vedonoi halozat megujitasaA „100 éves a Védőnői Szolgálat” című konferencián Balog Zoltán az emberi források minisztere elmondta: - eljött az idő a védőnői szolgálat megbecsülésének, és erről kormányrendelet is született. A védőnők a családok legfontosabb szövetségesei – tette hozzá. Balog Zoltán arról is szólt, hogy a háziorvosi rendszerben is már elindult egy komoly támogatás, ami január elejétől minden háziorvos szolgálat több mint százezer forint plusszal rendelkezik.

Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a védőnői képzés mostanában alakul át főiskolai rangról, egyetemi képzéssé. Hozzátette, hogy a magyar védőnői szolgálat 2014-ben nemzeti érték címet kapott. A kormány döntése értelmében 700 millió forintos támogatást biztosít a magyar védőnői hálózat megújítására.

Kérjük, mondja el a véleményét!
{fcomment}

  
Ezt már olvasta?Bezárás