koolaj tartalekMár számtalanszor végeztek a világban becsléseket arra vonatkozóan, hogy mekkorára tehető vajon a világ olajtartaléka. A British Petroleum olajtársaság szerint 53 évnyi olajtartalék van, ami annak köszönhető, hogy az elmúlt évek során egyrészt jó pár újfajta készletet fedeztek fel, másrészt a jóval takarékosabban működő gépjárművek megjelenésének tudható be, hogy így sikerül a készlettel takarékoskodni.

Nyilván a felfedezések, újítások sorában leginkább befolyásolja az olajkészlet alakulását a hibrid-, illetve elektromos autók megjelenése és elterjedése, melyekkel számottevően csökkenthető az olajszükséglet mennyisége.

A BP tehát azért állt neki széles kutatásokat végezni, mert a világban az a hír terjed, hogy a föld kőolaj készlete és tartalékai gyors tempóban fogynak és apadnak. Tény, hogy a kevesebb fogyasztású járműpark elérésével és az alternatív megoldások alkalmazásával is csak pár évvel tolható el ennek bekövetkezte. A tanulmányok tehát alátámasztják az aggodalmakat, hisz a tények önmagukért beszélnek, vagyis az adatokból láthatóan jelenleg mindössze 1688 milliárd hordó a készlet, ami csupán 1,1 százalékkal haladja meg a tavalyi becsült értéket. Az adat sokakat meglepett, azonban az ok is köztudott, mivel kiderült, hogy az Egyesült Államok az utolsó megállapításakor 26 százalékkal kevesebbre becsülte meg olajkészletét.

Az 53 év prognosztizálása is valószínűleg nagyon óvatos, vagy inkább pesszimizmusra enged következtetni, mert azért vannak még a világon kiaknázatlan területek, így például akár Szibéria területén is van esély kőolaj fellelésére. Az is némi optimizmusra adhat okot, hogy a szakértők a jelenleg ismert és mért fogyasztást vették alapul, azonban a fent említetteket figyelembe véve az alternatív hajtóanyagok továbbterjedése némileg fékezni fogja az olajszükséglet emelkedését, illetve annak mennyiségét várhatóan még csökkentheti is.


Mondja el a véleményét nekünk ITT!
{fcomment}

 

  
Ezt már olvasta?Bezárás