar fürdőkben pénzükért. Így összegezve, a turizmusban kamatozó lehet idén a svájci frank változása.

Az egyik intézmény igazgatója szerint a pénzügyi változásoknak azok a fürdők lehetnek igazán a nyertesei, amik  nem egy - egy nemzetközi területre koncentráltak az elmúlt időszakban. Sokan tévednek akkor, hogy ha a külföldi turistáktól várják a megoldást, hiszen idén is inkább a magyar vendégekre kell majd a legjobban összpontosítani, mivel a belföldi turizmus egyre inkább feltörekvőben van.

Az előrejelzések szerint azonban a külföldről érkezők száma is elérheti a kétmillió főt, így ez a réteg is elég nagy bevételforrásnak tekinthető majd. Nekünk magyaroknak a családi programok és a közös nyaralás adhat erőt ahhoz, hogy a belföldi turizmus tovább növekedjen. Sok magyar szülő túlterhelt, így a nyár folyamán nagyon sokan szeretnének egy kicsit kikapcsolódni, hogy több időt tölthessenek szeretteikkel és elmenekülhessenek a szürke hétköznapokból.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás